Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 1. szám - Lőrincz Zsuzsa: Az önálló magyar külügyi szervezet újjáalakításának kezdetei, 1919–1921 / 17–27. o.

— Olaszország járuljon hozzá a katonai ipar felélesztéséhez a békekötés után; — Garantálja, hogy a szerbek és románok nem támadják hátba Magyarországot, ha az megtámadná Csehországot; — Készítsen elő kiegyezést Románia és Magyarország között; (Ezt úgy képzelték, hogy Románia a magyar lakta megyékben, Székelyföldön stb. szabad kezet ad a magyar oknak, visszaengedi oda a magyar tisztviselőket, nem avatkozik a magyar adminisztrációba. Nem hajtanak végre földreformot. Semmiben sem akadályozzák a magyar pénzintézetek, ipari, kereskedelmi vállalatok működését. Ezzel szemben Magyarország garantálná a teljes lojalitást és az irredenta megnyilvánulások kizárását.) — Szerbia ellen Magyarország közös katonai eljárást garantálna az olaszoknak. Ebben az esetben Olaszország biztosítaná Magyarországnak Bácskát, Bánátot, Baranyát, és nem emelne kifogást az ellen, hogy Horvátország perszonálunió alapján visszacsatlakozzék Magyarországhoz, ha a horvátok ezt akarják. Magyarország ezzel szemben lemond (?!) Fiuméről és minden szuverenitásról a tengerparttal kapcsolatban egy megfelelő nagyságú kikötő szabad használata mellett. Csak találgatná lehet, hogy a különben reálpolitikus Bethlent milyen elgondolások vezették e lista összeállítására. A gyakorlati politika szempontjából mindez nem is lenne érdekes, ha nem találnánk jellemzőnek. Olaszország és Jugoszlávia 1920. XI. 12-én megkötötte az ún. rappalói szerződést, amelyben a szerződő felek kötelezettséget vállaltak a békeszerződés megtartására, illetve megtartatására, és együttes fellépésre kötelezték magukat a Habsburg-ház bármilyen restaurációja ellen. A szerződés második részében leszögezték, hogy ha Magyarország Jugoszlávia ellen támad, az olasz kormány nemcsak jóakaratú semlegességet tanúsít, hanem segíti a jugoszlávokat a szükséges hadianyaggal. Ausztria agresszív fellépése esetén fegyveres erővel támogatják egymást.

20 Nem jól alakultak a francia—magyar kapcsolatok sem. Millerandot az ellenzék támadta külpolitikai iránya miatt. Amikor köztársasági elnök lett, felülvizsgálta Magyarországgal kapcsolatos terveit, sőt már korábban is, Paléologue felmentésével demonstrálta azt. Nem is volt szüksége már Magyarországra a szovjet—lengyel háború befejezése után, de különben is aggodalmai voltak, hogy a fegyverrel megerősített Magyarország talán Németországot fogja támogatni. Tudomására jutott ugyanis, hogy Ludendorff megbízásából Bauer német ezredes megbeszélést folytatott Horthyval. Volt még egy említésre méltó kapcsolatkeresés. Csáky Imre és Kánya 1920 nyarán tárgyalásokat kezdeményeztek osztrák keresztényszocialistákkal. Tulajdonképpen Kánya és Weisskirchner

21 kezdték a tárgyalásokat, amelyek folytatására Csáky Imre br. Perényi Zsigmondot akarta Bécsbe küldeni. Ugyanakkor a bajor néppárt részéről történt hasonló célú közeledés. A két akciót össze akarták kapcsolni. A bajorok célja a bolsevizmus elleni küzdelmen kívül Ausztria bekebelezése volt. Erre kértek a magyar kormánytól pénzt és élelmet, ezzel szemben a bajorok támogatást és fegyvereket ígértek. Azért választották Perényit tárgyaló partnernek, mert a hivatalos látszatot kerülni akarták, de Masirevich bécsi magyar követen keresztül biztosították Weisskirchnert, hogy a megkezdett tárgyalásokat Kánya követ által megjelölt alapon fogják folytatni. A Perényinek adott instrukció szerint a tárgyalások célja a bolsevizmus leküzdése és a „cseh imperializmus" elleni közös védelem. Mindez együttes akciót követelt, nehogy az erők szétforgácsolódjanak.

22 A megbeszélésekre végül is augusztus 25-én és 26-án került sor, Teleki miniszterelnök svábhegyi villájában. A tárgyalások lefolyásáról Kánya, aki maga is ott volt, a müncheni magyar főikonzult magánlevélben tájékoztatta. Ügy találta, hogy a megbeszélések igen 26