Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 3. szám - KILÁTÓ - Purcsi Barna Gyula: A magánlevéltárak jogi helyzete külföldön. Részletek A. Ducrot: "Archives personneles et familiales. Statut légal et problemes juridiques" c. tanulmányából / 61–68. o.

értékes kéziratok tulajdonosaival szemben, így egy intézménynek történő eladás sokkal előnyösebb lehet, mint a magánpiaci ügylet. A „megegyezés szerinti enyhítés" formulája szerint a tulajdonos megtakarítja az adója egy hányadát (capital taxe), amelyet az az intézmény térít meg számára, amelynek elad. Ez a százalék általában magasabb, de néha 25%-kal is több, amikor például egy levéltári fond elvesztését próbálják elkerülni. Hollandiában, e másik liberális szellemű országban a helyzet más, mert a kéziratok piaca még kevésbé fejlett. De a CRPA figyelemmel kíséri az árverési katalógusokat, hogy az érdekelt levéltárakat tájékoztassa: elkerülendő, hogy a levéltárak kereskedelmi áron kényszerüljenek vásárolni. Más oldalról, figyelemre méltó a kanadai Vásárlási Bizottság koordinációs törekvése, amely a Levéltárak Kanadai Tanácsa kebelén belül működik, s amelyet 1985-ben hoztak létre. A bizottság nemrég rendezett egy ankétot a közlevéltári intézményekről és magánlevéltárakról, megismertetve vásárlási politikájukat, s kidolgozandó egy olyan együttes stratégiát országos szinten, amely megakadályozza a konkurenciát az egyes intézmények között. Másrészről bizonyos költségvetési támogatás a nemzeti kulturális örökség megőrzésére megengedi a külföldön történő vásárlások finanszírozását (amelyet „hazatelepítésnek" neveznek). Adomány és hagyaték Több ország arra ösztönzi a tulajdonosokat, hogy adományozzák oda vagy hagyják kulturális értékeiket a közgyűjteményekre, pénzügyi kedvezményeket ígérve: adóalapcsökkentést, illetőleg az örökösödési illeték alóli mentességet, így Németországban és Hollandiában az adományozóknak lehetőségük van arra, hogy csökkentsék adóalapjukat az adomány értékének arányában, csatolva adóbevallásukhoz a hivatalos elismervényt a fogadó intézmény részéről az adomány értékéről. Spanyolországban az adóalap 20%-kal csökken a „kulturális értékű" vagy az Általános nyilvántartásba felvett javaknál, amely az állam, a közintézmények vagy a közhasznú tevékenységet folytató szervezetek számára készül. Az Egyesült Királyságban ennek megfelelő szabályozás nincsen. Az a tulajdonos azonban, aki gyűjteménye odaadományozásának lehetőségét a közintézmények számára biztosítani kívánja (pl. a Levéltárnak vagy a Nemzeti Könyvtárnak, helyi vagy egyetemi intézményeknek vagy más nemzeti intézménynek), ennek fejében életjáradékot élvezhet. Különösen érdekes a Kanada által alkalmazott módszer, mert az adókedvezmény (amelyet az adományozó levonhat az adóalapjából) nincs a nettó jövedelmének 20%-ára korlátozva, amint ez a más jellegű adományoknál érvényes. Az adófizető kiválaszthatja adománya azon részét, amelyet az adományozás évében kíván leíratni, és a fennmaradó részt a rákövetkező öt évre megoszthatja. Az 1990—91-es pénzügyi évben így a Nemzeti Levéltár 124 adományt fogadott, 1,7 millió kanadai dollár értékben, fél millió dollárral többet, mint amennyit vásárolt. Québecben ugyanezzel a módszerrel 57 fondot gyűjtöttek be az 1991—92-es pénzügyi évben A pénzügyi intézkedéseken túl figyelemreméltó támogatási formát alapoztak meg Németországban. Baden-Württemberg tartomány állami levéltári szolgáltatást alakított ki két különleges jelentőségű magánlevéltárnál: az egyiket Neuenstein-ben a Hohenlohe-levéltárban, a másikat Wertheimben a LöwensteinWertheim-levéltárban. 67