Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 4. szám - Benczéné Nagy Eszter: A Fővárosi Közmunkák Tanácsának rövid története / 32–44. o.

munkák Tanácsát; s kezdődhetett az érdemi munka. A Tanács megalakulásakor rögtön ügyrendet állapítottak meg, amelyben az ügyvitelre vonatkozó lényeges rendelkezések megtalálhatók. A Tanács hatáskörét a rendszerint hetenként tartandó tanácsülésen gyakorolja. Idővel azonban a tanácsüléseket ritkábban tartották, mert az ügyek egy része tanácsülés! felhatalmazás alapján, majd az elnök jogkörének kibővítésével, elnöki és szakbizottsági intézés alá került. A szavazattal bíró rendes tanácstagok felének jelenléte volt szükséges ahhoz, hogy a tanácsülésen érvényes határozathozatal történjen. Állandó szakbizottságokat hoztak létre a tanács rendes tagjaiból, amelyek előkészítették az ügyeket. Ilyen bizottság volt: a jogügyi, műszaki, pénzügyi, majd később pedig az utcaelnevezési, szépítészeti és kisajátítási-egyeztető állandó szakbizottság. Egyedi esetek elbírálására külön bizottságokat alakítottak, melyek mandátuma mindig csak arra az egy esetre szólt. A Tanács összehívására az elnök és alelnök voltak jogosultak, s az üléseket is ők vezették. A Tanácsban a szavazás nyilvános volt, de öt fő írásban beadott kérelmére, név szerint is el lehetett rendelni. A szavazatok egyenlősége esetében az elnök szavazata döntött, személyes ügyekben pedig titkos szavazással döntöttek. A rendes tanácstagoknak a tanácsülésen kötelező volt a részvétel. Olyan ügyek tárgyalásánál, melyben a rendes avagy a tanácskozási joggal rendelkező tanácstagok érdekelve voltak, nem vehettek részt. A főváros tényleges egyesítése után a Tanács rendes tagjait a törvényhatósági bizottság választotta, a két középítési bizottság képviselői helyére a főváros középítési bizottságának 4 tagja, míg a két város főmérnökei helyére a főváros főmérnöke, majd középítési igazgatója lépett. A főváros mérnöki hivatalának megszűntével, a főváros két műszaki ügyosztályát vezető tanácsnok került a Közmunkatanácsba. A tisztviselőket eredetileg a Közmunkatanács alkalmazta, később azonban állami tisztviselőkké váltak. A levéltári anyag egyértelműen bizonyítja, hogy a főváros által választott és a minisztérium által kinevezett rendes tagok paritása mintegy biztosítéka volt a Tanács összhangzatos működésének; az pedig, hogy elnöki tisztét többször maga a miniszterelnök látta el, csak növelte a Tanács tekintélyét. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa és működése önkormányzat volt a szó legteljesebb értelmében. Nem merült ki abban, hogy az önkormányzat lényegét csak a közigazgatási tisztségviselők választásában kimerülő sajátosan magyar formájában lássa; hanem valódi — angol jellegű — önkormányzat, de nemcsak összetételében, hanem működésében is, mintegy kiegészítve a székesfővárosi autonómia működését. Fölé és egyszersmind mellé is épülve, szakautonómia volt, amely mintegy kiegészítette a fővárosi autonómiát. Tagjait nem politikai indulatok kereszttüzében választották, hanem szaktudásuk alapján. Az egész működését áttekintve tudjuk csak valóban értékelni azt az önkormányzati jóváhagyó jogát a Tanácsnak, melyen keresztül az egész fővárost érintő ügyek sokasága nem egy minisztériumi hivatali szobában — gyakran lelkiismeretlenül és kellő szaktudás híján — intéztetett el, hanem a Közmunkatanács önkormányzati alapokra felépített ellenőrzési és felügyeleti joga segítségével. Á Közmunkatanács működését végigkísérve láthatjuk, hogy legkiválóbb eredményeit akkor érte el, amikor a falai közül távol voltak az ellentétek, súrlódások, akár a kormányzattal, akár a székesfővárossal szemben. A pártokra szakadozó testületek nem mindig kiegyensúlyozott működése fölé emelte munkáját a józan testületi szellem, valamint a kitűzött célok megvalósításáért egyénileg is átérzett felelősség. Ez a vegyes jellegű szervezet egész működése során fényesen bizonyította, hogy a főváros szabályozása országos és állami feladat 35