Levéltári Szemle, 42. (1992)

Levéltári Szemle, 42. (1992) 1. szám - HÍREK - Farkas Csaba: Levéltári Napok Csongrád megyében, 1991 / 96–100. o.

elöljáróságot a makóiak elzavarták. Az előadás további részében a történész részletesen szólt a közigazgatás fejlődéséről, számszerű és minőségi változásairól. A matiné következő tanulmányát Gilicze János makói levéltáros olvasta fel. Dolgozatában, amely „A csanádi püspökség makói uradalmának gazdálkodása" címet viselte, adatgazdagon mutatott be egy 18. sz. végi 19. sz. eleji nagybirtokot, amelynek jövedelmei közül kiemelte az uradalmi gabona eladásából származó pénzeket, és Makó város által fizetett adókat. Beszélt a város természetbeni kötelezettségeiről is, a robotokról és a hosszú fuvarokról. Külön bevételként jelentkeztek a sokféle kereskedési taxák és a bérbeadásokból keletkező nyereségek. így a püspökség például kocsmáltatási jogot, Iván napi vásártartási jogot és a pióca szedési jogot is bérbe adta, amiből nagy jövedelemre tett szert. Az előadás második részében a birtok kiadásairól beszélt a levéltáros-történész. Ismertette az uradalmi alkalmazottakat: uradalmi igazgató, fiskális, kasznár, ispán és hajdúk feladatait, pénzbeli, valamint természetbeni juttatásokat is. A matiné utolsó előadását Tóth Ferenc nyugalmazott múzeumigazgató tartotta. „A Maros szabályozása Makón 1814 és 1842 között" című tanulmányában először a szabályozást kikényszerítő okokról szólt. így megemlítette az 1751ben Makót ért árvízkatasztrófát, amelynek következményeként Mária Terézia utasítására 1754-ben már egy részleges szabályozást is végeztek a folyón. A szabályozást régi térképek felmutatásával illusztrálta az előadó. Ezután szólt arról, hogy az 1810-es években folytatták a Maros medrének kialakítását. Itt megemlékezett báró Vay Miklós királyi biztos szerepéről, aki saját személyes élményei alapján lelkes támogatója lett a szabályozás végrehajtásának. Ezt a munkát azonban pénzhiány miatt nem tudták elvégezni. A pénz előteremtését az is nehezítette, hogy a szabályozás főleg Makónak volt létérdeke, a várossal szomszédos területek, amelyek Csanád és Torontál vármegyékhez tartoztak, kevésbé érezték fenyegetve magukat. Éppen ezért ezen közigazgatási egységek nem is adtak pénzt erre a célra. A folyó szabályozásához a pénz előteremtését végül is két nagy katasztrófa kényszerítette ki és tette lehetővé. Az 1820—21. évi árvíz, amely a legnagyobb volt Makó történetében — ekkor ugyanis minden harmadik ház összedőlt — és az 1838. évi nagy árvíz, amikor is 9 helyen átszakadtak a gátak. Végül is ez vezetett ahhoz — a szerző szerint —, hogy a város 1840-ben megkezdte a szabályozási munkálatokat Giba Antal tervei alapján, amely a folyó átvágásából és a szükséges gátak megépítéséből állt, amely munkát 1844-ig végezték. A helytörténeti matiné s egyben a Levéltári Napok utolsó rendezvényeként a Makó monográfia bizottság tartotta meg ülését, ahol a felmerült problémákat beszélték meg. Összegezésül megállapítható, hogy a Levéltári Napok idei rendezvénysorozata szervesen beilleszkedett a megye közművelődési életébe, számot adott a megyében folyó fontosabb történeti-kutatási munkálatokról és megpróbálta kielégíteni a magyar történelem eddig elhanyagolt időszakai és problémái iránt felmerült társadalmi érdeklődést és igényeket. Farkas Csaba 100