Levéltári Szemle, 42. (1992)
Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - KILÁTÓ - Auer, Leopold: Ausztria történetének írott forrásai: a megőrzés és feltárás problémái / 52–75. o.
melynek sorsát IV. Rudolf hamisítása és ennek az eredeti oklevélről levágott aranybullával történt megpecsételése döntötte el, 16 vagy II. Albrecht végrendeletének 3 eredeti darabja. 17 Elvesztek a stájer kiváltságokról I. Rudolf és I. Albrecht által 1277-ben és 1292-ben kiadott megerősítő oklevelek eredetijei is, vagy az osztrák alkotmánytörténetben is némi szerepet játszó 1284. évi oklevelek a weitteneggi szabad emberek jogairól. 18 Nemcsak az újabb megerősítések jelentettek azonban veszélyt az eredeti példányok fennmaradására, hanem a másolati könyvekbe bevezetett átiratok gyűjteménye is, mint azt a salzburgi kamarási könyvek vagy Bécs város „vaskönyve" mutatják. 19 Különösen problematikusak voltak a másolati könyvek ott, ahol áttértek a kevésbé fontos darabok kivonatos rögzítésére, amint ez körülbelül a mattsee-i apátság legrégibb másolati könyvéből kiderül. 20 Ámde a biztonságosságot, ami a másolati könyvekbe történő bevezetés szempontjából döntő motívum volt, így sem mindig érték el. Éppen a későközépkori adomány leveleknél, számadás- és városi könyveknél állapítható meg a feltűnően sok veszteség. A 15. századi salzburgi lovagi hűbéradományokról vezetett könyvek legtöbbje nem maradt fenn. 21 Városi számadáskönyveket e korszakot megelőzően csak Bécs és Freistadt esetében találunk, itt is csak töredékesen. A bécsi kamarási hivatal számadáskönyvei 1435 előtt kettő kivételével elvesztek, a bécsi adóhivatal kivetési könyvei csak egy városnegyed esetében mennek vissza a 16. századig, egyébként egy évszázaddal később kezdődnek. 22 Más városoknál természetesen még sokkal rosszabb a helyzet. Gyakran a pillanatnyi felhasználhatóság döntött a megőrzésről. 23 Jogügyletekről kiállított oklevelek, amelyeknek már nem volt aktualitása könnyen áldozatul eshettek ily módon a megsemmisítésnek. Meisseni Henrik egyezségét Margit királynővel a babenbergi örökségről a 14. században szétvagdalták és pecséttartó zsákocskáknak használták fel. 24 A bécsi egyetem a 15. században a pápai oklevelek egy részét már „bullae inutiles"-ként jelölte; 25 ahonnan a megsemmisítésig már csak egy kis lépés van hátra. Ugyanerre a sorsra juthattak egészen kicsiny regisztratúrák is. Egy jellemző példa a 13. századi kremsmünsteri levelek meglehetősen zárt gyűjteménye, amelyeket kéziratos táblakötésekből bontottak ki. 26 A figyelmetlenséget, az oktalanságot vagy a rosszakaratot is állandóan, mint a veszteségek lehetséges forrását vehetjük számításba. Kremsmünsterben például szemrehányást tettek az őrkanonoknak, mert egy kiváltságlevelet Ottó von Lonsdorf passaui püspöknek eladott. Sankt Pöltenben egy kanonokot 1250-ben kiközösítettek, mert a levéltár egyik fontos oklevelét széttépte és szétvágta, ugyanígy fordultak elő oklevéllopások Seitenstettenben és Mattseeben. 27 A megmaradásra alapvetően ott volt jó kilátás, ahol a megfelelő intézmények, mint a levéltárak vagy könyvtárak rendelkezésre álltak. Ez főként azokra az egyházi intézményekre érvényes, a középkor végéig, amelyekre esetenként a nemesi családok is rábízták levéltáraikat. 28 A nemességnél sem hiányzott egyébként a szándék az iratanyag megőrzésére. Tudunk a Babenbergek levéltáráról Klosterneuburgban, 29 de máshol is voltak hasonlóak. A késő középkorban gyarapodnak a híradások a nemesi levéltárakról, emlékeztethetünk ebben az összefüggésben a tiroli grófok levéltárába, azonos nevű székhelyükön, vagy a wallsee-i urakra. Különösen jó példát kínál Dachsberg urainak levéltára, akik 1392-től 1402-ig Ausztria országos marsalljai voltak. Walter Goldinger szerint ez a hivatalos tevékenység során keletkezett osztrák levéltárak legrégebbike. 30 Veszélyeztetett volt az olyan kisebbségek és peremcsoportok iratanyaga, mint az eretnekek és zsidók. A zsidóüldözések folyamán kétségtelenül sok oklevél és kézirat is megsemmisült; egyesek közülük könyvtáblákba és könyvge54