Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 2. szám - Koroknai Ákos: A levéltárak és a változó gazdaság Nyugat-Európában / 3–18. o.

c) levéltári anyagra (Schriftgut mit historischem Wert), amelyet a tagállami levéltáraknak vagy közvetítésükkel harmadik jogi személyeknek (pl. regionális gazdasági levéltáraknak) kell átadni, 3. a vagyonügynökség által eladott vállalatok új tulajdonosainak, illetve a jogutódnak iratőrzési felelősségét.

5 Az, hogy német részről mind a volt NDK, mind pedig általában KeletEurópa levéltárosainak a gazdasági iratanyag megmentésére a regionális gazdasági levéltárak hálózatának kialakítását ajánlják, természetes, mivel Európában a századelőn német területen alakultak ki az első regionális gazdasági levéltárak, amelyek azóta jól szervezett — bár korántsem teljes — hálózattal rendelkeznek. S mert ez a fejlődés sikeres volt, a nehezen megszerzett tapasztalatok hasznosítását nemcsak Kelet-Európában javallják, hanem az EGK-nak is. A dortmundi Ottfried Dascher professzor azonban nyomatékosan utalt arra, hogy a német példa nem csodaszer, s azt nem is kell feltétlenül átvenni.

6 Végeredményben miről is van szó? Európának nemcsak keleti, hanem nyugati felében egymástól eltérő, de ugyanakkor egymással szorosan összefüggő átalakulások zajlanak: egyik oldalon a volt KGST-országok elavult rendszereinek lebontása, a másik oldalon az egységes európai piacgazdaság kialakítása. Dezintegráció és integráció, miközben megindult — mégha csírájában is — a két fejlődésben eltérő rész összekapcsolása. S mert a történeti folyamatok, változások levéltári anyagának gyűjtésére, őrzésére és feldolgozására nemcsak az állami, hanem — az országok adottságaihoz igazodóan — az önkormányzati, tartományi, kerületi stb., nemkülönben a regionális gazdasági levéltárak (ahol vannak) és még a múzeumok is hivatottak, a veszélyeztetett gazdasági iratanyagok megőrzése érdekében nélkülözhetetlen közöttük a szoros együttműködés. A határokon átnyúló egységes európai piac létrejötte tág horizontot kínál a kifejezetten gazdasági, illetve a gazdasági iratanyagokat is gyűjtő intézmények nemzetközi együttműködésére regionális és intézményközi síkon egyaránt. A közlevéltárak az egységesülő közös piacban aligha térhetnek ki a regionális feladatok ellátása elől, miként az sem kizárt, hogy gazdasági iratanyagok kerülhetnek közlevéltárakba, ami által nem kell mindenütt jelentős költségekkel regionális gazdasági levéltárakat építeni. A törekvések és szándékok így lényegileg arra irányulnak, hogy a levéltári hálózatok — országonkénti eltéréseikkel és sokszínűségükkel — a teljes közös piaci gyűjtőterületet lefedjék, hogy a gazdaság vonatkozásában — a szelektivitás érvényre juttatásával — szem előtt tartsák az összes gazdasági ágazatot, a gazdasági átstrukturálódás miatt kihaló régieket, a nagyvállalatokon kívül a kis-, és középüzemeket, közöttük a felszámoltakat és végelszámoltakat, de a magán- és kisipart is.

7 2. A gazdasági levéltárak módosuló állománygyarapítási felfogása A néhány száztól a több ezer iratfolyóméterig terjedő gazdasági iratanyagot befogadó, őrző és feldolgozó levéltárak több típusba sorolhatók. Közöttük meghatározó szerepet játszanak a gazdálkodó szervek saját alapítású és fenntartású magánlevéltárai, amelyek a vállalkozások nagyságától függően — az egyedi kis vállalati levéltártól a nagy, összetett konszernlevéltárakig — több altípust foglalnak magukba. Kialakulásuk Európában a századelőn vette kezdetét. A Német Szövetségi Köztársaságban az 1980-as évek elején már több, mint 700 magángazdasági levéltárat tartottak nyilván. Ezek gyakorta irattári funkciókat is ellátnak, és csupán saját vállalati irataikat őrzik. A gazdasági levéltárak második típusába a regionális gazdasági levéltárak tartoznak. Az első il906-ban létesült Németországban (Kölnben). Általában a ke6