Levéltári Szemle, 43. (1993)
Levéltári Szemle, 43. (1993) 2. szám - Ujlaky Zoltánné: A mezőgazdasági törvényes érdekképviselet kérdései a Horthy-korszakban: a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara tükrében / 3–17. o.
vármegye és Debrecen összesen 150 rendes és 96 póttagot választott be a kerületi kamarába. Ezen kívül a törvény értelmében a gazdatiszti kar 25 rendes és 25 póttagot delegált. Ehhez jöttek még a hivatalból rendes tagok, s így összesen a kerületi kamarának (TMK) 210 rendes tagja lett. (Az 1938. dec. 19-i közgyűlésen pedig még 3 örökös tiszteletbeli tagot is választottak.) A parasztság nagy tömegeit ez alkalommal sem mozgatta meg különösebben a választás, s Lossonczy István 'kamarai elnök sajnálattal állapította meg, „.. .hogy a magyar gazdaközönség még mindig nem ismerte fel, hogy milyen mérhetetlen erő rejlik az ő törvényes érdekképviseletében, ha abból a tagozat minden tagja akként venné ki részét, mint az szükséges". 21 A kamara elnökévé közfelkiáltással ismét Lossonczy Istvánt, Debrecen és Hajdú vármegye főispánját választották meg. Túl közvetlen volt az összefonódás a kormányhatalom és a kamarai vezetés között. 1934-ben még csak négy alelnök volt, az alelnökök számát 1938-ban hétre emelték, s ezt azzal indokolták, hogy a kamarakerülethez tartozó törvényhatóságok így ezen a szinten is képviselve lesznek. A kamarai elnök névszerinti javaslatára ismét közfelkiáltással 22 választották meg a hét alelnököt, akik közül öt az V— VI. választói kategóriába tartozott (tehát 100—500, illetve 500 kh fölötti birokos volt). Rajtuk kívül még egy gazdatiszt és egy IV. kategóriás kamarai tag kapott megbízást az alelnöki tisztre. Ugyancsak a nagyobb bír tokosok javára történt eltolódás figyelhető meg a kamarai alapszabály 18. §-a alapján választott kamarai választmány összetételében is. Az alapszabály ugyan kimondta, hogy a választási csoportok és a törvényhatóságok aránya képviseletéről lehetőleg gondoskodni kell, de a TMK-ban inkább csak az utóbbira ügyeitök. 23 Ha meggondoljuk, hogy a kamara'kerületben a 100 kh-on felüli területen gazdálkodók számaránya az 1%-ot se érte el (ugyanakkor a földterület 45%-t ők birtokolták !)'-"> s a kamara vezető testületeiben övék volt a meghatározó szerep, érthető, ha a parasztság alsóbb rétegeinek fenntartásai voltak a kamarával kapcsolatban, hiszen tapasztalhatták, hogy a gazdaegységről, az érdekközösségről újra és újra megfogalmazódó kijelentések ellenére ez az intézmény alapvetően a közép- és nagybirtokosok érdekeit képviseli. S ha hangot is ad a szegényebb rétegek problémáinak, képtelen azok megoldására. Különösen a gazdasági válság idején az agrárproletariátus képviselői, de neves kisgazdavezetők is úgy nyilatkoztak, hogy ez az intézmény csupán panasztestület. 25 Figyelembe kell venni azt is, hogy helyi szinten a birtokos parasztság körében a nagyobb történelmi múlttal rendelkező, szabad társuláson alapuló gazdaköröknek jóval nagyobb tekintélye volt a mezőgazdasági bizottságoknál. A törvény szerint az elnök, az alelnökök és az igazgatóválasztmány újraválasztásával újjáalakultnak volt tekinthető a kerületi kamara. Ezután került sor az Országos Mezőgazdasági Kamarába delegált tagok megválasztására (28 rendes és 14 póttagot választottak, arányosan az érdekcsoportoknak megfelelően), majd pedig a kamarai szakosztályok (Növénytermesztési, Szőlő, bor- és kertgazdasági, Állatttenyésztési, Közgazdasági, Gazdatiszti és Munkásszakosztály) tagjainak és tisztségviselőinek megválasztására. Újraalakították a hét tagú kamarai igazoló bizottságot, a számvizsgáló bizottságot és a fegyelmi választmányt is Mivel a kamarai rendes tagok száma (választott és hivatalból rendes tag összesen) 213 volt ekkor, az elnökség javaslatára 53 kamarai kültagot választottak az alapszabály 6. §-a értelmében „a mezőgazdaság és a mezőgazdasági munkásügyek körül érdemeket szerzett és a kamara területén lakó magyar állampolgárok sorából". 20 Ezek" között több mezőgazdasági akadémiai tanárt, igazgatót, jószágigazgatót, méntelepvezetőt, gazdasági felügyelőt, földbirtokost stb. találunk. 27 10
