Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 1. szám - Lakos János: Törvény a két országos levéltár összevonásáról és az MDP–MSZMP-iratokról / 3–13. o.

a tényt a törvény szövegében egyértelműen kifejezésre kell juttatni. Az iratok átvételére és kezelésére a Magyar Országos Levéltár központján kívül célszerű a megyei levéltárákat is kijelölni. Egyrészt azért, mert az iratok jelentős része jelenleg is ott található, másrészt azért, mert a helyi pártszervezetek iratai gyakorlatilag minden esetben helyi közhatalmi ügyekre korlátozódtak, s így tárolásuk és kutatásuk is a megyei levéltárakban folyhat a legcélszerűbben. Az (1) bekezdés szerint államosított iratanyag a nemzeti tulajdon különlegesen fontos részét képezi. Az iratok jól szervezett és hiánytalan átadásának ellenőrzése, valamint a kutathatóságuk feltételeinek kialakítása ezért nem bízható az egyetlen pártot képviselő miniszterre. Ezt a feladatot megnyugtató módon csak a nemzet akaratát kifejező, az Országgyűlés által létrehozott, a parlamenti pártok képviselőiből álló bizottság végezheti el. Elégtelen volna ha a törvény csak a korábban keletkezett pártiratokkal kapcsolatos eljárást rendezné. Ezt kiküszöbölendő a (3) bekezdésben — az (1) bekezdésben foglaltakhoz hasonlóan — rögzíteni kell azt, hogy a pártoknál újonnan keletkező, közhatalmi jellegű tevékenységről szóló iratok levéltári megőrzés alá esnek." Az indítvány komoly vihart kavart, mert az elnök, Szabad György kétségbe vonta az indítvány „csatlakozó" jellegét. A részletes vitában ugyanis — a házszabályok értelmében — csak ilyen módosító javaslatok benyújtására van mód. Végül úgy döntött az elnök, hogy Katona Béla indítványát kiadja az Ügyrendi, a Kulturális és az Alkotmányügyi Bizottságoknak is, amelyek másnap, 12-én együttes ülésen vitatták meg azt. Elismerték a csatlakozó jelleget, de egyik bizottság sem támogatta a javaslatot. Még 11-én este sor került a részletes vita lezárására, amelynek során Varga János (MDF) az MDP—MSZMP iratok közös kezelésétől elsősorban a katolikus egyházi levéltárak 50-es évekbeli hírhedt „kettős kezelésének" tapasztalataira hivatkozva óvta képviselőtársait. Ezt követően hangzott el Andrásfálvy Bertalan kultuszminiszter vitazárója: „Elnök Űr, Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat általános vitájában megfogalmazott kritikai észrevételek lényege három kérdés köré csoportosítható: 1. miért nem átfogó levéltári törvénytervezetet nyújtott be a Kormány, 2. miért éppen most állt elő a módosító javaslattal, 3. mi a garancia arra, hogy az MDP—MSZMP iratokkal a Kormány, illetve a kultuszminiszter nem tehet azt, amit csak akar? Abban, hogy új levéltári törvényre van szükség, nincs nézetkülönbség a Kormány és az ellenzék között. A törvényjavaslat indokolása ugyanis tartalmazza, hogy a jogállam intézményeinek kiépülése elkerülhetetlenné teszi egy átfogó levéltári törvény megalkotását. A koncepció közel két éve kész, előterjesztésének azonban még nem jött el az ideje, döntően a következő ok miatt. A törvény lényeges része kell legyen a levéltári anyag használatának, kutathatóságának végleges — a jogállamiság normáinak minden tekintetben megfelelő — szabályozása. Ezeket a szabályokat viszont a közérdekű adatok nyilvánosságáról és a személyes adatok védelméről szóló törvény elfogadása előtt nem lehet meghatározni. A »miért most került az Országgyűlés elé a javaslat, miért nem előbb vagy később?« kérdést illetően megjegyzem, hogy a két országos levéltár összevonásának szükségességét a Kormány már az 1991. évi költségvetési előterjesztésben 11