Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 3. szám - DOKUMENTUM - Lekli Béla: Szemelvények a régi Eötvös Kollégium utolsó éveinek történetéhez, 1945–1950 / 37–60. o.

a régi Eötvös Kollégium teljes visszaállításához és egyetemi státuszához vezetett. Az alább közölt dokumentumok által a régi Eötvös Kollégium utolsó 5 évét, az 1945—50 közötti korszakát kívánjuk bemutatni. Az iratok megvilágítják a kollégium működésének tárgyi és személyi feltételeit, magas színvonalú tevékenységét. Megismerjük a kollégiumban ekkor itt élő kollégistáknak, valamint itt tanító tanároknak a nevét, az évenkénti felvételi vizsgákról szóló jelentéseket, a felvétel szempontjait, a kollégiumi tananyag tantárgyi felosztását, a kollégium egyetemi keretekbe illeszkedését stb. Végül, dokumentáljuk a fordulat éve (1948) utáni durva megszüntetését is. Az iratok arról tanúskodnak, hogy az Eötvös Kollégium ezekben a politikai csatározásokkal teli években is elitértelmiséget tudott képezni. Kiváló oktatói gárdáját Harmattá, Kosáry, Keresztury és mások alkották, hallgatói pedig Franki (Falus) Róbert, Vekerdy József, Kardos (Pándi) Pál, Fodor András, Lator László, Szász Imre, Hankiss Elemér, Ritoók Zsigmond, Sarkady János, Czine Mihály, Trócsányi Zsolt, Varga János, Pölöskei Ferenc és sokan mások voltak. A kollégiumot — mint az iratokból látható — akkor számolta fel a kommunista diktatúra, amikor az már nem annyira a polgárság, az értelmiség és tisztviselők rétegéből, hanem a munkásságból és parasztságból merített. (A 80 elbírált jelentkezőből 1949 júliusában felvett 19 hallgató közül 37% volt munkás, 5% szegényparaszt, 20% kisparaszt, 11%, középparaszt, 11—11% alkalmazott, illetve értelmiségi és 5% kiskereskedő!)

9 Felszámolása nemcsak hiba volt, de bűn is. Az új hatalom tisztában volt azzal, hogy rendszerének az önállóan gondolkodó és tevékenykedő ember mindig ellensége lesz, jobbnak látta tehát megakadályozni az ilyen személyiségek nevelését. Az itt közölt iratok által bemutatott korszakot rajzolja meg más oldalról két volt Eötvös kollégista is. Fodor Andrásnak „A Kollégium" (Bp. 1991.) c. könyvéből — korabeli feljegyzései segítségével — a kollégium eleven életét, a politikai önkény eluralkodását, a kollégium haláltusáját ismerjük meg.

10 A kollégium végnapjairól szól Szász Imre „Ménesi út" (Bp. 1986.) c. regénye is.

11 Szász Imre a csatolt dokumentumok segítségével az Eötvös Kollégiumról és a magyar kollégiumi rendszerről akkor folytatott éles vitákat is ismertetni. A két jellegzetes kollégiumot, az Eötvös Kollégiumot és a Győrffy Kollégiumot (népi kollégiumokat) szembeállító szélsőséges álláspontok között talán Köpeczi Béla véleménye volt a legkiegyensúlyozottabb, aki az Eötvös és a Győrffy Kollégium legfőbb értékeinek (igen alapos szakmai felkészítés + élénk társadalmi érdeklődés, elkötelezettség) ötvözését javasolja már 1946-ban. Nem helyesli az „üvegházi nevelést", de látja az agyonpolitizált nevelőintézetek manipulálhatóságát, s azt is, hogy „a rosszul felkészült szakemberek egyoldalúsága veszélyesebb, mint komoly szakemberek hasonló tulajdonsága". Látja azonban a népi kollégiumok fontos szerepét is: „végre sikerült kisemmizett társadalmi osztályok fiait intézményes támogatásban részesíteni főiskolai tanulmányaik során".

12 Azt gondoljuk, Köpeczi megjegyzéseit, a kollégiumokról szóló korabeli vitát, a régi Eötvös Kollégium tapasztalatait mind az Eötvös Kollégium mai továbbfejlesztésénél, mind az egész magyar kollégiumi hálózat kiépítésénél érdemes figyelembe venni. A közölt dokumentumokat a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Főiskolai és tudományos ügyosztályának, majd főosztályának iratai közül válogattuk. Az iratküldő szerv mindig az Eötvös Kollégium volt, egy esetben a Pázmány Péter TE BTK Dékáni Hivatala. A dokumentumok közlésénél időrendi és tematikus elvet követtünk. Csak az első irat esetében — mellyel átfogó képet kívántunk nyújtani a Kollégium39