Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 1. szám - Lőrincz Zsuzsa: Az önálló magyar külügyi szervezet újjáalakításának kezdetei, 1919–1921 / 17–27. o.

het az elképzelést megvalósítani. Már korábban utalt arra, hogy megfelelő diplomáciai és más előkészítés nélkül sikerrel kecsegtető akció nem indítható meg. Ez alatt a keleti és déli szomszédok semlegességének biztosítását kell érteni, ezt pedig minden addigi törekvéseik ellenére sem sikerült elérni. Ellenkezőleg. Utalt a szomszédok között minden valószínűség szerint létrejött garanciális egyezményre, a határok védelmét illetően. Meg nem cáfolt újsághírek szerint — írta Kánya — Románia és Csehország között külön megállapodás is fennáll, amelynek értelmében Románia azonnal közbelép, ha Magyarország megtámadná Csehországot. A katonai és agitációs előkészületek sem haladták még annyira, hogy a „tót föld felszabadítását" már a legrövidebb időn belül meg lehetne kísérelni. Hogy ez mikor válik lehetségessé, azt meghatározni nem lehet. A fenti okokból az összes mérvadó tényezők egyenesen veszedelmesnek tartanák a csehek elleni akció azonnali megindítását. A lengyelekhez intézendő, Románia semlegességére vonatkozó kérelemből tehát a felső-vidéki felkelés időpontjának fixírozását egyelőre teljesen ki kell kapcsolni. Az akciót tehát leállították, és Kánya utasítására a megbízottnak el kellett számolni. „A felvidék szabadságmozgalmának rendezésével megbízott dr. Bulissza Károly" 1920. május 25-én nyilatkozat alakjában kötelezte magát, hogy a használatában levő leltári tárgyakat a Külügyminisztériumnak átengedi és elszámol a nála lévő pénzekkel. Bulissza levelében hivatkozott arra, hogy a kommün bukását követő hetek óta intézte a „felvidék szabadságmozgalmának szítását és ezen vidék forradalmasítását." Egyben beterjesztette az átvett 5800 ezer K-ra vonatkozó számadásait. Eredetileg a felsőmagyarországi propaganda költségeit a Fabanknál (Magyar Fakereskedők Hitelintézete Rt.) elhelyezett 8 millió koronából akarták fedezni. A Magyar Kincstári Jogügyi Igazgatóság már 1919. október 13-án a bankhoz fordult, hogy Kun Béla annak idején ott a saját nevére ezt az összeget elhelyezte, és a fenyítő zárlat elrendeléséig a betétből senkinek semmit ne adjanak ki. A Fabank válaszában közölte, hogy az összeget nem Kun Béla nevére helyezték el, hanem a szlovák párttitkárság folyószámlájára 7 millió koronát, és 1 millió koronát pedig mint kamatmentes összeget megőrzésre adtaik át a szlovák párttitkárság nevében. Hamarosan értesült a Pénzügyminisztérium a Külügyminisztérium tranzakciójáról és a h. államtitkár felszólította Gratz külügyminisztert, ha a magyar kormány igényét erre az összegre elismernék, akkor az összeget a központi állampénztárba kell utalni, és annak felhasználásáról majd a Minisztertanács dönt.

16 Az akció leállítását Kánya már előbb ismertetett érvein túl az is indokolta, hogy a Kassai Munkás c. lapban egy leleplező cikk jelent meg Bulisszáék tevékenységéről „Horthyék ochranája Szlovenszkóban" címmel. A magyar—francia titkos egyezményről terjedő hírek, az olaszok magyarországi politikája nyugtalanságot keltett Jugoszlávia és Románia vezető köreiben. Az olasz kormány 1920 tavaszán éppen a francia politika ellensúlyozására kereste a kapcsolatot a magyar kormánnyal. Ehhez járult még a Habsburg restaurációs törekvésekről szóló nem alaptalan híresztelések európai visszhangja. Mindezek azt eredményezték, hogy a jugoszláv kormány és a katonai körök is sürgették az eddig elutasított Kisantant egyezmény megkötését. Így 1920. VIII. 14-én Belgrádban aláírták a csehszlovák—jugoszláv egyezményt, amely a Kisantant magvát képezte. Ez volt az az egyezmény, amire Kánya a felvidéki akció leállítását indokoló levelében utalt, és amely a trianoni béke által kijelölt határokat volt hivatva védelmezni. Alapgondolata és az utánuk következők célja az volt, hogy a szerződő felek egy esetleges magyar támadás esetére szövetkeznek egymás megsegítésére, önként felvetődik a kérdés, vajon ezt a jó ideig 24