Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 2. szám - DOKUMENTUM - Molnár András: Deák Ferenc levelei zalai barátaihoz, 1830–1847 / 33–48. o.

magadnak, mellyel én nem birok, s épen azért e részben tanácsodra, szolgála­todra szorultam, egy olly tulajdont, mellynek megszerzése közben oly sokat iz­zadtál, olly sokszor tántorogva leroskadtál, olly sokszor eszedet, eszméletedet vesztetted, egy olly tulajdont, mellynek illy magas tökélyre lett kifejtése okozta elmédnek még most is annyira feltűnő gyengeségét, s okozta, vagy legalább ne­velte szemeid fájdalmas baját, ha meggondolom, hogy én is épen most veszem hasznát ezen tulajdonodnak, tudniillik a borok megitélésébeni jártasságodnak, és mégis pajzánkodom, valóban pirulva kellene elmondanom a mea culpát. 70 De félre már a tréfával. Igen szivesen köszönöm barátságodat. Én a bort megtartom, és pedig nem csak 5 akót, de ha Orosinak 71 nem kell, a 8 akót is. Vedd meg tehát azt számunkra, én a 8 akónak árában 110 forint pengőt íme ide zárok, a még hiányzó két forintot levélbe nem zárhatván, majd adandó alka­lommal küldöm vagy adom meg. Hordóm ollyan, mellybe biznék, nincsen, na­gyon le fogsz tehát kötelezni, ha alkalmas hordót adsz vagy kölcsönözöl, mert ámbár borismerő nem vagyok, annyit mégis tudok, hogy mindenben jó magát okos emberre bizni, bor dolgában pedig Te okos ember vagy. Tudosits, mikor kell a borért elküldeném. Isten veled! Szives köszönet még egyszer barátságodért. Kedves feleségedet igen szivesen tiszteld nevemben, és szeresd hű barátodat Deákot S. k. eredeti xeroxmásolata. ZML. Gyömörey család iratai (eredetije magántulajdonban) 10. Kehida, 1847. október 2. Deák Ferenc — Kerkapoly Istvánnak Kehidán october 2án Kedves barátom! Azon esetre, ha valaki szóba hozná, hogy a közeléb tartandó országgyűlé­sen Zala megyének képviselője én legyek, légy szíves nyilvánítani forró köszö­netemet a bizodalomért, de jelentsd ki egyszersmind nevemben, hogy megrom­lott egésségem miatt e megtiszteltetést el nem fogadhatom. 72 Közel két éve már, amióta szenvedek, s gyakran hetekig olly állapotban vagyok, hogy fejem a könnyebb munkát sem bírja meg, sőt midőn bajom néha enyhülni látszik is, egypár órai komolyabb dolgozás rögtön súlyosabb szenvedést von ismét maga utánn. Orvosok tanácsa, de méginkább saját érzetem, s a két évi tapasztalás meggyőztek már arról, hogy egésségem jobbulásának mellőzhetlen feltétele a lehetőségig tartózkodni minden komolyabb dolgozástól, pedig ismerem a követi állásnak terhes kötelességeit, s tudom, hogy azoknak pontos tellyesítése sok munkát, sok erőfeszítést igényel egésséges embertől is. Azonban szives készséggel kitenném én magamat azon valószínűségnek is, hogy végképpen megtört erővel, s még roncsoltabb egésséggel térendek visza az országgyűléséről; csak reménylenem lehetne, hogy annak folyta alatt kitart még erőm, s a reám mért kötelesség hű tellyesítésével használhatok a haza köz­ügyének; de érzem s tudom, hogy egésségem jelen állapotjában megkezdeni sem volnék képes a követi pályát, s már egypár heti foglalkozás is végképen 44

Next

/
Thumbnails
Contents