Levéltári Szemle, 42. (1992)
Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - HÍREK - Müller Veronika: A Magyar Levéltárosok Egyesületének tisztújító közgyűlése / 92–93. o.
A következőkben az egyesületi tagok az Ideiglenes Ellenőrző Bizottság jelentését hallgatták meg az egyesület 1991. évi pénzügyi elszámolásáról, és azt egy tartózkodással elfogadták. Negyedik napirendi pontként Böőr László, Érszegi Géza és Lakos János alapszabály-módosító javaslatainak megvitatása következett. (A javaslatokat a tagság előzetesen írásban megismerhette.) Érszegi Géza javaslatát az alapszabály 3. § 1. pontja módosítására vonatkozóan (a „magyar állampolgár" kifejezés elhagyandó) a tagság elfogadta, míg a 7. § 2. pontjának módosítását a tagság többsége Lakos János javaslata szerint nem fogadta el. Végezetül az új vezetőség megválasztása következett, mint a közgyűlés legfontosabb feladata. A szavazatok eredményeként az MLE választmánya: Alföldi Vilma, az Űj Magyar Központi Levéltár osztályvezetője, Beké Margit, az Esztergomi Prímási Levéltár igazgatója, Blazovioh László, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója, Böőr László, a Pest Megyei Levéltár Nagykőrösi Osztályának igazgatója, Bősze Sándor, a Somogy Megyei Levéltár levéltárosa, Erdmann Gyula, a Békés Megyei Levéltár igazgatója, Érszegi Géza, a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa, Gecsényi Lajos, a Bécsi Magyar Levéltári Kirendeltség vezetője. Hudi József, a Veszprém Megyei Levéltár levéltárosa, Körmendy Lajos, a Magyar Országos Levéltár osztályvezetője, odor Imre, a Baranya Megyei Levéltár levéltárosa, Radics Kálmán, a Hajdúböszörményi Fióklevéltár vezetője, Rádyné dr. Rácz Katalin, a Pest Megyei Levéltár levéltárosa, Szögi László, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főmunkatársa, Tilcsik György, a Vas Megyei Levéltár igazgatója. Az MLE ügyvezető elnöksége Elnök: Erdmann Gyula Alelnök: Odor Imre Titkár: Alföldi Vilma Az MLE pénzügyi ellenőrző bizottsága Dóka Klára (Üj Magyar Központi Levéltár) Gilicze János (Csongrád Megyei Levéltár) Oborni Teréz (Magyar Országos Levéltár) Müller Veronika 1992. május 29-én a Zala Megyei Levéltár kezdeményezésére a zalaegerszegi, veszprémi és soproni levéltárak munkatársainak közel 40 főnyi csoportja tanulmányi kirándulást tett Bécsbe, ahol megtekintették a Haus-, Hof- und Staatsarchivot, tájékoztatót hallgattak meg a levéltár történetéről és állományáról. 93