Levéltári Szemle, 43. (1993)
Levéltári Szemle, 43. (1993) 2. szám - DOKUMENTUM - Németh Jánosné: Az idegenforgalom és az emigráció kérdése az MSZMP Politikai Bizottságe előtt 1960-ban: forrásközlés / 42–65. o.
lan valami. Először is, egyik haza akar jönni, a másik a Magyar Népköztársaság ellen van. Micsoda hozzátartozó az ilyen? Másik dolog: hogyan fogjuk ezt kinyomozni? Megkérdezzük az USA-tól? Ez nem egyszerű dolog. És lesz olyan is, aki vétett a Magyar Népköztársaság ellen, szidta a Magyar Népköztársaságot! Na és! Itthon nincs olyan híve a Magyar Népköztársaságnak, aki négy évvel ezelőtt szidta azt? Ne így nézzük ezt a dolgot. Ezeknek az embereknek részéről óriási elhatározás ez és maga a tény olyan állásfoglalás a Magyar Népköztársaság mellett, hogy ha előadói körutat tartana, annak sem lenne olyan hatása. Ez majd el fog köszönni a kint maradóktól és azt mondja: vándorlok haza az én kommunista Magyar Népköztársaságomba. Azonkívül nem az 1956-os banditák, nem a pongráczok fognak hazajönni. Másik dolog, ami nekem nem tetszik: én a Magyarok Világszövetségének nagy híve vagyok, — jó az újságjuk — de nem tudom, szükséges-e az eljárás folyamán ennyire kiugratni ezt a Világszövetséget? Azt javasolják, hogy a pótlékot kapják a Magyarok Világszövetségén keresztül. Miért ezen keresztül? Miért ne lenne inkább egy kormányrendelet, amelyben elrendelik, hogy a Pénzügyminisztérium a hazavándorlók részére hazavándorlási segély címén a következőket fizeti. Miért ne a magyar kormánynak csináljunk propagandát. Egyébként úgy is tudja mindenki, hogy a magyar kormány adja. Ezzel csak azt akarom mondani, ha szükséges, hogy a Világszövetség is csináljon valamit, nekik tisztára címzetes szerepük legyen és a politikai hasznot ne ők húzzák, hanem a kormány. Talán úgy kellene fogalmazni, hogy a Magyarok Világszövetsége által ajánlott személyek hazatelepítési támogatás címén ... és akkor az jogilag mást jelent. A házra őszintén szólva azért nem is gondoltam, mert azt hittem, ez úgy értendő. Igenis joga van személyi ingatlantulajdont vásárolni. Ez a Magyar Népköztársaság alkotmányában benne van. Oda lehetne írni zárójelben, hogy öröklakás, vagy megfelelő települési helyen 3—600 négyszögöl területű telek, családi ház építésére. Ezt a magával hozott valutáért fogja megvásárolni. Az itt adandó 10 százalék ellen vagyok, jelenleg ugyanis mégis az a helyzet, hogy a dollár Magyarországon többet ér, mint New Yorkban. 23 forintot kap egy dollárért, tehát egy dollár itt többet ér, mint Amerikában. Már ez is előny neki. És nem is az a probléma, hogy 10 százalékkal olcsóbban, vagy nem. Kint jár tünkkor beszéltem olyannal, aki már itthon járt, ki is nézett magának egy házat 45 ezer forintért és ha tudná, hogy azt megvásárolhatja, már holnap utazna haza. Ahol ilyesmiről beszélnek, a sorrend úgyis az: menj haza látogatóba és másik lépés, hogy települj vissza. Mikor idejön, legokosabb megmondani, hogy személyi célokat szolgáló ingatlant vásárolhat magának. Úgyis ez a dolog lényege. Ha van egy kis sommája, már ingatlant akar vásárolni. 11 c) A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának 1960. december 28-ai határozata a hosszabb ideje külföldön élő magyar nemzetiségű idős személyek és családjuk hazatérésének megkönnyítésére A kapitalista országokban számosan élnek olyan — főleg a két világháború között kivándorolt — lojális beállítottságú személyek, akik idős koruk miatt munkaképtelenek, egyedülállóak, eltartásukat bizonyos megtakarított anyagi eszközeik (kisebb vagyon, évjáradék stb.) képezik. Sokan közülük visszatérnének az országba, azonban az eltartásuk alapját képező javak átváltása'kedvezőtlenül befolyásolja anyagi helyzetüket. Akik a létfenntartásukhoz szükséges megtakarított összegekkel vagy más vagyoni alappal rendelkeznek, eltartási nyilatkozat benyújtása nélkül visszatérhetnek Magyarországra, amennyiben külföldi tartózkodásuk során nem fejtettek ki a népi demokrácia érdekeit sértő tevékenységet. A szóban lévő személyek hazatérését számukra kedvező intézkedésekkel kell elősegíteni, így: 1. Külföldi valuták átváltásánál a hazatérők számára a Pénzügyminisztérium nyújtson kedvezményt oly módon, hogy a Magyarok Világszövetsége által ajánlott személyek hazatelepülési támogatás címén pénzük beváltásánál a Magyarok Világszövetségén keresztül megfelelő pótlékot kapjanak. 63