Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 4. szám - Zsoldos Attila: Adalékok a királyi várszervezet udvarispáni tisztségének történetéhez / 20–31. o.

nűsíthető, hogy egy várjobbágy szolgabírói tisztséget viselt

31

, ugyanez a jelenség Doboka megyében határozottan állítható. Az 1315-ben, egy határjárás alkalmával említett Inok várjobbágy fia, János 1364-ben dobokai szolgabíróként szerepelt.

32 A vármegyében a 13—14. század fordulója táján végbemenő változások a királyi várszervezet udvarispáni tisztségének átalakulását is maguk után vonták. A 12. században és a 13. század első felében az udvarispánok a várjobbágyok közül kerültek ki, s magának a tisztségnek a várszervezeti jellegét tanúsítják forrásaink is.

33 Az udvarispáni tisztséget érintő változások fontos jelének tartotta Holub József, hogy a 13. század közepétől kezdődően egyre gyakrabban töltik be az udvarispáni tisztet a várjobbágyok helyett az ispán magánfamiliájának tagjai: servienséi, officialisai.

34 Nem vitatva Holub megállapításának érvényességét, egy kiegészítő megjegyzés feltétlenül ide kívánkozik. Az udvarispán kiválasztásában érvényesülő szempont megváltozása ugyanis oly módon is bekövetkezhetett, hogy a tisztségéhez az ispán familiárisaként hozzájutó személy maga is várjobbágyi státusú volt. Ez a körülmény arra figyelmeztet, hogy az igazi különbség a 13. századi királyi vármegye várjobbágy udvarispánja és a század végén kiformálódó új típusú vármegye nem várjobbágy udvarispánja között nem a státusbeli eltérés volt, hanem az, hogy az előbbi mint a várszervezet tekintélyes és az ispán bizalmát élvező előkelője kapta megbízatását, s ezért az udvarispán mindig annak a várszervezetnek a várjobbágya volt, amely várszervezet a kérdéses vármegyében működött; az utóbbi viszont mint az ispán familiárisa. Egy Pozsony megyei példa szemléletesen kifejezi az udvarispán személyének kiválasztásában megnyilvánuló kétféle gyakorlat közötti különbséget. 1277. és 1279. között a Csák nemzetség trencséni ágából származó (I.) Máté fia (I.) István volt a pozsonyi ispán. E tisztségében öccse, (I.) Péter váltotta fel. Péter udvarispánját egy tekintélyes pozsonyi várjobbágy-rokonság tagjai közül választotta ki Péter fia János személyében. János azon Pozsonyi várnépek (suburbani) valamelyikétől származott, akiket 1165-ben III. István király emelt a várjobbágyok közé. Péter fia János udvarispán 1279-ben fellázadt Csák nembeli Péter ispán ellen, s megtámadta a pozsonyi várat is. Sajátos módon, ugyanezen Péter fia János néhány évvel később, 1286-ban ismét pozsonyi udvarispánként szerepel forrásainkban, s arról sincs tudomásunk, hogy lázadását követően birtokait érintő megtorlást kellett volna elszenvednie. Az esetet még különösebbé teszi, hogy 1286-ban Péter fia János vezető szerepet játszott azokban a harcokban, amelyek során a Kőszegiekkel szövetkező, s a királyi hatalom ellen támadó Péc nembeli Oport és társait, a főként a pozsonyi várszervezet hadakozóiból álló csapatok kiverték a lázadók által elfoglalva tartott pozsonyi várból.

35 Ez az eseménysorozat, ha teljes biztonsággal kizárhatóvá nem is teszi, mindenesetre jelentősen csökkenti annak valószínűségét, hogy Péter fia János akár a Kőszegiek, akár a Csákok familiárisa lett volna. Ellenkezőleg, éppen a Péter fia János lázadása alkalmával Péter pozsonyi ispánnak szolgálatokat tevő Jakab, pozsonyi villicus személyével kapcsolatban merült fel annak megalapozott gyanúja, hogy Csák nembeli Péter megkísérelte Jakabot famíliája körébe vonni.

36 Péter fia János pozsonyi udvarispán az utolsó egyike lehetett, akik még nem az ispánhoz fűződő familiáris! kapcsolat, hanem a várjobbágyi státus alapján töltötték be tisztségüket. Az 1290-es évek elején ismét egy Csák — az előbbiekben szereplő (I.) Péter fia, (III.) Máté — volt a pozsonyi ispán, s az udvarispáni tisztségben ismét egy várjobbágyot találunk. Az ispán és az udvarispán viszonya azonban ebben az esetben jelentősen különbözött a hagyományos, a királyi vármegye ispánja 25