Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 2. szám - Ódor Imre: A "hivatali elit" Baranya vármegyében, 1711–1813 / 21–34. o.

előbb adószedővé (1776), majd 1779-ben a szentlőrinci járás szolgabírójává választották. (Ugyanebben az évben királyi udvari tanácsosi címet kap.) 1787-ben a pécsi kerületi biztos helyettesévé nyert kinevezést, s megkapta a táblabírói címet is. 1790-ben az ún. limitáló bizottság vezetőjévé, majd a tisztújítás során másodalispánná választották és a koronaőrző (valójában a koronát Bécsből Budára kísérő) nemesi bandérium élére is őt jelölték ki. Az 1790. országgyűlésen követként vett részt, s a koronázás alkalmával az uralkodó, II. Lipót — Kajdacsy alispánnal együtt — „aranysarkantyús vitézzé" avatta. 1794-ben megerősítést nyert másodalispáni tisztében, 1796-ban újfent a megye országgyűlési követe, az 1797-es nemesi felkelést előkészítő bizottság vezetője, 1799-ben — utód nélkül — hunyt el. A Pest megyéből származó Bana János a Pálffy uradalom prefektusaként került Baranyába. 1711-ben lépett vármegyei szolgálatba, amikor is adószedővé választották. Egy évvel később őt bízták meg a távollévő alispán helyettesítésével. 1713-ban pedig már mint megyei birtokost, „Nagykozár és Semenye földesurát" említik forrásaink. (Fenti helységekre 1717-ben, ill. 1720-ban kapott adománylevelet.) 1723-ban táblabíróvá választották és neve háromszor is (1736, 1742, 1747) szerepel az alispánjelöltek között. Fivére, Mátyás és fia, Péter is megyei hivatalt vállalt, de a szolgabíróságnál feljebb egyikük sem jutott. A Sopron megyei eredetű Bésán István, a Kollonics ezred kapitányaként került Baranyába a 18. század elején. Sándor fia, felesége (Kacéros Borbála) révén került rokonságba a Dunaszekcső jelentős részét birtokló Hellepront Katalinnal, s a 20-as évek közepétől Bésán Sándor már szekcsői részbirtokosként látogatja a megyegyűléseket. Hivatali pályája meredeken ível: 1732-ben főszolgabíróvá választják, s az 1736. évi tisztújításkor már az alispánjelöltek között találjuk. Ám a legfőbb megyei hivatalt nem sikerül megszereznie, be kell érnie a táblabírósággal. Fia, Imre 1756 körül egész Dunaszekcsőre kiterjeszti hatalmát, miután rokoni kapcsolatok és szövevényes örökösödési küzdelmek záróakkordjaként a birtokkomplexum utolsó részét megvásárolja Márffy Annától. Az 1760-as években táblabíróként, az 1769-es tisztújításon alispánjelöltként szerepel, de ő sem nyeri el az áhított méltóságot. A 19. század első tizedében a család Bésán János révén a főszolgabírói karban foglal helyet, őrizve a mindenkori „megyei elit"-hez tartozás tradícióját, melyet az 1790-es év nemesi „dísz alakulatának" élén elfoglalt posztjai a Bésánoknak egyértelműen jeleztek. A Turóc megyei kisjeszeni Jeszenszky família tagja, Jeszenszky János kapitány (Szigetvár parancsnoka), Horváth Klára nőülvételével vált birtokossá Baranyában. Fiai közül előbb (1773) Emánuel próbálkozott — sikertelenül — a pécsi esküdt hivatalba jutással, s így be kellett érnie a tiszteletbeli szolgabírói címmel. Az 1775-ös közigazgatási reform, a két új járás felállítása azonban lehetővé tette számára is, a tényleges szolgabíróság megszerzését. 1776-ban a perceptori posztra pályázott — eredménytelenül —, fivére, Antal — aki már magángyakorlatot folytató ügyvéd volt — viszont elnyerte az újonnan rendszeresített másod-aljegyzői állást. Az 1777. évi tisztújítást követően Jeszenszky Emánuel a baranyavári járás szolgabíró posztját tölti be, míg 1779-ben az elhunyt hegyháti főszolgabíró tisztét Jeszenszky Antal vette át, aki 1785-ben lemondás következtében a szentlőrinci főszolgabírói hivatalba tette át székhelyét. 1787 januárjában báró Splényi József főispáni adminisztrátor a főszolgabírává kinevezett Jeszenszky Antalt ismét a hegyháti járás, míg Emánuelt a baranyavári járás élére helyezte. Az 1790-es tisztújításon alispánjelöltként számba vett Jeszenszky Emánuel a számvevői hivatalt nyerte el, míg fivére a táblabírák körébe került, s helyet kapott a „Koronaőrző-bandérium" vezérkarában is. 29