Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 1. szám - Molnár András: Deák Ferenc mint "mezei gazda" / 32–43. o.

így volt ez 1842 nyarától 1843 februárjáig (amikor Deák Ferenc az új büntetőkódex kidolgozása kapcsán tartózkodott Pesten) és ez tette lehetővé, hogy Deák Ferenc 1848-ban közszereplést vállaljon.

28 Deák Ferenc az 1840-es évek második felében sokat betegeskedett. „Gazdasági dolgaim rendbehozása igen szükségessé teszi itthoniétemet. Két éve már, mióta betegeskedem, s ezen idő alatt kedvem nem volt, csak egy kissé is utánanézni dolgaimnak" — írta Wesselényi Miklósnak 1848 februárjában.

29 Feltételezhető, hogy ez idő alatt — hosszabb gyógykezelése idején — is a sógora vezette a Deák család gazdálkodását. A minden hiúságot nélkülöző Deák Ferenc megértő, közvetlen lehetett a jobbágyokkal, béresekkel, szolgákkal szemben is (akiket sokszor személyesen irányított). Emberségére jellemző, amit még 1831ben, a koleralázadás idején írt nem kis büszkeséggel Vörösmartynak: „Én itt jobbágyaim közepében nevetem az ijesztgető híreket, mert kebelemre téve kezemet, tiszta lélekkel merem mondani, sohasem felejtettem el, hogy ők is embertársaim".

30 Amikor 1842 novemberében hírét vette, hogy a kehidai jobbágyok „igen zúgolódnak" Huszár János kasznár ellen, a következőkre kérte sógorát: „járj kérlek végére, ha nem adott-e okot Huszár, valamely igazságtalanság, vagy helytelen szigorúság által ezen hírre, s emlékeztesd őtet arra, mint én nékie szóval is mondottam, hogy inkább eltűröm kicsiny káromat, mint sem hogy szigorúsága miatt a szállongva nagyobbodó hír által meggyaláztassam, s mondd meg néki, hogy igen rossz számolást vezetett irányomban, ha azt gondolja, hogy a jövedelemnek bármi áron szaporítását szeretem, s hogy nekem mindegy, akármi csorbát szenvedjen jó nevem, csak a gazdaság jó follyon. [...] Ha Antal el tudott gazdálkodni anélkül, hogy ilyen hírre okot adott volna, el lehet gazdálkodni Huszárnak is, — ha pedig ez a gazdálkodástól el választhatatlan, akkor inkább abban hagyom a gazdálkodást [...] A jobbágyokra nézve, noha jól tudom, hogy azok közül igen sokan csalnak és magokon ahol csak lehet, az én kárommal is könnyítenek, [...] a szigorúságot, s ellenök a törvények szoros rendelete szerinti eljárást csak a legnagyobb szükség esetében engedem meg. El ne felejtse Huszár: hogy a jobbágyok is a törvény rendeletéhez szoroson ragaszkodva, nékem bosszúságot és hátramaradást könnyen okozhatnak, különösen a vető szántásban, majd ha úrbér szerint egy héten csak fél nap szánt a kehidai jobbágy vetőre, többel pedig nem tartozik, meg látom, mikor végzi el Huszár az őszi vetést."

31 Deák aggodalmára akkor a birtokszomszéd és jóbarát Csány László felelt: „A kehidai jobbágyoknak nyugtalansága valami gazember agyában készült mese [...]. A gazdaság lehet, hogy most úgy nem megy, mint ment Antalnak életében, de barátom, erre a szerencsétlenség első órájában már el voltunk készülve, azonban Huszár eddig azt sem folytatja rosszul".

32 Huszár azonban mégsem lehetett teljesen ártatlan a dologban, mert 1844 novemberében Deák végül is megvált tőle, és Bombay Lajost szerződtette kasznárnak.

33 Deák Ferenc, aki a magánéletében is arra az erkölcsi tisztaságra, becsületességre törekedett, mint egész politikai pályáján, nem lehetett „vérbeli" gazda. Elhivatottsága és kötelességtudata elsősorban a közérdekért, a „közjóért" végzett önzetlen politikai munkára ösztönözte, a gazdálkodásra valószínűleg csak mint „szükséges rosszra" tekinthetett, noha a vele szemben e téren a család által támasztott követelményeknek lelkiismerete és legjobb tudása szerint igyekezett megfelelni. Pedig politikai karrierjét — a hiányzó karriervágy és betegeskedése mellett — nem kis mértékben éppen a gazdálkodási kényszer hátrálttattá, annak a gazdálkodásnak a kényszere, amely tulajdonképpen nemjtúloso)kat jövedelmezett. Amikor pesti barátai 1845-ben a fővárosba M-vták, jíg^jhárította el kérésüket: „örömest volnék én is pesti lakos, .öröméstjÍDltenéaa ateáwlnek nagy részét kedves körötökben, csak volna íekgeatóő'áDtékemíetífelfcöhetnit 37