Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 2. szám - MÉRLEG - Lakos János: Lichtneckert András: A balatonfüred–csopaki borvidék története. Veszprém, 1990. / 82–84. o.

volt, de a 'borvidék jövőjét az amerikai alany vesszőikre oltott hazai fajták határozták meg. Ebben az időben, 1893-toan állapították meg először hivatalosan az ország borvidékeit (22): a terület a badacsonyi borvidék része lett. A 'könyv VI. fejezete vizsgálja a borvidék helyzetét a két világháború közötti időszakban. Ekkor lényeges változások történtek a szőlőművelés módjában. Különösen a növényvédelmi munkák elterjedését, pl. a permetezés általánossá válását, a borértékesítés súlyos nehézségeit, valamint az olaszrizling fajta egyeduralkodóvá válását emeli ki a szerző. Higgadt hangvétel, reális megközelítés jellemzi a kiadvány VII. és VIII. fejezetét, amelyekben a imásodik világháború utáni ellentmondásos történéseket követhetjük nyomon. Hű képet kapunk a földreform helyi lebonyolításáról (kevés volt a felosztható birtok, ellenben sok az igénylő), a kialakult új birtokviszonyokról, majd a diktatórikus rendszer voluntarista, a parasztságot és a mezőgazdaságot különösen kizsákmányoló gazdaságpolitikájának bervidéki következményeiről. A földfelajánlásra kényszerítés, a tagosítás és a beszolgáltatás itt is nyomorba döntötte a gazdákat, különösen a kuláknak minősített szőlőtermelőket. Sor került tszcs-k szervezésére is, de az egyéni gazdálkodás túlsúlya megmaradt a terület szőlőművelésében, amely leromlott állapotban vészelte át a sötét éveket. Az 1959-es év nagy jelentőséggel bírt a területre nézve. Ekkor lett önálló borvidék, s ékkor indult meg a imásodik, most imár sikeresebb tsz-szervezési hullám. Utóbbinak az volt a jellegzetessége, hogy — ellentétben az egy évtized előtti szervezéssel —, nem a szegényparasztságot, hanem elsősorban a középparasztságot célozta meg. A szerző szemléletesen mutatja toe a tsz-szervezés, majd az 1972—1974. között tetőző tsz-összevonások lefolyását: míg a 60-as években 28 tsz-nék volt jelentősebb szőlőterülete a borvidéken, addig a 60-as évek közepén már csak ötnek. Részletesen ismerteti a szerző a 60-as évek elejétől folyó második szőlőrökonstrukciót, amely a nagyüzemi gépesített gazdálkodásra vett irányt, s a szőlőterület növekedését, a termelés felfutását eredményezte, de nem ment zökkenőik nélkül. Mindenesetre a 70-es, 80-as években kialakult a borvidék nagyüzemi alapon szervezett modern, a minőségi termelést célul tűző szőlő- és borgazdasága, amelyre a gépesítés és a rendszerszerű művelés a jellemző. Űj szőlőfajták honosodtak meg, elterjedt a kor donművelés. Eredményekről és nehézségekről egyaránt olvashatunk az utolsó két évtized krónikája kapcsán. Lényeges megállapítást tesz a szerző, amikor a háztáji és kistermelői szőlőtermesztés nagy súlyáról szól. Kár, hogy az utóbbiak helyzetének alakulása nem kapott helyet a fejezetben. A recenzens összefoglalóan kimondhatja, hogy egy mai híres borvidék történetének teljes vonulatát színvonalasan feldolgozó monográfiát adott közre Lichtneökert András. Ha egyáltalán lehet bizonyos hiányérzetről beszélni a kötet elolvasása után, azt mondhatom, hogy talán a borvidék Magyarország szőlőtermesztésében elfoglalt helyének bemutatására kellett volna még sort keríteni. Nyugodtan állíthatom: e kitűnő könyvet nemcsak a borvidék gazdái forgathatják örömmel, hanem az agrártörténet-írás művelői is! Külön öröm, hogy a kötet nemzetközi használhatóságát háromnyelvű (francia, angol, német) részletes összefoglalás teremti meg. Lakos János 84