Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 4. szám - Nagy Ferenc: Diplomata magatartás és diplomatasors anno 1944 / 19–22. o.

Felvetődik a kérdés: miért nem lett vagy lehetett tagja a milánói főkonzul a disszidens követek közösségének, a Követi Bizottságnak? A válasz teljesen egyértelműen nem adható meg. Részben azért nem, mert a Barcza György által felsorolt bizottsági tagok között — bár zömük a márciusi német megszállás miatt vonult vissza — akad olyan, aki szintén 1944 októberében csatlakoz(hat)ott a diplomaták ezen közösségéhez (Bartheldy Tibor főkonzul Genfből).

12 Abele főkonzul Svájcba érkezését követően igyekezett a Berni Követségen keresztül kapcsolatot létesíteni a Követi Bizottsággal — sikertelenül. A már említett, november 2-i, a Berni Követségtől küldött levél így fejeződik be: „Ami levelednek azt a részét illeti, hogy Svájc területére történt érkezéseddel kapcsolatban bejelentést tegyek Bessenyeyéknek, ebben legnagyobb sajnálatomra nem állhatok rendelkezésedre. Ennek a negatívumnak sajnos nem az én részemről, hanem Bessenyeyék részéről elfoglalt álláspont az oka, amelynek megdöntésére irányuló kísérleteim és tapogatózásaim mind ez ideig eredménytelenek maradtak." A levélben megnevezett Bessenyey nem más, mint báró BakáchBessenyey György, volt berni követ, a Követi Bizottság egyik prominens képviselője. Fennmaradt levelezése segít a felvetett kérdés megválaszolásában, vagyis abban, hogy az 1944. október 15-e után lemondott diplomaták — így Abele Egon főkonzul is — miért nem csatlakozhattak a már korábban disszidált követek közösségéhez. Az egyértelmű elutasító magatartást a Bernből 1944. október 28-án Isztambulba Ujváry Dezső főkonzulhoz, a Követi Bizottság tagjához küldött francia nyelvű távirat bizonyítja, Barcza György és Bakách-Bessenyey György aláírásával. Eszerint megegyeznek az elutasító magatartásban az új disszidens követeket illetően.

13 Bakách-Bessenyey egy 1945. január 15-én kelt levelében egyértelműen megfogalmazza a Követi Bizottság elutasító álláspontjának okát: „Az 1944. október 15-e után disszidált kollégákat, kik ezt megkívánták volna, sajnálatukra nem vehettük fel közénk. Ök azáltal, hogy addig szolgálták a Sztójay-kormányt, súlyosan kompromittáltatták magukat, márpedig felfogásunk szerint a Bizottság erkölcsi és politikai tisztaságára szigorúan kell ügyelni."

14 Jó két hónappal később (1945. március 30-án) kelt levelében már árnyaltabban fogalmaz a tárgyalt kérdéskörről, az októberi disszidens követekről: „Magam részéről nem helyezkedek velük szemben ridegen elutasító álláspontra, hanem kizárólag utilitárius szempontból kezelem őket, aki egy vagy más konkrét célra felhasználható, annak munkásságát igénybe veszem. Ez nem jelenti azt, mintha a két disszidencia egybeolvadását kívánnám, de nem zárkózhatom el annak belátása elől, hogy amint múlik az idő, mindjobban el fog mosódni az emberek és különösen a külföldiek szemében a márciusi és októberi disszidencia közötti különbség."

15 1945. július 7-én Abele Egon a svájci Chessiéres sur Ollon-ból arról ír Bernbe Bothmer Károly követnek, hogy reméli visszatérhet Olaszországba, ha egyelőre még csak diplomáciai futárként is. Erre azonban, mint a berni követ augusztus 10-i leveléből kiderül — a diplomáciai képviseletek akkori rendezetlensége miatt — nem kerülhetett sor.

10 1945. augusztus 24-én kelt az a berni követi feljegyzés, amely szerint a milánói főkonzul és családja részére diplomáciai útleveleiket 1948. december 31-ig meghosszabbították és azokat nekik kiadták.

17 Abele Egon további sorsának bemutatása szétfeszítené e cikk kereteit. Célunk nem egy teljes diplomata-életút nyomon követése, hanem csupán az 1944. év politikai eseményei sorsformáló, döntést kikényszerítő hatásának érzékeltetése volt. 21