Levéltári Szemle, 40. (1990)
Levéltári Szemle, 40. (1990) 1. szám - KILÁTÓ - E. Jenes Margit: A Szovjetszkije Arhivi 1987–1988-as évfolyamai / 80–83. o.
„A Szovjetunió Állami Levéltári Fondja, mint a történettudományok forrásbázisa" című tanulmányban (1988. 6. sz. 3. 1.) F. M, Vaganov, a Levéltári Főigazgatóság vezetője ismertet néhány, a levéltári kutatással kapcsolatos adatot. 1987-ben 3273 állami levéltár állt a kutatók rendelkezésére. A kutatók száma folyamatosan nő, évi 50 ezerre tehető (ebből 200—250 külföldi). Ennek megfelelően egyre sürgetőbbé válik a kutatótermi helyek számának bővítése, ellátottságának fejlesztése, a kiszolgálás színvonalának javítása. Évente 50—60 dokumentumkötet jelenik meg, ezekben nemcsak a kutatók, de a levéltárosok számára lis ismeretlen dokumentumok jelennek meg. „Az iparosítás története a Szovjetunióban (1926—41)" c. kötet 389 dokumentumából 249-et először publikáltak. A dokumentumkötetek anyagát továbbra is többségében a nagy októberi szocialista forradalom és a nagy honvédő háború forrásai alkotják. A forradalom előtti időkből fő témául elsősorban a munkás- és parasztmozgalmak, a dekabrista mozgalom és a külpolitika szolgálnak. A kutatók kezébe ugyan eddig 340 millió őrzési egység került ki, de ez mindig ugyanazokat a forrásokat jelentette, vagyis az Állami Levéltári Fond 1—2%-át. A Központi Állami Levéltár anyagának 80%-a még nem került kutató kezébe. Sajnálatos jelenség, hogy a kutatók közt évről évre csökken a levéltárakban kutató akadémiai intézeti dolgozók száma. Míg az előző években arányuk 14% volt, addig 1987 elejétől az fokozatosan 5—6%-ra esett vissza. A Történettudományi Intézetből pl. az utóbbi 6 évben mindössze és összesen 177 kutató jelent meg. Igen gyenge a kapcsolat a levéltárak és az akadémiai intézetek között is; csak nemrégen kezdtek tájékoztatást adni az intézetek a levéltárák számára kutatási témáikról. (Ez a jelenség Magyarországon sem ismeretlen — sajnos.) Érdekes gondolatokat vet fel cikkében a Moszkvai Állami TörténelmiLevéltári Faiskola (MGIAI) professzora, a történettudományok doktora is (Történész-levéltáros képzés az MGIAI-ban. Gondolatok az iskola reformjáról — 1987. 4. sz. 55. 1.) Rövid történeti áttekintés után a szerző ismerteti, hogy a 60—70-es évek fordulóján néhány tehetséges oktatónak el kellett hagynia a főiskolát. Nem tett jót az iskola szellemének az sem, hogy a kiváló tanulók sem maradtak bent aspiránsnak a főiskolán. A szerző, aki 1949 óta dolgozik a főiskolán, felvet néhány olyan gondolatot, amely — véleménye szerint — a levéltáros szakma színvonalának csökkenéséhez vezetett. Elsőként említi azt a negatív jelenséget, hogy a végzősök nem oda kerülnek, ahol végzettségük alapján szükség lenne rájuk, hanem a központi kinevezési rendszer alapján egészen máshová. Az eddig működő tanszékek mellett — az új igényeknek megfelelően — új irattári-műszaki tudományos tanszék, levéltárügyi gépesítési és automatizálási tanszék létrehozását javasolja. Komoly gondot okoz — folytatja a professzor — a levéltári munkában, hogy nagyon sok levéltárban nem tudják olvasni a régi kéziratokat, a régi könyveket, ősnyomtatványokat. Ez komoly jelzés a főiskolának arra, hogy a legújabb korra koncentráló oktatási programon változtatni kell. A főiskolán ugyanis egyre kisebb szerepet játszott az orosz történelem oktatása a XVIII. századig bezárólag. A professzor felhívta a figyelmet arra a jelenségre is, hogy egyes tanszékek ugyanazon témában párhuzamosan tartanak előadást. Ideje lenne pontosan meghatározni és elkülöníteni az egyes tanszékek tevékenységi körét. A magyar viszonyokra is aktualizálható a szerzőnek az az idézete, miszerint „nem az a tanár, aki tanít, hanem akitől tanulnak". Ez a gondolat nagyon is igaz a felsőfokú levéltárosképzésre is, ahol a felső szintű Ismeretek és a gondolkodási kultúra oktatásán és a világnézeti nevelésen kívül a végső cél a jövendő szakemberek öntudatának fejlesztése, amihez nem elegendő a jelenlegi oktatási színvonal. A szerző véleménye szerint egyre erősödik az a nézet, hogy a tudományok művelése már a főiskolán kezdődjön meg. Ennek kapcsán felhívja a figyelmet arra is, 82