Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 2. szám - Balogh Margit: A KALOT és a demokratikus átalakulás – avagy egy katolikus mozgalom végnapjai / 19–29. o.

alapos mérlegre vetése folytán nagyon valószínűnek kell tartanunk, hogy ha­zánk Trianonhoz hasonló keretek között hosszabb ideig a szovjet hatalom szom­szédságában, annak túlsúlyában, érezhető befolyása alatt fogja folytatni életét" — fejtegette a páter. A KALOT-nak és magának a katolikus egyháznak ilyen körülmények között meg kell találni a modus vivendi útját, mert csak így szol­gálhatja hívei és az ország boldogulását. P. Kerkai soraiból ki nem mondott vádként csendült ki, hogy a KALOT-ot magára hagyta a hivatalos egyház, te­vékenységüket félremagyarázzák. Visszautasította a katolikus egység megbon­tása címén kimondott elmarasztalást, mert úgy vélte, hogy „.. . a katolikus egy­séget nemcsak egyformaságban lehet szolgálni, hanem a különböző taktikai formák egy 'közös célra irányítva sokkal hatásosabbak lehetnek." 27 A MIOT-ban való szereplést a KALOT-tagság egy része is értetlenül fo­gadta. Elvileg a KALOT vezetői justifikálhatták eljárásukat azzal, hogy ők nem felelőseik a baloldali pártok ifjúsági szervezeteinek egyházellenes megnyilatko­zásaiért. De mert ekkor a baloldali pártok >már hevesen támadták a „kleriká­lis reakciót", a hercegprímás személyét, a főpapságot, a katolikus nevelést és az egyházi ifjúsági szervezeteiket, ezért lépéseik különösnek tűntek fel. A püspöki kar néhány tagja viszont nem osztotta Mindszenty véleményét. Bánáss László veszprémi apostoli kormányzó és Kovács Sándor szombathelyi püspök például körlevélben fogta pártját a KALOT—MIOT ügynek. Nem tette magáévá Mind­szenty véleményét a DNP sem. A párt vezetői memorandumban fejtették ki, hogy a KALOT nem biztosíthatta volna létét a MIOT-tagság nélkül, és a leg­jobb úton volt, hogy az új körülmények között megizmosodjon. ,,. . . a Herceg­prímás Űr által történt elmarasztalás a Kalot világnézeti és társadalmi ellen­lábasaiban azt a gyanút erősítette, hogy ez a katolikus szervezet előbb-utóbb a Hercegprímás Űr politikai taktikájának útjaira kényszeríttetik" 28 — vonták le a következtetést. A baloldal végeredményben valóban nem tett különbséget a politikai katolicizmus áramlatai között, egyformán reakciósnak minősítette Slaehtát és Barankovicsot, a KALOT-ot vagy a Katolikus Népszövetséget. A KALOT már a Vatikán egyértelmű támogatását sem tudhatta maga mö­gött. P. Nagy februárban utazott Rómába, s az onnan küldött levele szerint a pápa komolyan töpreng a helyes lépéseken, s ,,mert bár elvileg már első utam alkalmával kimondotta ezt a szót (a modus vivendit — B. M.), de most a gya­korlati megvalósulás kezdő lépéseinél ő maga is aggódni látszik ... A helyzet az, hogy aránylag kevesen képviseljük ezt az új irányt, az oroszokhoz való kö­zeledés vállalkozását. Főleg a legtekintélyesebb római jezsuitáik vannak mel­lette .. . Őszintsége nem jutott túl az egész egységes és összefüggő magatartás megítélésén és döntésén." 29 A történtek dacára a KALOT továbbra is a MIOT teljes jogú tagja ma­radt. Szereplésére jellemző, hogy igyekezett visszafogni az ifjúsági csúcsszer­vezet balratolódását. Aláírása ott szerepelt a MIOT 1946. május 24-én kelt újabb felhívásán, amely a közélet és az iskolák demokratizálását sürgette. A fel­hívás legerősebb kitétele az volt, hogy a demokratikus szervek követelik a re­akció eltávolítását az iskolákból. Mivel ebben az időben több jel mutatott arra, hogy a munkáspártok előkészül eteket tettek az iskolák államosítására, ezért Mindszenty József hercegprímás már ezzel a „szentségtöréssel" való egyetér­tést olvasta ki a KALOT által is jóváhagyott kiáltványból. 1946. június 8-án szűkszavú és rideg levélben közölte Kerkaiékkal: „Most újra közös megnyilat­kozást írt alá a KALOT, .mely kifejezetten világnézeti, erkölcsi kérdéseket is érint, megkérdezésem nélkül. Ezért a püspök urakat értesítettem, 'hogy a ko­rábban adott pártfogásomat a KALOT-tól visszavonom, s ennök megfelelően a két példányban adott, legutóbbi pártoló soraimat is visszakérem." 30 A KA­LOT 1946 nyarára elveszítette a klérus, legalábbis a legkonzervatívabb egyházi 25

Next

/
Thumbnails
Contents