Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 4. szám - MÉRLEG - Hudi József: A szabadságharc zalai honvédei 1848–1849. (Szerk.: Molnár András) Zalaegerszeg, 1992 / 103–105. o.

váló életrajzgyűjtemény adatainak pontosításával egyszer majd elkészül a tisztek társadalomtörténeti hátterét bemutató feldolgozás is. A kötet következő részében három zászlóaljtörténet kapott helyet. E nagyrészt zalai feltöltésű zászlóaljak története természetesen nem egyenlő Zala megye 1848/49. évi hadtörténetével. Részint azért nem, mert e zászlóaljak jórészt az ország más megyéiben küzdöttek végig a szabadságharcot, részint pedig azért, mert a hadtörténet körébe tartozik az 1849. évi sorozások, a népfelkelés, a nemzetőrség, a gerillacsapatok története is — ezekről viszont csak érintőlegesen esik szó e tanulmányokban. Molnár András az első tíz honvédzászlóalj egyikének, a zalai (s kisebb részt vasi) toborzású 7. honvédzászlóaljnak a történetét mutatja be 1848 júniusától 1849 eleji fogságba eséséig. Muraköz, Pákozd, Scwechat, Kis-Kárpátok, Lipótvár az útjelzői az alakulatnak. A dolgozat érdeme, hogy a hiányos források ellenére is képes részleteiben bemutatni az önkéntes zászlóalj szerveződésének körülményeit, felszereltségének, mozgásának, létszámának alakulását, tiszti állományának, parancsnokainak változását. Feladatát megnehezítette, hogy a korábbi kutatások (Novak) szinte semmit sem tudtak a 7. zászlóalj 'történetéről. Hermann Róbert hadtörténész a 47. és 56. honvédzászlóalj történetének megírására vállalkozott. A 47. zászlóalj eredetileg a háború végéig tartó szolgálatra vállalkozó önkéntesekből álló, 1848 szeptemberében felállított zalai, ún. mozgó (mobilis) nemzetőrségi alakulat volt, amely feltöltése közben, november folyamán tagozódott be a honvédseregbe. Részt vett Nagykanizsa visszafoglalásában, a Mura vidékén zajló összetűzésekben, a főváros elvesztését jelentő móri csatában, majd a téli s tavaszi hadjáratban, így Buda visszafoglalásában is. Világosnál adta meg magát az ellenségnek. Az 56. zászlóalj sorozás útján jött létre, a híres kápolnai csatában esett át a tűzkeresztségen. A tavaszi hadjárat során — elterelő manőverként — Pest előterében nyugtalanította az ellenséges főerők egységeit. Katonái hősiesen helytálltak Buda ostrománál, elszántan küzdöttek a Vág-menti harcokban, különösen Zsigárdnál és Perednél, A legtovább kitartó komáromi erődben adták meg magukat. (Aligha véletlen, hogy csupán ennek a sokat szenvedett zászlóaljnak a történetét írták meg a múlt században.) Mindhárom zászlóalj történet alapozó jellegű, megbízható, szakszerű, széles forrásbázison nyugvó feldolgozás. Egyben érdekes kísérlet, s követendő példa: hogyan lehet az eredeti, primer forrásanyag hiányában, a magasabb egység (hadtest) anyagát felhasználva rekonstruálni egy-egy zászlóalj történetét. Ezen a ponton a hátrány előnnyé is válhat, hiszen a történész csak a szélesebb összefüggésekben képes értelmezni az eseményeket. A kötetet honvédnévtár zárja, összeállítói: Árkovits Istvánné, Csomor Erzsébet, Molnár András, Oláhné Szakály Gabriella, a zalai levéltár munkatársai, elismerésre méltó munkát végeztek, amikor a korabeli források (állítási lajstromok) és a későbbi adatközlések összevetésével mintegy hatezer honvéd adatait gyűjtötték össze. A települések betűrendbe sorolásánál az 1848-as állapotot vették alapul. A névtár a történeti (1918 előtti) Zala megye településeit öleli fel. Az egyes személyeknél a következő adatokat tüntették fel: név, születési év, foglalkozás, katonai rendfokozat, alakulat megnevezése, szülőhely (nem zalai születésűeknél). Jelen összeállítás minden korábbinál teljesebb. Nóvák Mihály annak idején 5500 főre becsülte a Zala megyéből szerinte fele részben önkéntesen, fele részben sorozással honvéddé lettek számát. (Az 1867/68. évi honvédegyleti törzskönyv csak 2400 honvéd adatait őrizte meg.) A névtár összeállítói új forráscsoportokat vontak be vizsgálati körükbe. 104