Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 2. szám - KILÁTÓ - Glück Jenő: A Revista Arhivelor 1990–1992-es évfolyamai / 67–72. o.

A Revista Arhivelor 1990—1992-es évfolyamai A román levéltárak központi hatóságának szakfolyóirata az 1989. decemberi for­radalom után új irányzatot vett. Ennek megvalósítása érdekében rövid életű ideiglenes vezetés után új szerkesztőséget bíztak meg irányításával, amelynek élére a hosszú tudományos tevékenységgel és levéltári tapasztalattal rendelkező Tudor Mateesen került. Munkatársaival együtt komoly erőfeszítéseket tettek, hogy az előző évtizedek nem éppen kedvező hordalékát eltávolítsák és lehető­leg emeljék a kiadvány színvonalát. A jelenlegi pénzügyi helyzetben csupán évi négy szám megjelentetésére telik, annál is inkább, mivel az előfizetés és az egyes számok árát igen alacsonyan állapították meg a hozzáférhetőség elősegítése cél­jából. A hiányt költségvetési forrásból fedezik. A nyomdák fokozott elfoglalt­sága nagy mértékben késlelteti a megjelenést. így például az 1993-as év végén a soron levő évfolyamból még egyetlen szám sem jelent meg. Egyes számok terjedelme bizonyos ingadozást mutat. Évi összesítésben a fo­lyóirat 1990-ben 462, 1991-ben 578, 1992-ben 480 oldalon jelent meg. Aránylag jó papíron és nyomással adták ki, illusztrációkat azonban csak kivételesen közöl­nek. A külföldi érdeklődők segítségére angol, francia és német tartalomjegy­zéket, a fontosabb közlemények végére világnyelven megfogalmazott kivonatot iktatnak be. A nem román nyelvű dokumentumok esetében fordítást mellékel­nek. A szerzők túlnyomó részben az állami levéltár központi és területi egysé­geinek munkatársai közül kerülnek ki, de szívesen veszik bárki közreműködé­sét is. Valamennyi számban rövidebb lélekzetű vezércikket iktattak be, amely e gy-e gy alapvető kérdést tárgyal, többnyire a levéltári munka vagy országos megemlékezést kiváltó évfordulók kapcsán. Az 1990-es első számban Zoe Du­mitrescu-Bu$ulenga a „Dokumentumok értékéről" nyilvánít véleményt, gondo­latai az akkor még közeli történelmi jelentőségű változás hatása alatt fogalma­zódtak meg. Hasonló hangvételű A. Adamache cikke „Gondolatok a jövőről" (2/1990). Ion Alexandru Munteanu „A levéltárak és a tudományos kutatás" kap­csolatát vázolta (3/1991). Silvia Popovici „A romániai állami levéltárak 160 éves működése" címen igyekezett mérleget vonni (4/1991). A történelmi évfordulók kapcsán Ion Mure?anu „1918. december 1." címen az illető eseményt méltatta (4/1990). Silvia Popovici „100 év telt el a memo­randista mozgalom óta" címen annak jelentőségét domborította ki (2/1992). Fi­gyelemre méltó Paul Cernávodeanu írása, amelyben felvázolta Amerika felfe­dezésének 500 éves jubileuma kapcsán az esemény világ jelentőségét és ismerte­tését a korai román kultúrában (4/1992). Valamennyi számban „Tanulmányok és közlemények" címen általában 2—4 írást közölnek, szinte kivétel nélkül a közép és újkori történelem kérdéseiből. 67

Next

/
Thumbnails
Contents