Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 2. szám - KILÁTÓ - Körmendy Lajos: A Gazette des archives 1989–1990-es évfolyamai / 80–84. o.

A Gazette des archives 1989—1990 es évfolyamai Nemzetközi szakmai körökben jól ismert a Francia Nemzeti Levéltár legújabbkori részlege, a Párizstól mintegy 70 km-re található Centre des arohives contemporaines (Jelenkori Levéltárak Központja). A hatvanas évek elején született meg a határozat a központ létrehozásáról. A politikában elég mozgalmas időszak volt ez, De Gaulle összeveszett a NATO-val, a franciák kiléptek ennek katonai szervezetéből (a politikaiból nem), és lényegében kiutasították a Fontainebleau-ban székelő főparancsnokságot. A levéltárak sikeresen lobbiztak az üressé vált ingatlanokért, és 1969-ben már be is költöztek az örökölt épületekbe. A tervek grandiózusak voltak: hosszú távon tíz földbeágyazott sokemeletnyi „egységet" kívántak létrehozni, egy-egy egységben 80 km iratanyag tárolását és kezelését tervezték, tehát összesen 800 kilométernyit. 1990-ben már a harmadik blokkot nyitották meg, tehát az ütemtervet tartják. Eredetileg csak az állami központi szervek jelenkori iratanyagát kívánták Fontainebleau-ban elhelyezni, kezdetben átmeneti archívumként, majd végső megőrzési céllal. Az anyaintézmény raktárproblémái, valamint időközbeni gyűjtőkörbővülése alaposan módosították az eredeti koncepciót: a fentebb említett iratanyagon kívül ide kerültek a Párizsban kevéssé kutatott fondok, átmeneti megőrzésre átadott jelenkori iratok, vállalati levéltárak stb. Az óriási méretek, a heterogén iratanyag és a beszállító szervek nagy száma már a kezdetektől fogva szükségessé tették számítógép használatát. A kialakított nagy computeres rendszer bizonyos aspektusait mutatja be M.-O. Ducrot a „Közigazgatási struktúrák fejlődése és a fondok tisztelete — számítástechnikai apport" c. cikkében.

1 A számítógépes rendszer — a neve: PRIAM —, átfogja a levéltár iratanyaggal kapcsolatos összes munkáját: nyilvántartja a szerveket, a beszállításokat, természetesen magukat az iratokat, elhelyezkedésüket a raktárban, a szabad raktári helyet, ezenkívül a segítségével lehet terminálon keresztül a szerveknek távinformációt adni. A Gazette cikke nem ezeket a funkciókat mutatja be, hanem azt a (számítógépes) jelzetet, amin az egész visszakereső rendszer nyugszik. Ezt még a kezdetekben, a hetvenes években dolgozták ki, és az eltelt több mint 10 év bizonyítja, hogy sikerült olyan rugalmas szisztémát kidolgozni, ami könynyen alkalmazkodik az adminisztrációban bekövetkezett változásokhoz. Ez ugyanis a fő gond: szervek, hatóságok osztódnak vagy szűnnek meg (különösen a minisztériumok vannak kitéve a rövidtávú politikai érdekek kénye-kedvének), olvadnak be részben vagy teljesen más szervekbe, változik a hatáskörük, régi kompetenciák szűnnek meg, újak születnek. A megoldandó feladat tehát az volt, hogy olyan jelzetrendszert kellett kitalálni, mely segítségével ezen változások ellenére az iratok nyomonkövethetők, azonosíthatók. Persze olyan 80