Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 4. szám - VITA - Bikki István–Lakos János: A forrásközlés és a visszaemlékezés korlátai / 60–62. o.

nik torzítónak a megfogalmazásunk? Értelmezésünkben a szakmai indokú állami beavatkozás is állami beavatkozás! Másodszor. Ügy tűnik, Borsa Iván szakmai szempontból ma is indokoltnak tartja a kettős kezelésbe vétel adott módját, tekintettel arra a tényre, hogy a történeti levéltári anyaggal rendelkező három egyház között lényeges differenciák voltak levéltáraik gondozása terén — a protestáns egyházak javára. Az ötvenes években általa már leírtakat lényegében felelevenítő érvelése nem késztet bennünket álláspontunk megváltoztatására, s továbbra is markáns különbségnek tartjuk azt, hogy a protestáns egyházakat 1951 után az állam nem korlátozta a saját levéltári anyagukhoz való hozzáférés jogában, ellenben a kettős kezelés igenis megakadályozta a katolikus egyház szabad hozzáférését archívumaihoz! Harmadszor. Az iratok és az emlékezet közötti ellentmondást leginkább a kettős kezelésre vonatkozó döntés meghozatala kérdésében érezzük feszülni. Kritikusunk felvetéseit nem tartjuk indokolatlannak, ugyanakkor nem értjük: miért kapunk szemrehányást azért, amit nem is állítottunk? Közleményünk bevezetésében ugyanis nem tértünk ki a probléma részleteire, nem kívántuk kideríteni, ki vetette fel az „államosítás" vagy a „zár alá vétel" ötletét, csupán a következőket állapítottuk meg a közreadott 1951. május 29-i keltezésű feljegyzés, valamint a 8. és a 13. sz. jegyzetünkben hivatkozott egyéb iratok alapján: „a LOK kezdeményezésére az Oktatásügyi Minisztérium és az ÁEH közösen döntött a kérdésben", mármint a kettős kezelésbe vétel kérdésében. Borsa Iván kiegészítései nyomán be kell vallanunk: inkriminált megállapításunkat az ö 1956. szeptember 17-i, a Minisztertanács titkárságához intézett leveléből (ez a közleményünk 8. sz. jegyzetében hivatkozott irat!) vettük át, amely így kezdődik: „1951-ben a Levéltárak Országos Központja kezdeményezésére az Oktatásügyi Minisztérium az Állami Egyházügyi Hivatallal egyetértésben úgy intézkedett, hogy a római katolikus egyházmegyék [... ] levéltárai a [... ] területileg illetékes állami levéltár és az egyházi hatóságok kettős kezelésébe kerüljenek." A LOK — legalábbis e téma tekintetében — hiánytalanul fennmaradt és precízen kezelt iratai között egyetlen olyan sincs, amely valamilyen formában utalna a Borsa Iván által említett felvetésre az OM és az ÁEH részéről. Ezt tényként rögzítjük. Csupán annyit teszünk hozzá: a tény meglepő, hiszen az ilyen jellegű szóbeli utasítások más esetben következetesen rögzítésre kerültek az aktákon. Mindenesetre mi a rendelkezésre álló iratok közül (t.i. az ügy felmerülésére vonatkozó iratok közül) egyet nem adtunk közre teljes terjedelemben, de 13. sz. jegyzetünkben említettük a tartalmát. Ez a dokumentum nem más, mint a hivatkozott 1951. május végi megbeszéléseken történteket rögzítő feljegyzés. Eszerint a LOK mb. vezetője 1951. május 28-án először az Oktatásügyi Minisztérium, majd az ÁEH illetékeseinek tárta elő a katolikus levéltárakban lévő „politikailag igen fontos anyag biztonságának kérdését." Mindkét illetékes felsőbb döntés kieszközlését tartotta szükségesnek az ügyben. Az OM főosztályvezetőjének ekkor kifejezett kérésére diktálta gyorsírásba a LOK mb. vezetője az általunk 1. sorszám alatt közölt, május 29-i keltezésű feljegyzést, amelyben ez áll: a szóban forgó anyagok biztonsága érdekében „egyedül megvalósítható [... ] a zár alá vétel volna." A zárolást elvető felső döntést május 30-án szóbelileg közölték a LOK-kal. (Vö. a függelékben közölt irattal!) A kérdés kapcsán talán nem érdektelen utalni még a LOK 1953-as magatartására a kettős kezelés felülvizsgálata tárgyában. Ekkor — mint azt közleményünkben említettük — a 30 évnél fiatalabb iratokat kivették a kettős kezelés alól. Az ÁEH erre vonatkozó rendelkezése (1953. november 10. 8908/23/1953) ellen a LOK nevében — Borsa Iván ekkor tartósan távol volt — Schőner Albert vezetőhelyettes tiltakozást jelentett be a következő indokolással: „A kettős kezelés ilyen irányú megváltoztatása azonban épp ezt a politikai értékkel bíró anyagot vonná ki az állami ellenőrzés alól. Ily módon az állami levéltárakra a továbbiakban csak a politikai szempontból értéktelenebb iratanyag kezelésével járó terhek hárulnának, ami a kettős kezelés fenntartását indokolatlanná teszi." (1953. november 14. LOK Biz. 54—1/ 1953). Negyedszer. Valóban: lényegében zár alá vételnek minősítettük a kettős kezelést. Tettük ezt azért, mert az akkor hatályos jogszabály a magánlevéltárakat illetően csak közlevéltárban történő elhelyezésre vagy az adott őrzési helyen való zár alá vételre adott lehetőséget indokolt esetben. Természetesen tudjuk: a döntéshozók számára a törvényesség akkor nem feltétlenül a legfőbb szempont volt! A lényeg azonban az, hogy értelmezésünkben a jogszabály-hely nem feltétlenül „hermetikus" zárolásról szól. Mindenesetre az intézkedés az egyház számára ténylegesen egyfajta zár alá vételt jelentett! Fentieket kívántuk válaszolni Borsa Iván konkrét észrevételeire. Ami a további teendőket illeti, messzemenően egyetértünk vele abban, hogy alapos kutatások szük61