Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 2. szám - Kollega Tarsoly István: Levéltári hungarika kutatás / 40–52. o.

gáriában, Lengyelországban, NDK-ban és a Szovjetunióban 20, Csehszlovákiában 70, Jugoszláviában 140 és Romániában 60 nap kutatási lehetőséget írtak elő az egyezmények. A feltárások több évre előre meghatározott tervek szerint folytak, bár egyes területeken nem lehetett érvényesíteni az egyezményben lefektetetteket: Romániával 1980-ban gyakorlatilag megszakadtak a kapcsolatok. s a Szovjetunióban és Bulgáriában is a szakmai tapasztalatcsere igényét hangsúlyozták. Ha mégis levéltári kutatásra került sor, akkor az minden esetben csak alaposan „előkészített" és kiválogatott „opisz"-okban és „gyéló"-kban történhetett. A legkiegyensúlyozottabb viszony talán a hajdanvolt Jugoszláviával zajlott, ahol az egyezmény külön levéltári összekötők biztosításával állandó személyes kapcsolat lehetőségét nyújtotta. A nyolcvanas évek végére az egyezmények lejártak, s sajnos — talán mindenütt a korábbi rendszer döntéseit látták bennük —, a megújításukról senki sem gondoskodott. A levéltári hungarikák jövője körvonalazódni látszik az 1992. február 14-én aláírt szerződésben, amely a Kárpátaljai Állami Levéltár és a Magyar Országos Levéltár között köttetett meg, s abban lényegében a korábbi egyezmények pontjai fogalmazódnak meg, azzal a különbséggel, hogy már nem államközi, hanem levéltárak közötti egyezményről van szó. Az 1996. december 31-ig érvényes szerződés lehetővé teszi a levéltárakban való kölcsönös kutatást, a másolás céljából történő jegyzékelést és a teljes körű mikrofilm- és kiadványcserét. A levéltári hungarika anyag fogalma A külföldi levéltárakban való kutatások kezdeti szakaszában a hungarikafogalom pontos meghatározására nem került sor. A kutatók saját belátásuk, történeti ismeretük és ítélőképességük szerint döntöttek arról, hogy a vizsgált dokumentumot másolásra szánt hungarikának minősítették vagy sem. Természetesen nem kételkedünk Fraknói Vilmos vagy óváry Lipót kiváló felkészültségében, azonban a technika fejlődésével lehetővé vált a reprodukciók tömegtermelése, ami pontosan körülhatárolt mikrofilmezési politikát igényelt, továbbá szükségessé tette a „hungarika" fogalmának behatárolását. A legtágabb meghatározás szerint hungarikának tekinthető az a külföldön őrzött levéltári anyag, amely ,,a) a mindenkori Magyarország területére, népességére, lakosaira, politikai, igazgatási, igazságszolgáltatási, társadalmi-gazdasági stb. viszonyaira, tudományára stb.; b) a mindenkori Magyarországnak, illetőleg lakóinak és a külföldnek, illetőleg külföldieknek kapcsolataira; c) a külföldi államoknak, szervezeteknek és lakosoknak, a mindenkori Magyarországot vagy területén élt (működött) lakosokat (szerveket) illető nézeteire és tevékenységére; d) jelentős, külföldön, vagy külföldön is élt, illetőleg élő magyarországi származású személyekre, azok: tevékenységére, végül; e) a külföldön élt vagy élő magyar népcsoportokra tartalmaz történeti értékű adatokat." (205/1971. MM—MTA számú utasítás) E fenti taxatív felsorolással vitába lehet szállni új szempontokat figyelembe véve, de minél részletesebben próbáljuk meghatározni a hungarika iratok körét, annál inkább beleveszhetünk a szabályozókba, míg végül azok öncélúvá nem válnak. Egy nem hungarikának minősítendő iratról is kiderülhet annak értékes magyar vonatkozása, míg a minden szempontból határozottan annak minősülő dokumentum is válhat — magyarországi környezetében vizsgálva — 45