Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 4. szám - KILÁTÓ - Menne-Haritz, Angelika: Levéltárosképzés a XXI. századnak / 66–85. o.

ményezi'k. A munkába állást megelőző képzésnél, vagyis gyakorlatilag a diákállapotban, a résztvevők és az oktatók figyelme az általánosra, a közösre, azaz egy egységes szakmára irányul. A tanulás célja a napi problémák iránti érzékenység, szakmai döntések konzekvenciái kiszámításának képessége, tehát teljes mértékben tudományos készségek elsajátítása. A munkábaállás utáni képesítés az elmélethez való utilitarista viszonyt teremti meg. Az újonnan megszerzett képességeknek a gyakorlatban közvetlenül alkalmazhatóknak kell lenniük. Ezek a képességek nagyobb mértékben cselekvésorientáltak. Ha a szakképzetlen levéltárosoknak rendezett tanfolyamok rövid időtartamúak, és a gyakorlat egy-egy problémakörére koncentrálnak, az tudatosan történik. Ezek azonban szükségképpen heterogén képet nyújtanak a szakmáról. A szakismeretek úgy jelennek meg, mint külön-külön munkautasítások, amelyeket munka mellett meg lehet tanulni, és semmi esetre sem indokolnak önálló mesterséget. Pragmatikus beállítottság alakul ki. A résztvevők státuszának tehát — egyik oldalon egyetemi vagy levéltáros-iskolaí hallgatók, másikon szakképzetlen levéltárosok — jelentékeny befolyása van a szakmával való azonosulásra és a munkával, illetőleg annak elméleti alapjaival szembeni, a képzéssel együtt kapott beállítottságra. 3. A képzettség és a teljesítmény igazolása A szakképzetlen levéltárosok szaktanfolyamon való részvételét rendszerint egyszerű igazolással tanúsítják. Teljesítmények vagy megszerzett ismeretek értékelésére nem kerül sor. Minthogy a résztvevők elsődlegesen új képességek elsajátításában érdekeltek, osztályzatok nem szükségesek. Gyakran fölösleges tehernek érzik az általános elméletet, s az már csak a tanfolyamok szétforgácsoitsága miatt sem lehet záróvizsga tárgya. Ezzel szemben a munkábaállás előtti képzésnek magától értetődő kellékei a záróvizsgák és az érdemjegyes bizonyítványok. A záróvizsga tárgya nem egyszerűen a szabályok gyakorlati kezelése, hanem éppen a szak általános alapjainak különböző helyzetekben való alkalmazása, adott keretek közt önálló problémamegoldás képessége. Értékelő bizonyítványt tehát akkor lehet adni, ha a képzés alapja a szakmai képességek öszszefüggő koncepciója, amellyel a hallgató tudása mérhető. Az osztályozott vizsgák az egyöntetűséget segítik elő, míg a részvételi igazolások inkább a szakterületek szerinti széttagolódás tendenciáját erősítik. 4. A bizonyítvány értéke Igen fontos szabályozó eszköz, amellyel a szakma a bejutást ellenőrzi. Nagyon sokat veszít vonzerejéből az a képzés, amelyhez nincs kötve bizonyos beosztások elnyerése. Az a szakma, amely nem él e szabályozó és ellenőrző eszközzel, maga ismeri be, hogy nem tartja fontosnak az ismeretek és készségek egy meghatározott mértékét. Kihasználatlanul hagy egy lehetőséget a motiváció és az azonosulás erősítésére. Állások elnyerése gyakran olyan államilag elismert végzettséghez van kötve, amely formailag szabályozott képzési folyamat után, állami vizsgabizottság előtt letett vizsga eredménye. A bizonyos állásokra általánosan jogosító végzettség lehetővé teszi a végzősök számára, hogy munkaterületet változtassanak, és így újabb tapasztalatokat gyűjtsenek. Ezáltal a szakmájukban is inkább annak egészét fogják szem előtt tartani, s az elméleti alapok továbbfejlesztéséhez is hozzá tudnak járulni. A már dolgozó szakképzetlen levéltárosoknak rendezett továbbképzések végén nem áll ott az államilag elismert vizsga, s nem is adnak bizonyos állások elnyeréséhez szükséges képesítést. Ezek a résztvevők aktuális munkaterületére orientálnak, és így inkább 80