Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 2. szám - Lőrincz Zsuzsa: Magyar honos munkások Németországban: adatok a berlini követség munkásgondozó hivatalának működéséhez / 3–12. o.

hogy nem mondja fel a megállapodást. Az 1941-ben kiközvetített hatezer ipari munkásból, mintegy 1500—2000 maradt kinnt. A németek már 1942 végén kérték, hogy egészítsék ki a létszámot hatezer főre. A magyar Minisztertanács úgy határozott, hogy ennek a létszámnak az elérése érdekében honvédelmi munkaszolgálatosokat fog Németországba küldeni, tekintettel -arra, hogy önkéntes jelentkezés alapján a pótlást nem tudták biztosítani. A Németországba 'kiközvetített ipari és mezőgazdasági munkások rossz helyzetbe kerültek. Az iparügyi miniszter már 1941 októberében kérte a Minisztertanácsot, hogy a kormányközi megállapodások alapján Németországba szerződtetett ipari munkások panaszainak kivizsgálására, a munkahelyek és lakóhelyek megtekintésére és a munkaszerződésekkel kapcsolatban felmerült problémák megvizsgálására kiküldhesse a minisztérium munkaügyi szakosztályának egyik munkatársát. Időközben 75 munkást a német hatóságok a munkaszerződés be nem tartása miatt hazaszállítottak. A hazaküldtek egy része idézésre megjelent a Munkaközvetítő Hivatalban és elmondták, hogy az élelmezés rossz, a lakások egészségtelenek, a szerződésszerű munkabért nem fizették ki. A Minisztertanács az előterjesztésben foglaltakhoz hozzájárult, és így Nagy Ernő főmérnök október 12—november 29-ig Németországban volt. Jelentését megtette, és ezután helyezkedett az iparügyi miniszter arra az álláspontra, hogy a munkásokkal való rendszeres érintkezés fenntartása érdekében állandó kiküldöttek legyenek Németországban.

7 Nyilvánvalóvá válhatott a kormány és az illetékes főtisztviselők előtt, hogy lépni kellene a hivatalos közreműködéssel kikerült munkások érdekében, de azt is mindenki sejtette, hogy érdemi intézkedési lehetőségük korlátozva van. Nem tartották felmondhatónak a szerződést, de nem tudtak a munkások ellátásán javítani, amit tettek, ül. amit terveztek tenni az csak másodlagos lépés lehetett. Az iparügyi miniszter már az javasolta a Minisztertanácsnak, hogy a kiküldött munkások helyzetének könnyítéséről és a munkások megnyugtatásáról a „lehetőség korlátai között" gondoskodjanak.

8 De mi volt a javasolt gondoskodás? Egyrészt a hazaküldhető pénzmennyiség felemelése, mert a munkások Németországban vásárolni nem tudtak, itthon pedig a családok nélkülöztek; másrészt újságok küldése. Az Állami Munkaközvetítő Hivatal keretén belül irodát kívántak létesíteni az itthonmaradt hozzátartozókkal való kapcsolat tartására, a munkahely-változtatások nyilvántartására, levél vagy egyéb küldemények lehetőségének megteremtésére. A legfőbb gond az volt, hogy pontosan senki nem tudta, hogy melyik gyárban hány magyar munkás dolgozik. Azt tudták, hogy nincs annyi munkás, mint amennyi eredetileg kiment, a szökések és a munkások büntetőintézetbe való szállítása miatt. Szervezett érdekvédelem? A munkások gondozására kiküldött tisztviselők egy időben „Munkásvédő Iroda" néven folytatták tevékenységüket, amelynek felettes hatósága a berlini m. kir. Főkonzulátus volt.

9 Ennek az irodának a működését a németek tudomásul vették, azzal, hogy a hivatal létszámára és tevékenységére vonatkozólag a Birodalmi Munkaügyi Minisztérium és a magyar Földművelésügyi Minisztérium külön egyezséget kötnek. Miután ez a kérdés hovatovább túlnőtt az ipari és mezőgazdasági tárca hatáskörén, éppen az előbbi javaslatára a Minisztertanács úgy határozott, hogy a Németországba közvetített munkások érdekvédelmének és gondozásának ellátására Berlinben állandó jellegű munkásgondozó hivatalt állítsanak fel. A hivatal megszervezését és anyagiakkal való ellátását a Külügyminisztérium vállalta, ennek megfelelően a német hatóságokkal foly5