Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 3. szám - MÉRLEG - Soós István: Waltraud Heindl: Gehorsame Rebellen, Bürokratie und Beamte in Österreich 1780 bis 1848. Wien–Köln–Graz, 1991 / 71–75. o.

években élesen kritizált „bürokratikus oligarchia" inkább szolgalelkűségével, mintsem reformkészségével tűnt ki. W. Heindl művének második, nagyobb fejezetében a bürokrácia intézményi és szociális fejlődésének összefüggéseit, ezen belül elsőként a hivatalnok-képzés lehetőségeit tárgyalja. Az egyetemeken és főiskolákon, akadémiákon főleg a jogi stúdiumokat helyezték előtérbe, de később fontos volt a politikatudományok elsajátítása is. Az 1810^ben véglegesen kialakított tanterv szerint a jogi tanulmányokon kívül az egyetemes történelem, a gazdaságtudományok is fontos részét képezték az oktatásnak. Érdekes címet visel a fejezet második része: „Hivatalnokoskodó polgárok vagy polgári (hivatalnokok?" Ebben az 1780—1848 között kialakult osztrák bürokrácia számszerű növekedéséről, rétegződéséről, társadalmi összetételéről kaphatunk képet. Az osztrák császárságban 1828 és 1846 között mintegy megduplázódott a hivatalnokok száma. Ami a hivatalnokok társadalmi összetételét illeti, jellemző, hogy a magasabb rangúak között 1848 előtt ugyanúgy megtalálhatók voltak a kortárs Ignaz Beidtel által „arisztokratikus bürokráciá'-nak vagy „bürokratikus arisztokratákénak nevezett főnemesség tagjai, de a polgári vagy kisnemesi származásúak is. W. Heindl a bécsi központi állami hivatalokban dolgozó bürokraták társadalmi összetételét vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy a polgárság szerepe rendkívül megnőtt a bürokráciában, az állam szolgálatban és a nemesi jelleg fokozatosan elveszti jelentőségét. (Vö. erről a fejezet táblázatos kimutatásait.) E kimutatásokból levont következtetésekkel kapcsolatban csupán azt a kritikai észrevételt tennénk, hogy talán differenciáltabb, sokrétűbb képet kaphatnánk mind az osztrák örökös tartományokban élt hivatalnokok, mind e társadalmi réteg összetételéről, ha a szerző elemzéseit nem korlátozta volna kizárólag bécsi központi hatóságok bürokráciája viszonyainak bemutatására. Érdemes lett volna — bár egy-egy rövid kitérő erejéig találkozunk vele — a Bécsen kívüli más osztrák tartományok közigazgatási szerveinek bürokráciáját egy kisebb kitekintés vagy összehasonlítás erejéig elemzés tárgyává tenni, hiszen más volt a helyzet pl. Salzburgban, Vorarlbergben vagy Karintiában. Ez utóbbiban pl. egészen 1848-ig a bürokráciában a rendiség volt a meghatározó elem. Hasznos lett volna komparatív elemzéssel továbbá utalni olyan, Bécsben működő egyéb hatóságok hivatalnok-összetételére, mint pl. a Magyar Udvari Kancellária, az Illír Udvari Tanács stb. W. Heindl fontos adatokat közöl a főbb állami tisztviselők jövedelmi viszonyairól, évi fizetéseiről is. Foglalkozik a hivatalnokok nemzeti és kulturális identitásának fejlődésével, 'kimutatva azt, miképp hiúsult meg az államnak az a törekvése, hogy a bürökráciát „anacionalissá" tegye. A német nacionalizmus, a német kultúráért rajongás és a német kultúrnemzethez tartozás érzése jellemezte a hivatalnokok többségét, de az 1848-as forradalom idején megjelent az „osztrák érzelműség" is. A forradalomban a bécsi hivatalnokok válaszút előtt álltak; tudatukban két erény ütközött össze: a polgári liberális, mely néhány esetben azonosult az egyéni és társadalmi szabadság gondolatával, és az alázatosság, mely elkötelezettséget jelentett az állam és az uralkodó felé. A történeti, társadalomtörténeti háttérfejezeteket a mű talán legkitűnőbb része követi, amelyben W. Heindl — hozzátehetjük — rendkívül sikeres kísérletet tesz a hivatalnokok szociográfiájának felvázolására. Az osztrák bürokrácia mindennapjait két, egymástól elkülönült területen, a hivatalban és a családban élte. Ez a 'két élet- és kultúrforma egyrészt magában hordozta a felsőbb nemesi réteghez való idomulást, illetve hasonulást, másrészt egyfajta tiltakozást azzal szemben. W. Heindl szerint ez nem csak e társadalmi csoport sajátja 74