Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 4. szám - KILÁTÓ - Horváth András: A hidegháború történetével foglalkozó washingtoni konferencia (1994. március 19–21.) levéltári vonatkozásai / 69–75. o.

hívást jelent számunkra — levéltárosok számára is. (Megjegyzendő, hogy ez nem az eredeti „nyílt", vagy „titkos" iratminősítéssel van összefüggésben, hiszen az említett zűrzavar mindkét irattípus esetében fennáll és természetesen ma már az ún. „titkos" iratanyag is minden további nélkül kutatható, — ha 30 évnél régebbi.) Távlati feladatként mindenképpen fontos lenne a számítógépes keresés lehetővé tétele, addig is gondoskodni kell azonban arról, hogy egyértelmű, logikus felépítésű, jól használható segédleteket bocsássunk a kutatók rendelkezésére. Ez ennél a matériánál — az említett okok miatt — kiemelt fontosságú követelmény. A 7. szekcióban jutottak szóhoz Kanada és Nyugat-Európa képviselői. A kanadai Isabell Campbell rendkívül érdekes előadást tartott, ugyanakkor elsősorban történeti kérdésekre koncentrált. A francia Claire Sibille kisasszony részletesen ismertette, hogy melyek azok a hidegháborúra vonatkozó irategyüttesek, amelyeket hazája levéltárai őriznek. Felsorolta a legfontosabb hivatali fondókat és különösen ajánlotta az egyes személyes irathagyatékok tanulmányozását. A kifejezetten katonai jellegű dokumentumok mellett a köztársasági elnöki hivatal anyagát jelölte meg, mint fontos forrást a francia katonai és külpolitikai döntések okának megértéséhez. Természetesen hangsúlyozta, hogy a korszak iránt érdeklődők Franciaországban kiváló „Indokína Gyűjteményt" találhatnak. Az angol John Harding, — aki a Brit Védelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetéből érkezett — különösen tanulságos beszámolót tartott azokról az iratkezelési és selejtezési módszerekről, amelyeket a „Szigetországban" alkalmaznak. A Védelmi Minisztérium 5 évig minden iratot megőriz, ekkor azonban már szelektálnak. A megőrzésre méltókat ugyanott tartják, további 20 évig. Ekkor egy újabb — még radikálisabb — selejtezés következik. A fennmaradó dokumentumokat ezután átszállítják a britek legnagyobb levéltárába, a Public Record Office-ba, ahol aztán a 30. év elteltével a kutatók számára is hozzáférhetővé teszik őket. (Egyébként 1975 előtt — a nyugati normákhoz képest igen szigorú — 50 éves várakozási idő volt érvényben!) Harding szerint a Public Record Office igen jó anyaggal rendelkezik a gyarmatokról való brit visszahúzódással kapcsolatosan, emellett különösen ajánlotta a Németország nyugati felében állomásozó angol csapatokra vonatkozó iratokat. Kiegészítő forrásként az úgynevezett „Commander's Diary"-ket említette. Ezek a parancsnoki naplók személyes jellegűek és eseményhűek, ugyanakkor természetesen csak „egység-szintű" hadtörténelmet adnak, hiszen a naplók — természetüknél fogva — hézagosak, mert a felsőbb döntésekről, azok okairól az egyes egység-parancsnokoknak nincs — nem is lehet! — tudomása. A brit előadó rendkívül gondosan összeállított listát is rendelkezésünkre bocsátott, melyben a hadtörténeti kutatás szempontjából fontos könyvtárak, levéltárak, egyetemi tudományos kutatási központok és egyéb szellemi műhelyek egyaránt szerepelnek. Külön ajánlotta ugyanakkor az úgynevezett „hivatalos köteteket", melyeket brit történészek írnak — a mindenkori kormány álláspontjával összhangban. Harding ezeket a köteteket elsősorban azok számára tartotta fontosnak, akik a korszak történetében még nem eléggé járatosak, „kezdő huszonévesek". Részükre a könyvek átolvasása kitűnő alapot jelenthet a későbbi kutatómunka sikeres véghezviteléhez. A 8. szekció a Washingtonban található katonai levéltárakkal foglalkozott. Két haditengerészeti levéltár, az USA Légierőinek Levéltára,, a főleg szárazföldi csapatokkal foglalkozó Washingtoni Hadtörténeti Központ archívuma és a Védelmi Minisztérium által —• részben magában a Pentagonban — őrzött irategyüttes képezik a hadtörténeti kutatás bázisát az amerikai fővárosban. (A fel71