Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 4. szám - Turbuly Éva: Adatok a megyei közigazgatás és tisztikar történetéhez a Nyugat-Dunántúlon a 16. század második felében és a 17. század első évtizedeiben / 23–33. o.

megyét érintő kérdéseket többnyire a közgyűlésen tárgyalták. Győrben 1592-től jegyezték fel, congregatiót, vagy törvényszéket tartottak, majd a hosszú kihagyás után 1607-től lassan tértek vissza újra az egyes összejövetelek elnevezéséhez. Kisgyülésekre a vizsgált időszakban nincs adatunk. A tárgyalt ügyek meghatározott sorrendben kerültek napirendre. Elsőként a királytól, nádortól, főispántól érkezett parancsok, leiratok következtek. Ezeket a megye egészét érintő ügyek, az adókivetés, számadások ellenőrzése, statútumalkotás stb. követték, majd a más megyéktől érkezett levelek közzététele, a válaszok megfogalmazása. Az esetlegesen itt tárgyalt perek után került sor a nemesítő oklevelek, armálisok közzétételére, a felmerülő tiltakozások, kérelmek, panaszok, magánszemélyek által jegyzőkönyveztetni kívánt nyilatkozatok bejegyzésére. Az egyes tisztviselők, a tisztikar részletes bemutatására e munka keretein belül nem kerülhet sor. Néhány általánosságot, majd a helyi sajátosságokat emeljük ki. A központi hatalom letéteményesét, a főispánt a király nevezte ki, míg a többi hivatalt választás vagy alkalmazás útján töltötték be. E kérdésben a központi hatalom, képviseletében a főispán befolyása helyenként és időnként változott. Megkívánták az 1504. évi II. te. alapján a magyar honosságot, az 1291. évi IV. te. értelmében a nemesi rendbe tartozást. Mindig akadtak azonban kivételek. Győrben a törzsökös nemesség az említett megszállás és más okok miatt teljeséén kihalt vagy elszegényedett. így kerülhettek be a megyei tisztikarba szép számmal armalista gazdag polgárok, akik vagyonukat iparral, gyakran marhakereskedéssel szerezték. Sokan közülük egy-két éves nemességgel városbíróként, egyben szolgabíróként is működtek. Cseppelényi Ferenc 1662-től vármegyei jegyző volt, nemességét azonban csak 1666-ban hirdették ki.

25 Zalában még a 18. század elején is statútumokat hoztak az írástudatlan és nemtelen esküdtek lemondatásáról. Az 1486. évi IX. te. alapján feltétel volt a megyében lakás és a megfelelő anyagi helyzet. Ez utóbbit főként az alispánok és a főadószedők esetében vették figyelembe. Különleges szakképzettséget sem a bíráskodás, sem a közigazgatás területén nem igényeltek. Az 1548. évi XLII. te. szerint az esküdteknek „derék és jogban jártas férfiaknak" kellett lenniük, utóbbit azonban gyakorlatilag minden nemes férfi megszerezte. A természetes okokból (halál, betegség) megürült állásokat a főispán megkérdezésével töltötték be, a 17. századtól csak ideiglenesen, a következő tisztújításig. Valamennyi officiálisnak esküt kellett tennie. A főispánnak először a királyi biztos, másodszor megyéje előtt. Ilyenkor kerülhetett sor a királyi hitlevélhez hasonlóan engedmények, kedvezmények kicsikarására. A 18. század elején már szabott fizetések voltak, a táblabírák és tiszteletbeliek esetén napidíjak. Korszakunkban éves fizetést csak néhányan kaptak. Ez lehetett az egyik oka annak, hogy a tisztségviselés nemesi kiváltsága alól gyakran igyekeztek kibújni, különösen a szolgabírák és esküdtek. 1600 januárjában Perneszy János zalai alispán arra panaszkodott, hogy a szolgabírók nem voltak hajlandók a főispán és az országos főkapitány leveleit az ostrom alatt álló Kanizsa felé továbbítani, inkább eldobálták azokat. 1632. december 13-án Szombathelyen a főispán kiküldőlevelet kért mindazok ellen, akiket „felkértek a szolgabírói és esküdti hivatalok elvállalására, de nem jelentek meg" csakúgy, mint a törvényszéken bírótársi feladatokra felkért törvényszéki esküdtek, a későbbi táblabírák elődei, akik nem voltak hajlandók letenni a nélkülözhetetlen hivatali esküt.

26 A főispán után rangban és a feladatok nagyságrendjében az alispán, Zalában alispánok következtek. A főispáni familiárisból évszázados fejlődés során alakult ki a tőle formailag független, elsősorban megyéje érdekeit képviselő 28