Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 4. szám - Borsa Iván: Bakács István (1908–1991) / 108–110. o.

Bakács István (1908—1991) Bakács István 1908. január 31-én született Budapesten. Szülei pedagógusok voltak. 1926-ban érettségizett a budapesti kegyestanítórendi gimnáziumban és lett a Budapesti Tudományegyetem bölcsészeti karának történelem—latin szakos hallgatója, s itt szerzett bölcsészdoktori és középiskolai tanári oklevelet 1931-ben. Az egyetemen annak a köztiszteletben álló Domanovszky Sándornak lett a tanítványa, aki sokoldalú tudományos munkássága során ez időben különös érdeklődéssel fordult az újkori gazdaság- és társadalomtörténet felé, és ezért a XVIII. századi uradalmak történetével kapcsolatos disszertáció-témákat adott doktorálni kívánó tanítványainak. Bakács István a Trautsohn herceg regéci uradalmának terméseredményei a XVIII. században című témát kapta feladatul, s azt olyan eredményesen dolgozta fel, hogy a Hóman—Szekfű-féle Magyar történet nem sokkal később megjelent első kiadása már hivatkozott munkájára. (Munkásságának első időszakában a Bakács István János nevet használta, megkülönböztetésül édesatyjának azonos nevétől.) A Klebelsberg-féle kultúrpolitikának azt a vívmányát, hogy az arra érdemes fiatal történészek legalább egy tanévet Bécsben töltsenek, ő is élvezhette, így módja volt arra, hogy egy tanév alatt látogassa a bécsi egyetemet, kutasson a bécsi levéltárakban és tökéletesítse német nyelvtudását. Hogy jól kihasználta a kutatási lehetőségeket a bécsi Hofkammerarchivban, bizonyítják a bécsi magyar történeti intézet évkönyvében és a Századokban megjelent, budapesti és bécsi kutatásaira épült tanulmányai. Az 1933/1934. tanévre belföldi ösztöndíjat kapott, amely akkoriban a még el nem helyezkedett diplomások legjobbjainak nyújtott — mai kifejezéssel — létminimumot. Levéltári szolgálata 1934. március 15-én kezdődött a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában, amely akkor már a Bécsi kapu téri épületben volt elhelyezve. Az ideiglenes múzeumi gyakornokból 1935. július l-jével immár végleges levéltári segédőr lett. Egyike volt tehát azoknak, akik a múzeumi levéltárnak az Országos Levéltárral történt egyesítése után váltak országos levéltári tisztviselővé. Az Országos Levéltárban — ahogy egyik önéletrajzában írja — „szolgálatom túlnyomó részét — a levéltár több osztályának megismerésével párhuzamosan — a magánlevéltárak osztályán töltöttem". Hangsúlyozni kell az idézett mondat első szavát, mert közel negyvenéves levéltári munkáját mindig a szó nemes értelmében vett szolgálatnak tekintette. Ez időben indult meg a családi levéltáraknak az Országos Levéltárba történő nagyobb arányú beáramlása, minthogy a Nemzeti Múzeumnak ez a gyűjtő tevékenysége megszűnt. A legfiatalabb volt azok között, akik a Nemzeti Múzeum által követett évrendezéses módszer helyett tisztelték a rendezett és lajst108