Levéltári Szemle, 43. (1993)
Levéltári Szemle, 43. (1993) 3. szám - HÍREK - Iványosi-Szabó Tibor: A megyei önkormányzat és a levéltár Bács-Kiskun megyében / 99–. o.
val, az Országgyűlésen a 4 milliós keleti országrésznek megfelelő arányos képviselet megvalósításával, a kistérségi fejlesztések beindításával. A Levéltári Napok '93 rendezvényeinek látogatottsága arról tanúskodik, hogy rohanó világunkban is él még az emberek egészséges lokálpatriotizmusa. ölveti Gábor A megyei önkormányzat és a levéltár Bács-Kiskun megyében Minden nagy átalakulást követően az első néhány év meghatározó lehet a levéltárak és fenntartóik közötti hosszabb távra szóló kapcsolatrendszer kiépítésében. Ügy látszik, hogy levéltárunk rövid, de igencsak hányatott életében az újabb kezdet a korábbiaknál kedvezőbb csillagzat alatt indult. Ilyen esetekben nehéz kitérni az összehasonlítások elől. Az egykori megyei tanács közel negyedszázad alatt egyszer sem foglalkozott intézményünkkel és így nem is hozott számunkra kedvező döntést. A megyei közgyűlés már 1991-ben napirendre tűzte a levéltár helyzetének megvizsgálását. Február 13-án a Művelődési, Oktatási, Vallásügyi és Sportbizottság, április 26-án pedig a közgyűlés számoltatta be az intézményt munkájáról, ahol határozatban szögezték le, hogy „...a szakszerű munkához szükséges feltételeket biztosítani kell..." és elismeréssel szóltak az igen rossz körülmények között is eredményes munkáról. Még ez év decemberi közgyűlése biztosította az intézmény régóta esedékes gazdasági önállóságát, és számottevő pénzbeli támogatást szavazott meg a raktározási gondok enyhítésére. 1992-ben a közgyűlés három alkalommal is foglalkozott a levéltár működésének hosszú távra szóló biztosításával. A novemberi döntés értelmében a Klapka utca 13—15. szám alatti épület teljes rekonstrukcióját el kell végezni, és ennek keretében létre kell hozni egy kb. 6—7000 ifm. befogadására alkalmas levéltárat, amely a megyei hálózat központja lesz. Az elkészült tervek alapján a rekonstrukcióra 70 millió forint szükséges. Ezen túl az előkészületi munkákra, egy átmeneti tárolóhely kialakítására és a költözködésre 15 millió forintot szavazott meg a közgyűlés, míg a rekonstrukció befejezésének határidejét 1994. június 30-ban határozta meg. Az átmeneti raktártér kialakításához és annak beállványozásához a szakminisztérium 4,46 millió forinttal járult hozzá. A levéltári anyag átköltöztetése április derekára befejeződött. A rekonstrukció befejezéséig kb. 2500 ifm-nyi legújabb kori iratainkat Kecskemét, Izsáki u. 4. szám alatti épületben őrizzük. Iványosi-Szabó Tibor 99