Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 4. szám - Hudi József: Alfabetizáció és társadalom a XIX. századi Veszprémben: Benda Kálmán emlékének / 38–46. o.

A városi polgárság, a szász szabad parasztság, a kisnemesség és a határőrség körében volt a legelterjedtebb az írástudás, vagyis azokban a társadalmi rétegekben, amelyek a személyi szabadság magasabb fokán álltak. 1838-ban a közvéleményt reprezentáló rétegek tagjainak a Székelyföldön 54, a vármegyékben 39, a Pártáimban 22%-a írta alá a nevét. A fejlettebb városokban — az 1791 utáni fejlődésnek köszönhetően — ekkor a polgárságnak már többsége írástudó volt. Tanulságként szűri le azt is, hogy nem csupán a földrajzi tényezők befolyásolták az alfabetizációt — mint Benda állítja —, hanem a társadalmi tényezők is. A társadalmi szabadság minimumának meg kell lennie ahhoz, hogy az írástudás szükségletté váljék.

3 A kutatások ezt követően újabb és újabb forrástípusokat hasznosítottak. Tóth István György a körmendi uradalom magyar—horvát—német településeinek alfabetizációját tágabb időkeretben, a XVII—

XIX. században követte nyomon, főként a záloglevelek és adásvételi szerződések, valamint más iratok segítségével. A Batthyány uradalom gazdag levéltári anyaga számos kitűnő megfigyelésre adott neki alkalmat.

4 Jómagam először az 1849 elején kikényszerített Veszprém megyei császári hűségeskü aláírásainak elemzését végeztem el, amelyek nemcsak az egyes települések elöljáróinak, hanem a lakosok szélesebb körének írni tudására is adatokat szolgáltattak.

5 Az 1980-as évek második felében a hiteleshelyi örökvallás (fassio perennalis) felhasználási lehetőségeivel kísérleteztem. Bebizonyosodott, hogy a XVIII. század közepétől a veszprémi székeskáptalan működési területén (gyakorlatilag a veszprémi püspökség területén) nyomon lehet követni az írásbeliség kiszélesedését (ezt az egy-egy településre eső bevallások száma mutatja), valamint az írni tudás fejlődését. E forrástípus elsősorban a nemesség különféle rétegei alfabetizációja megismeréséhez használható eredményesen. De nemcsak a nemesség, hanem a parasztság kulturális előrehaladását is mérni lehet az ún. agilis réteg vizsgálatával.*

5 E forráscsoport segítségével a nők írni tudása is megragadható.

7 Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy lehetőségeink tovább tágíthatok. Hiszen több olyan forrástípust ismerünk, melyek — bár statisztikailag értékelhető adatokat tartalmaznak — mindeddig kihasználatlanok maradtak. Melyek ezek? — Ha a Benda által kutatott korszakra gondolunk, a vármegyei szintű vizsgálatra lehetőséget nyújtanak a vármegyei úrbéri deputatiok (bizottságok) vizsgálati jegyzőkönyvei, melyek az 1770-es évektől kezdve évenként készültek. Egy-egy úrbéres település elöljáróinak írni tudását hosszabb távon nyomon lehet követni az aláírások elemzésével. S választ lehet kapni arra a kérdésre is, hogy a kereszt valóban az írástudatlansággal volt-e egyenértékű? Az egyes uradalmakban már a XVIII. század második felében elkezdődtek az okszerű gazdálkodás bevezetését elősegítő községi tagosítási-elkülönözési perek. Ezekben időnként találhatók olyan egyezségek, bizonyságlevelek, melyeket az úrbéres telkes gazdák mindegyike aláírt. Ha megkeressük ezek párját az 1850—60-as évek úrbéri törvényszéki peres iratanyagában, máris két időmetszetben vizsgálható egy-egy település alfabetizációs folyamata. Ha nem találunk ilyen tömeges aláírást tartalmazó iratot, még mindig van egy lehetőség. Az illető járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság iratanyagából előkereshetők a birtokosok aláírásával ellátott telekjegyzőkönyvek, melyek szintén az 1850-es évektől kezdve készültek a tényleges birtokállapot tisztázására. A lokális szintű kutatás optimális esetben az adott község, város feudális kori közigazgatási anyagára támaszkodhat. Veszprém megyében a jobbágyközségeknek csak szórványosan maradtak fenn iratai a XVIII—XIX. századból; •Szentgál és Meneshely kivételével ugyanez a nemesi (curialista) községekről is 39