Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 3. szám - Varga J. János: Hadizsákmány és rabkereskedelem, mint az emberi kapcsolatok formái a Dunántúlon a török hódoltság korában / 16–20. o.

mesi gazdaságának állatállományát gyarapította és a jól jövedelmező rabkereskedelem felé fordult. Ugyanakkor a vajdaságok szegényebb tagjai még felszerelési tárgyakban és fegyverekben is hiányt szenvedtek, mert kiadásaik nagyobbik részét — 303 forint 13 dénárt — ezek tették ki. Lábas jószágért 188 forint 2 dénárt adtak ki, rabot pedig egyedül Borz Benedek vajda vett 26 forint 25 dénárért. Ha Batthyány magánkatonaságának és a királyi végvárak őrségének költségeit Összehasonlítjuk, más jellemző sajátosságra is felfigyelhetünk. A főkapitány lovassága és gyalogsága, amely az igali vállalkozáson 1160 főt tett ki, a kótyavetyén 4516 forint 54 dénár értékű árut vásárolt, a végvárak 1715 főnyi katonasága pedig 5052 forint 24 dénárt adott ki. Eszerint Batthyány Ádám emberei az egy főre jutó átlagot tekintve csaknem 1 forinttal (95 dénárral) költöttek többet a vitézi vásáron. A végváriak tehát nem merítették ki az őket megillető részt, hogy némi készpénzhez is hozzájussanak, a szervitorok viszont azon felül is költöttek.

5 Láttuk, hogy a kótyavetyén mindenki tetszése szerint vásárolhatott. Az igali nyereségből a dunántúli főkapitány seregében 3 lovassal szolgáló Szily Istvánnak 13 forint 80 dénár jutott, ő azonban 26 forint értékű portékát vett, ezért 12 forint 20 dénárt adósságként följegyeztek.

6 Visszafizetésre kötelezték a sümegi és kapornaki kótyavetyén részt vett vitézeket is, akik csaknem 295 forinttal lépték túl a nekik járó összeget. Aki viszont kevesebb portékát vitt el, mint amennyi megillette, az készpénzben megkapta a különbözetet. Így jutottak több mint 3150 forinthoz a sárvári, veszprémi, pápai, devecseri és kiskomáromi kótyavetye résztvevői. Ez a summa nemcsak az egy főre eső összeget foglalta magában, hanem a „kótyavetők" költségeit, a sebesültek gyógyíttatására és a vitézek ,,kár vallásának", azaz anyagi veszteségének pótlására fordítható pénzmennyiséget is.

7 Az igali zsákmány teljes értékét a kótyavetyén befolyt pénz összesítése után kapták meg, amihez hozzáadták a „kótyavetők"-nél maradt összeget és a katonák adósságait is. Mindez tetemes summát, 14 257 forint 36 dénárt tett ki. Az egy főre jutó hányadot csak ezután számíthatták ki: a zsákmány értékéből levonták a „kárvallás"-t (517 forint 16 dénárt), ami megmaradt, azt elosztották a résztvevők között. 4 forint 60 dénár jutott mindenkinek, tisztnek és közkatonának egyformán, akik így csak utólag tudták meg, hogy mennyi pénzből gazdálkodtak a nyereség kiárusításakor.

8 A katonai akciók során számos magyar és török esett fogságba. Rabtartóik elsősorban váltságdíjat reméltek tőlük: pénzt, paripát, aranyos kelmét, fegyvert, de adásvételük is jól jövedelmező tevékenységnek bizonyult, így a nemesurak, a végvári katonák és a szervitorok is szívesen foglalkoztak vele. A vitézlő rend zsoldjának kiegészítő forrását látta benne, ezért érzékenyen érintette, ha a dominusz különböző címen (kötelező ajándék, elővásárlási jog) elvonta a foglyok egy részét, vagy ha az uralkodó béke idején, a fegyvernyugvás megőrzése érdekében megtiltotta a rabkereskedést és a sarcolást. A dominusszal és a katonai parancsnokkal szembeni kötelezettség teljesítése után a katonák szabadon rendelkeztek foglyaikkal. Egy-egy sikeres vállalkozás után szívesen kötöttek üzletet egymással, vagy a szomszédos végvárak őrségével. Előnyös feltétellel és nagy választékban kínálták a rabokat a kótyavetyén. Szívesen vásároltak itt a katonák, hiszen nem kellett a teljes vételárat kifizetni: a nyereség egy bizonyos része megillette őket, s azon fölül hitelben is vásárolhattak. Az igali nyereség kiárusításán Batthyány főkapitány csaknem valamennyi tisztje megjelent: Francsics Gáspár egy rác családot vett 130 forintért, a hadnagyok és vajdák közül Hidassy András 304 forint 75 dénárt, Hertelendy Ádám és Fáncsi Pál együtt 305 forint 25 dénárt, Palásti Péter, Niczky 18