Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 2. szám - Lőrincz Zsuzsa: Magyar honos munkások Németországban: adatok a berlini követség munkásgondozó hivatalának működéséhez / 3–12. o.

szállingózik be a Német Birodalom területére, többségük érvényes magyar útiokmány nélkül, vagy csak SS ül. Wehrmacht menetigazolvánnyal. Elhelyezésükről, ellátásukról addig magyar részről nem gondoskodtak. Megállapodtak abban, hogy a menekülteket személyi igazolvánnyal látják el, útlevelet nem adhattak, mert magyar állampolgár részére csak a belföldi hatóság megkérdezése után lehetett volna kiállítani, ezt pedig a hadihelyzet nem tette lehetővé, így szükségútlevél kiállításáról határoztak. A menekülteknek munkát akartak szerezni. Ennek a lehetőségét a valóságosnál kedvezőbben ítélték meg. Ügy vélték, hogy a német ipar és mezőgazdaság a magyar menekülteket, mint munkaerőket képes felvenni, lehetőleg képzettségüknek és szaktudásuknak megfelelően, de azt is sejtették, hogy adott esetben ettől el is kell térniük. A helyzet megítélése nem volt pontos. Munkaerőre tényleg szükség volt, de a szervezettség korántsem volt már a régi. A menekültek ügyeinek intézésével a követség konzuli osztályát bízták meg, Sabljár konzul vezetésével. A konzuli osztály mint központi szerv irányította volna a birodalom területén székelő magyar külképviseleti hatóságok tevékenységét menekültügyekben, ezek a külképviseletek állították volna ki a szükségútleveleket és az útlevélkérő lapok másodpéldányait felterjesztették volna a konzuli osztálynak. Menekültügyben folytattak megbeszélést német megbízottakkal Bécsben 1944. november 30-án.

21 Ezen az értekezleten részt vett Marschall ezredes, a menekültügyi kormánybiztos meghatalmazottja; Vájta Ferenc konzul, a bécsi főkonzulátus részéről; a németek képviseletében dr. Konstantin kormányzófőtanácsos, 'mint a bécsi birodalmi helytartó megbízottja és Hieke igazgató, a menekülügyi hivatal meghatalmazottja. Megalakítottak egy különleges bizottságot a magyarországi menekültek képviseletére. A bizottság tagjai eljárhattak minden ügyben ami a menekülteket érintette, előjogaik voltak a Collégium Hungáriáimban való elhelyezést illetően, ezzel szállást biztosítottak maguknak és családtagjaiknak. Megállapodtak abban, hogy minden menekültnek egy eligazítót adnak át, személyi kártyát töltetnek ki velük, amelyet ha Bécsből távoznak, a bizottságnak átadnak. Ezenkívül egyszeri beutazó vízumot is kapnak. A menekültek munkába állítását úgy tervezték, mint a német állampolgárok munkába lépését, de ezután közvetlenül abban állapodtak meg, hogy munkát csak zárt csoportokban biztosítanak és az ellátásnál figyelembe veszik a menekültek politikai megbízhatóságát, ill. megbízhatatlanságát. A bécsi főkonzulátus ki is nyomatta a tájékoztatót és az ideiglenes személyazonossági igazolványokat, amit előzőleg bemutattak a német hatóságoknak, majd megküldték a követségnek és az alárendelt konzuli hivataloknak szétosztásra. A követség a rendelkezésre álló alapból némi pénzt is biztosított a menekültek gyorssegélyezésére. 1945. március 5-én a menekült magyarok munkába állításáról jelentett a Munkásgondozó Hivatal vezetője a külügyminiszternek.

22 Az előbb már ismertetett elgondolásokon kívül közölte, hogy németek megengedték, akiknek rokonai, ismerősei tartózkodtak a birodalom területén, azok az elhelyezkedésnél igénybe vehetik a rokoni, baráti segítséget. Akik közvetlenül helyezkedtek el, azok ún. felfogó táborokba, majd bizonyos idő elteltével munkahelyekre szétosztó táborokba kerültek. A szabály az volt, hogy a munkába való beosztás csak a német munkaügyi hatóságok tervei és rendelkezései szerint történhetett és a munkásoknak ahhoz a háborús termelés érdekében alkalmazkodni kellett. A menekültek valóságos létszámára, elhelyezkedésére, a foglalkoztatottság arányára a Munkásgondozó Hivatal irataiból még csak következtetni sem lehet. 10