Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - KILÁTÓ - Glück Jenő: A Csernovics–Vukovics levéltár / 76–82. o.

hivelor 2/1967 számában történt az időközben elhunyt I. D. Sucin, ül. Demény Lajos és Glück Jenő tollából. A kérdés újabb felvetését indokolja néhány, időközben felbukkant dokumentum megjelenése, valamint egyes fondok őrzési helyének változása. Csernovics Péter iratai ismertetésénél eltekintettünk kiadott naplójától, valamint az iratanyagban szereplő közismert nyomtatványoktól. Fontos megjegyezni, hogy (főképp Vukovics hivatalából) nem találtunk fogalmazványokat, a királyi biztos állásfoglalásai egyes széljegyzeteiből ismerhetők meg. Az iratanyag tartalmazza a Vukovics család egyes dokumentumait is. Így nemesi oklevelüket, a különböző megyékben történt kihirdetés okmányait és Vukovics Sebő keresztlevelét (T 118—8—1/21). A forradalmat megelőző tevékenységéről csak gyér anyag szól. így 1847. április 19-én Gorove István, a bánsági szabadelvűek egyik vezéralakja, tájékoztatja Vukovicsot az ellenzék tevékenységéről és gazdasági terveiről (T 118—£— 22). Temes megye követeként megkapta az ellenzék központi bizottságának 1847. november 21-ikéről kelt állásfoglalását (T 118—5—1). Gorove 1848. március 12-iki levele foglalkozik a Széchenyi István által összehívott értekezlettel a Bécsnek előterjesztendő reformok ügyében (B—52). A forradalom napjaiban neve felmerült a temesi főispáni hivatallal kapcsolatban, sőt Gorove egyenesen megkérdezte, hogy vállalná-e? Egyelőre csak első alispán lett (T 118—8—25; A—3— 30; B—51). A 12 ponthoz lelkesen csatlakozó Temesvár és Temes megye csakhamar gondokkal küzdött. Vukovics megkapta a pesti szerb gyűlés követeléseit, amelyek egyházi iskolai és alapítványi ügyeket állítottak előtérbe (B—87). A kikindai lázadás nyomán felmerült a délszláv államiság perspektívája, amelyre egy ismeretlen levélíró már előzőleg figyelmeztette (T 118—8—25). Királyi biztosi kinevezését követően megkapta Batthyány miniszterelnök Szemeréhez intézett levelének másolatát, melyben Vukovicsot erélyes intézkedésekre sarkallja (T 151—104). A kikindai lázadás leverésére két zászlóaljat rendeltek ki, Csernovicsot pedig felhatalmazták, hogy segítséget kérjen a környező főhadparancsnokságoktól. A letartóztatott vezetőket Szegedre vitték (T 151—7, 54). Később a katonai ellenőrzést Vécsey Károlyra bízták (A—1—84). Csernovics igyekezett megnyugtatni a kedélyeket és felhívásában a szerb egyházhoz tartozására hivatkozott. A püspököket is megkísérelte felhasználni. E szerepre a budai hajlandó is volt, a temesvári azonban megtagadta az együttműködést (T 151—1—10, 107, AK 58, 62). A királyi biztosok értesüléseket kaptak a karlócai szerb gyűlés előkészítéséről és lefolyásáról. Csákován a görögkeleti iskolában mintegy negyvenen gyűltek össze, hogy képviselőket válasszanak a gyűlésre (A 1—65/69). Galgon Mihály szolgabíró és Bogma Gyula főszolgabíró jelentéseiből kiderül, hogy Versecen és környékén az úrbéri törvények késedelmes kihirdetése miatt a földfoglalások napirenden voltak. A görögkeleti székesegyházra kitűzték a szerb zászlót, a város vezetőség újraválasztása csendben történt meg. Galgon szolgabíró június 15-én jelentette, hogy helyben nem mutatkozik rokonszenv az újvidéki, illetve karlócai mozgalom iránt (A—1—74, 75, 3—35, 36, 123, 385, 386). A május 15-i karlócai, illetve újvidéki eseményekkel kapcsolatban érdekes Krizsán József beszámolója, aki szerint, a fő követelés a Vajdaság létrehozása volt. A jelenlévők elítélték, hogy a temesváriak nem jelentek meg (B—44, A—1—31, 3—129). E napokban merült fel az akkor még a temesvári helyőrséghez tartozó Haynau neve, akit Vukovics a magyar kormány elleni „piszkolódással" vádolt (A—3—1). Rónay Torontál megyei, majd Murányi Temes megyei alispánok jelentései77