Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 1. szám - MÉRLEG - Draskóczy István: Borsa Iván: A Szent-Ivány család levéltára. Bp., 1988. / 84–86. o.

kációi (Veszprémi regeszták, Budapest történetének okleveles emlékei) hívták fel újabb szempontokra a figyelmet. Borsa munkája több volt, mint a regeszták egyszerű sajtó alá rendezése. Nemcsák arról volt szó, hogy az új jelzeteket rá kellett vezetni a kivonatokra, miközben zárójelben az eredeti levéltári jelzetek továbbra is olvashatók, hanem szélesebb értelemben vett szerkesztési feladatokat kellett ellátni. így meg kellett állapítani azt is, hogy egy-egy oklevélnek hol találhatók másutt példányai vagy átiratai. Ezt az Országos Levéltár Diplomatikai Fényképgyűjteményének a nyilvántartása megkönnyítette. Borsa tisztázta azt is, hogy a szövegek közül melyek láttak már napvilágot vagy melyekről készült másutt már kivonat. Borsa azt az anyagot, amely a világháború után készült el, kiegészítette. Ö az újkori másolatokról és a hamisítványokról is regesztákat készített. Eljárása érthető, hisz a történeti kutatás számára ezek az anyagok is értékesek. Borsa Iván az újabb szempontoknak megfelelően az eredeti regeszták szerkezetén is változtatott. A személyneveket mai magyar megfelelőjükre fordította. Abban az esetben, ha a név nem él a magyar nyelvben, meghagyta az eredeti változatot. Ugyanezt a módszert alkalmazta akkor, ha a kor köznyelvében használt magyar vagy más nyelvű névforma fordult elő a szövegekben. A mai értelemben vett vezetéknév még a korszak végén is ritka, így nehéz meghatározni, hogy mi tekinthető csak megkülönböztető jelzőnek, ragadványnévnek, s mi már valódi vezetéknévnek. Mivel a regeszták magyar nyelvűek, így a szerkesztő azt az eljárást alkalmazta, hogy a latinos forma a magyar fordítás mellett zárójelben található meg. Ha azonban csak egyszerű köznyelvi alak állt a személynév előtt (pl. Nog), akkor ezt á szót változatlanul leírta. Az eljárás kétségtelenül korrekt, ugyanakkor némileg megnehezíti a kutató munkáját, amikor a regesztából az eredeti szövegben található formát akarja rekonstruálni. A földrajzi nevek eredeti alakjukban találhatók a kivonatokban. Míg Mályusz Elemér a Zsigmond kori oklevéltárban a magyar nyelvű regesztákba eredeti nyelven, latinul illesztette be az oklevelek azon szövegrészeit, amelyek lényegesak voltak, addig Borsa eljárása más volt. Ö a magyar nyelvű fogalmazást nem törte meg latin betétekkel, és ezzel minden érdeklődő számára hozzáférhetővé vált a kiadvány. A tudományos kutatás igényeit úgy elégítette ki, hogy a lényeges részeket eredeti nyelven zárójelben találjuk meg. Ugyanígy járt el akkor is, amikor a négy cseh nyelvű okmány regesztáit szerkesztette, így a középkori perjog szakkifejezései is magyarul és latinul olvashatók a regesztákban. A kötet publikálója a határjárásokat (amelyekből több is akadt!) a kivonatok után teljes szövegükben latinul adta közre. Ugyancsak a regeszták végére kerültek a fogott bíráknak, a szolgabíróknák, királyi embereknek stb. a nevei is. így válhatott mindaz a kor követelményeinek megfelelővé, amit Mályusz Elemér elkezdett. A tartalmi kivonatok, abban a formában, ahogy a kötetben megtalálhatók, kielégítik a tudományos kutatás igényeit. Helytörténészek, településtörténészek, családtörténészek, társadalomkutatók, gazdaságtörténészek stb. egyaránt megtalálják benne mindazt, ami érdekli őket. A tájékozódást a névmutató segíti elő. A Szent-Ivány család okleveleinek a regesztái már jó ideje a kutatók rendelkezésére álltak az Országos Levéltárban. Az, aki Líotó megyei témára kutatott, biztos lehetett benne, hogv itt bőséges adatot talál. De ki gondolna arra, hogy az egykori Fejér megyei Solt szék településeire, a Temes megyei Nyakazószentmiklósra, az Ugocsa megyei Hetényre is akad adat ebben az anyagban. Eme kiadványoknak így nemcsak az a jelentősége, hogy a kutató otthon ta85