Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 1. szám - KILÁTÓ - Rumschöttel, Hermann: A levéltáros mai feladatai és hivatásképe: széljegyzetek német szemszögből / 43–49. o.

denekelőtt két dologra törekedett. Egyrészt arra, hogy általánosan ismerjék el az NDK-ban szerzett szakmai képesítést és végzettséget. Ezen a területen az elmúlt időszakban sikerült számos kérdést megnyugtatóan megoldani. A másik feladat pedig az NDK-s levéltári örökség pozitívumainak megőrzése volt. A fentebb vázolt levéltári átalakításnál ugyanis szerepet játszottak az 1952-őt, a tartományok önállósága megszüntetésének évét megelőző NDK-s hagyományok, valamint az ötvenes és a korai hatvanas évek szaktudományos eredményei, elsősorban a levéltári jog, az állagfeltárás és a levéltárosképzés területén; továbbá az a tény, hogy az NDK levéltáraiban a mindent befedő politikai-ideológiai ködösítés ellenére „nagyon is szakszerű, hozzáértő munka folyt", amint azt Gerhard Schmid, az NDK levéltárügyének kíméletlen hazai kritikusa megfogalmazta.

6 A keleti tartományok levéltárosainak meglevő nagy szakmai tapasztalata fontos előfeltételét képezte, hogy a fordulat után mennyiségileg és minőségileg jelentkező nagy levéltári kihívásokra mindig megfelelően tudtak reagálni, amikor a közigazgatás és politika teremtette keretfeltételek azt lehetővé tették. Az NDK-s kollégák hatalmas levéltártudományi eredményeit is előítéletmentesen kell megvitatnunk.

7 Ezzel kapcsolatban bizakodásra ad okot az a vita, amelyet az un. levéltári értékelés elméletéről és gyakorlatáról mindkét részről nagy érdeklődés mellett folytattak. Ezek a politikai-társadalmi változások idézték elő, hogy ma a széles közvélemény a levéltárost már nemcsak a „tradíció" múltba forduló fogalmával azonosítja, hanem sokkal inkább az „információ és dokumentáció" által jellemezhető dinamikus fogalompárhoz társítja. így ma már a levéltárak nem anynyira a múlthoz, hanem inkább a jelenhez kapcsolódnak. A levéltárról alkotott egyoldalú képet tehát egy másik váltotta fel, noha a mi alábbi szakmai alapproblémáink az elmúlt évtizedekben nem változtak. Ezek továbbra is: — a levéltári anyag fizikai megmaradásának problémája (a papír elöregedése és szétporladása, a biztonsági filmezés, az új hordozóanyagok minőségi szabványosítása, a levéltári építészet, restaurálás); — azok a problémák, amelyek az irodai munka automatizálásából, a hírközlési technika változásaiból és az új médiák megjelenéséből adódnak (pl. új információ hordozók megjelenése, az információvesztés és a korlátozott információtovábbítás) ; — a gépi adatfeldolgozás szakszerű alkalmazásának problémái az egyes levéltári munkaterületeken; — azok a problémák és lehetőségek, amelyek abból adódnak, hogy a dokumentáció és információ fejlődése folytán elmosódnak az egyes külön szakterületek, mint pl. a könyvtár- és a levéltártudomány közötti határok; — a történeti kutatás kérdésfeltevéseinek és módszereinek gyors változása; — a levéltárfenntartóknak és a nyilvánosságnak a levéltárral szemben állított követelményei, hogy közzétegyék és értelmezzék a levéltári forrásokat (kiállítások, kiadványok, levéltári oktatási rendezvények stb.); — a levéltáros képzés és továbbképzés megfelelő mértékű hozzáigazítása az új feladatokhoz és követelményekhez.

8 A levéltárak és levéltárosok számára az információs társadalom kihívásai és a politikai-közigazgatási változások problémát jelentenek, de nem fenyegetik létezésüket; változatlanok maradnak a hagyományosan elvégzendő levéltári feladatok, noha azok terjedelmét a rendelkezésre álló raktár- és munkaerő-kapacitás korlátozza; a jogi, technikai, igazgatási és tudományos fejlődés megfigyeléseim szerint a levéltáros sajátos önálló feladatait inkább erősíti, mintsem eljelentékteleníti; változatlanul az a hivatáskép a meghatározó, amelynek középpontjában a múlt jövőjéért való felelősség áll. Ez olyan felelősség, amelyet 43