Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 3. szám - HÍREK - Soós István: Dr. Kenéz Győző (1916–1990) / 103–105. o.

1964. áprilisától 1987-ig részt vett a Magyar Országgyűlési Emlékek forrásainak feltárásában, 1967—1987. között pedig a Mezőgazdasági Múzeumnak regesztákat készített az OL („Urbaria et conscriptiones" és „Irregestrata") 16— 19. századi dokumentumaiból. 1967. és 1987. között kutatásokat végzett a Helytartótanácsi Levéltár dokumentumaiban az Irodalomtudományi Intézetnek. 1971-től 1983. december 31-én történt nyugdíjaztatásáig az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa. Az Intézet számos jelentős forráskiadási munkálatában vállalt komoly filológiai munkát. Így többek között társszerzőként részt vett az 1514. évi magyarországi parasztfelkelés dokumentumainak, a Monumenta Zrinyiana első, második kötetének gondozásában. Munkái között talán egyik legjelentősebb volt II. Rákóczi Ferenc „Vallomásai"-nak szöveggondozása (elkészítette hozzá a latin nyelvű kézirat új magyar fordítását is és jegyzetekkel kísérte). A mintegy 60 ív terjedelmű kész kézirat mint az „Archívum Rakóczianum" második kötete sajnos mind a mai napig nem került publikálásra. Életének utolsó éveiben oroszlánrészt vállalt a moldvai csángók 16—18. századi történetére vonatkozó dokumentumok publikálásában. A Békés Megyei Levéltár megbízásából feltárta, fordította és jegyzetekkel látta el a megye középkori történetére vonatkozó okleveles anyagot. Egész élete szakadatlan munkában, a létért való állandó küzdelem jegyében telt el. Tudományos munkásságával, filológiai igényességével, precizitásával, ügy buzgalmával, tudós fegyelmezettségével példaképül szolgált munkatársai és a fiatalabb tudósnemzedék számára. De kiváltképp humanitásával, bölcs józanságával, nemes egyszerűségével, jótanácsaival ifjú tudós reménységeknek. Erejét, idejét nem kímélve segített mindenkin, bárki, bármikor is fordult hozzá problémáival. Latin óráin, hol szigorúsága és következetessége hatalmas szellemi kisugárzással párosult, sokszor keményen megrótta különösen a supinusokat, de vesékig hatoló szavai nem a nyers gorombaságnak, hanem a finom élcnek hathatós kifejezései voltak. Méltán mondhatjuk e

i

l róla: „Non sibi sed scientiae et discipulis vixit". Ha — részben életének számos megpróbáltatásai miatt is — nagy szellemi teljesítményekkel, a történettudományos gondolkodást meghatározó vagy befolyásoló alkotásokkal nem írhatta be nevét a magyar történettudomány aranykönyvébe, mégis pótolhatatlan űrt hagyott maga után. A tudomány és tanítás igényes, megalkuvást nem ismerő napszámosai közé tartozott. Mindazok, akiknek abban a szerencsében lehetett részük, hogy őt közelebbről ismerhették, s akik munkatársai, tanítványai voltak, szeretettel, örök hálával emlékeznek rá. Megárvult helye a levéltári kutatóteremben mindig akkurátus precizitással rendberakott kézikönyveivel ma is üresen áll, mintegy a késő maradék tisztelete, kegyelete jeléül. „Mors terribilis est iis, quorum cum vita omniá extinguuntur; non autem iis, quorum laus emori non potest." Soós István 105