Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 1. szám - Molnár András: "A kormányt hatalmának visszaélésével vádolom!": Batthyány Lajos gróf az 1839/40-es országgyűlésen / 3–22. o.

vollévő párthívekért, a jelenlévő mágnások között pedig igyekezett férjének új híveket toborozni. Húga, Zichy Karolina nagy segítségére volt ebben; férje, Ká­rolyi György gróf házában (amely szintén gyakori színtere volt az ellenzék ösz­szejöveteleinek) hasonló szerepet játszott, mint Batthyányné a férje oldalán. 19 Batthyány Lajos és főrendi társai az országgyűlés színterén kívül is igye­keztek nyomást gyakorolni a diéta menetére. A mágnásellenzék több megyében (így pl. Pest, Fejér és Mosón vármegyékben) is próbálkozott a megyei követek és a követutasítások közvetlen befolyásolásával. Batthyány elsősorban saját me­gyéjében, Vasban, majd pedig Pozsonyban kísérelte meg érvényesíteni a befo­lyását. Vas megye 1839. augusztus 8-i közgyűlésén vasi főnemesi barátaival, Er­dődy Sándor, Széchenyi János és Zichy Hermann grófokkal az oldalán jelent meg, hogy elérje a megye követének, a kormánypárttal „összejátszó" Zárka Já­nosnak a visszahívását. A császári titkosrendőrök által „Egyenlőség Lajos"-nak (Louis Egalité) csúfolt Batthyány azonban a közgyűlés nyilvánossága előtt nem támadta meg Zárkát, és az országgyűlésről is mérsékelten szólt. Zárka vissza­hívatása tehát — ha tett is Batthyány a kulisszák mögött erre lépéseket — el­maradt, csakúgy, mint Vas megye követutasításainak „átdolgozása". Batthyány a későbbiekben — néhány ritka eset kivételével — óvakodott Vas megye köz­vetlen befolyásolásától, legfeljebb közvetett módon, a megye közéletében folya­matosan jelenlévő mágnásbarátain keresztül törekedhetett erre. 20 1839 novemberében több ellenzéki főrend, különösen Batthyány, jelentős pénzösszeggel támogatta a Pozsony megyei követválasztáson induló ellenzéki követ jelöltet, Somogyi Antalt. Somogyi, mint Pozsony megye aljegyzője, már évek óta ismeretes volt radikális ellenzéki nézeteiről. Az országgyűlés idején állítólag ő is segédkezett a Batthyány baráti köréhez tartozó Petrichevich Hor­váth Lázárnak a főrendi ellenzék számára készített beszédek kidolgozásában. Miután a kormány megakadályozta Somogyi követté választását, ismét Bat­thyány volt az, aki pénzt adott Somogyinak azért, hogy az országot járva a re­formeszméket hirdesse, és agitáljon híveket toborozva az ellenzék számára. 21 Batthyány jó érzékkel az olyan közismert egyéniségek népszerűségét is az ellenzék javára kívánta kamatoztatni, mint pl. Liszt Ferencet. Amikor Liszt 1839. december 18-án reggel Pozsonyba érkezett, Batthyány volt az első, aki meghívta, és még aznap ebédet adott a tiszteletére, másnap pedig a főrendi tábla ülésére kísérte el. Néhány hetes pesti tartózkodás után 1840 januárjában Liszt visszatért Pozsonyba, ahol Batthyány oldalán vett részt az ellenzéki követ, Bánffy László temetésén. Pozsonyi tartózkodásának utolsó napján Batthyány és neje nagyszabású táncestélyt adtak, ugyancsak az ő tiszteletére. 22 Közben azonban 1839 decemberében éles viták dúltak már a főrendi ellen­zék számára alapított kiskaszinóban is. „Mindenki Batthyány Lajos ellen van" — jegyezte naplójába december 25-én Széchenyi, aki az elkövetkező hónapok­ban egyre többször zördült össze Batthyányval. 23 1840. február 17-én jelentette a császári titkosrendőrség, hogy a főrendi ellenzék soraiban viszály ütötte fel a fejét. Batthyány Lajos ugyan a határozottsága, pénze és lakomái révén a mág­násellenzék vezérévé emelkedett, de sógora, Károlyi György, akiben a hiúság és ambíció nagyobb', mint az értelem és az energia, Batthyány helyére pályázik. A nyomukban igyekszik járni Zay Károly is, és mindhárman rászedik Széche­nyit, aki ismét az ellenzék első embere akar lenni. 24 1840 januárjának közepén egyébként a főrendi ellenzék létszáma 31 fő volt, de közülük csak 23-an voltak jelen az országgyűlésen. Batthyány és Széchenyi mindent elkövettek, hogy a távollévők legalább a legfontosabb ülésekre visszajöjjenek, és ha fel nem is szó­lalnak, legalább ellenzéki szellemben szavazzanak. Batthyányék ezekben a he­tekben újult erővel kísérelték meg soraikat újonnan verbuvált tagokkal erősí­teni. 25 7

Next

/
Thumbnails
Contents