Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - MÉRLEG - Heindl, Waltraud: Palatin Josephs Schriften. 4.: 1809–1813. Bp., 1991 / 83–86. o.

ciába és Estei Ferdinánd főherceget Erdélybe. József csak egy példa volt arra, hogy a főhercegek országaik érdekeit (ha különböző mértékben is) magukévá tették, ezáltal rokonszenvet és híveket szereztek maguknak, és többé vagy kevésbé oda is számítottak az országhoz. A birodalmi integrációnak egy nem lebecsülendő tényezője ez, ami azonban dezintegráció is az uralkodó családon belül. Mert — mint a kötet kiadója véli — „a Habsburg országokban kialakuló helyi (nemzeti) érdek és ennek Összeütközése az Összosztrák érdekkel visszatükröződött a családon belüli ellentétekben is". Levelek sora tanúskodik a testvérek távolságtartásáról a császárral szemben, saját terveikről és kezdeményezéseikről. Csupán két példát említve: a 24. sz. (110—115. old.) és a 25. sz. (115. old.) dokumentumokat, amelyekből kitűnik Károly, Lajos, János és József főhercegek ingatag helyzete 1809-ben, amikor mindnyájan a békepárthoz tartoztak. Ezekről a (változó) helyzetekről, József tevékenységéről és személyéről szívesen megtudtunk volna többet is a bevezetőből, amely csak nagyon periférikusán szól a főherceg személyéről. Mindenesetre jó okkal, ami a magyar olvasót illeti, hiszen a „József nádor iratai" kiadásának eredeti kezdeményezője és kommentátora a híres történész, Domanovszky Sándor, aki a 4. kötet kéziratát jó félévszázada lezárta, a harmadik kötet kiadása után és a negyedik kötet befejezése előtt 1944-ben egy kétkötetes életrajzot („József nádor élete") is írt erről a reformbarát Habsburgról. A nem magyar történészek számára ezért is nagyon fontos volna, ha — talán egy következő kiadásban — József életéről és munkásságáról többet tudhatnának meg, vagy ami még szebb volna, a Domanovszky-féle életrajzot (legalább rövidített formában) németre vagy angolra fordítanák, hiszen a nádor politikája az összmonarchia történetének megértéséhez rendkívül fontos. A negyedik kötet elismerésre méltóan részletes bevezetése viszont nagyon jól és alaposan tárgyal egy másik kérdést, éspedig Domanovszky Sándor (1877— 1955) történészi munkásságát. Ez tisztességes gesztus egy rég elhunyt szerzővel szemben. És nem csak ez: Glatz Ferenc felhasználja a lehetőséget arra, hogy Domanovszky személyén át, aki erre egyébként bizonyára nagyon alkalmas, bemutassa a magyar történetírásnak a váltakozó politikai eseményektől meghatározott teljes drámáját századunkban. És a tanulmány valóban nagyon sokatmondó! Bebizonyítja — a változások folyamatában —, hogy a történetírás mennyire el volt kötelezve a tudományos mérce teljes körű betartásánál a kor eszmei-politikai vonalának, sőt önkéntesen — mivel a történetírás alanya és a történetszemlélet tárgya éppenhogy el nem választhatók egymástól —, a politika szolgálatába szegődött. Vajon teljesen tudatosan vagy naivan-e, esetről esetre különbözően, Domanovszky és a magyar történetírás sem képezett és képez kivételt. Tudjuk ezt. Az igazság beismerése azonban fontos. Mint középiskolai, majd egyetemi tanár Domanovszky — rendkívül sokoldalúan — gazdaságtörténettel, különösen agrártörténettel, és kultúrtörténettel foglalkozott. Kutatásainak súlypontja az idők folyamán a középkorról az újkorra helyeződött át, amivel a magyar történetírás jellemző fordulatát követte. Domanovszky munkásságának egyik fontos vonulata, ezt a bevezető is szembeötlőn mutatja, a tudományszervezés területére esett. Mint tudományszervezőt bízták meg a Századok szerkesztésével (1913). Ezenkívül fontos szerepet játszott a Történelmi Társulatban. Történész szakértője volt a trianoni békeszerződés előkészítésére alakult magyar bizottságnak, tagja a nemzetközi történészbizottságnak és a harmincas években ennek a társaságnak az egyik legnevesebb szervezője. Nem kétséges, hogy Domanovszky számottevő befolyást gyakorolt a magyar történetírás „ideológiai" arculatára és ennek kifelé történő bemutatására. És ebben az értelemben elkötelezettje volt (kétség kívül) a magyar nemzeti hagyománynak, a Habsburg-ellenes beállítottságnak. 84