Levéltári Szemle, 45. (1995)
Levéltári Szemle, 45. (1995) 4. szám - KILÁTÓ - Gecsényi Lajos: 50 éves az Osztrák Állami Levéltár / 84–85. o.
matikai, állományvédelmi és levéltár-építészeti előadásaival csat 1 aközött a szakmai programhoz. A tulajdonképpeni ünnepi megemlékezésre május 31-én az Osztrák Tudományos Akadémia dísztermében került sor. A politikai, társadalmi és tudományos közélet számos magasrangú képviselője, történészek és levéltárosok sokasága jelenlétében az Osztrák Tudományos Akadémia elnöke és Mikoletzky főigazgató köszöntő szavai után Franz Vranitzky kancellár méltatta az Osztrák Állami Levéltár jelentőségét, Charles Kecskeméti, a Nemzetközi Levéltári Tanács főtitkára pedig a levéltár hozzájárulását az európai levéltárügy fejlődéséhez. Az európai országok nemzeti levéltárainak főigazgatói és a levéltáros egyesületek képviselői nevében a cseh és a lichtensteini kollégák mondtak rövid beszédeket. Az ilyenkor szokásos tudományos előadást az egykori levéltáros, a bécsi egyetem jelenlegi professzora Erika Weinzierl tartotta a levéltár alapításának körülményeiről. A szervezők szándéka szerint az ünnepségek alkalmat teremtettek arra is. hogy az érdeklődő osztrák polgár megtekinthesse a levéltárak raktárait, dokumentumait, megismerkedjen munkájukkal. Ezt a célt szolgálta a közpomi épületben „Iratgazdag, adatgazdag, képgazdag. A levéltár az emberi sokszínűség tükre" címmel rendezett kiállítás és az ún. ,,nyitott kapuk napja". Az egész éven át nyitvatartó kiállításon bemutatott több, mint 200 irat, térkép, alaprajz. grafika, fotó 13 témakörben dokumentálja Ausztria ezeréves történetét és az emberi mindennapok világát. Az időrendi végpontokat a Mondsee-i kolostor 10. századi kódexe és az ország közös piaci csatlakozásának 1994-ben aláírt ratifikációs okmánya jelentik. Magyarország történetéhez — érthetően — ugyancsak nem kevés dokumentum kapcsolódik. Ilyenek az apatini posztómanufaktúrában gyártott egyenruhaszövet mintadarabjai Kempelen Farkas kamarai tanácsos jelentésének mellékleteiből (1771), a bánáti német német telepesek számára tervezett házak tervrajzai (1766), egy új típusú tiszai sószállító hajó rajza (1773), fénykép az osztrák—magyar légierő első gyakorlatáról Esztergom felett (1911), színes papírnyomat Győr 1849. évi elfoglalásáról, Musztafa budai basa magyar nyelvű levelei (1574, 1577). Zrínyi Péternek a börtönben irt illusztrált feljegyzései (1671) és egy 1845-ben készült Sopron környéki térképfelvétel. Nem érdektelenül a magyar levéltárügy számára a rendezvény alkalmat adott a kétoldalú megbeszélésekre is. Ezek sorában különösen fontos volt Lorenz Mikoletzky és Lakos János, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójának eszmecseréje a két levéltár munkatársainak a korábbi években megalapozott tanulmányútjainak folytatásáról és 1996-ban a badeni levéltári egyezmény aláírásának 70. évfordulóján egy közös konferencia megrendezéséről. Gecsényi Lajos 1995. október 19-én került sor Győrben a Megyei Levéltár kiadványainak szakmai bemutatójára. Pálffy Gézának a 16—17. századi magyar katonai igazságszolgáltatásról írt monográfiáját, Néma Sándornak a Győr—Sokoró-vidéki szőlőhegyek statútumairól készített forráspubli'kációját, Győr vármegye 1617—1626. évi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztakötetét' (összeállítója Gecsényi Lajos) Horváth Lajos, a Megyei Közgyűlés alelnökének üdvözlő szavai után Szakoly Ferenc, a Történettudományi Intézet osztályvezetője mutatta be a nagyszámú érdeklődőnek. 83