Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 4. szám - Petritsch, Ernst D.: Az Osztrák Állami Levéltárban őrzött oszmán-török iratok regesztái / 41–47. o.

Az iratkiadás néhány problémája A szerkesztő számára a fő gondot az iratok különbözősége (eredeti, fordításban, ill, másolatban lévő dokumentumok szerepelnek azonos értékrendben a regesztákban), valamint a források eltérő nyelvisége jelenti. Egyes helyeken ugyanis szükséges volt a forrásokat szó szerint idézni, mégpedig a keltezést és a kiállítási helyet illetően. Ámde a források nem csupán különböző nyelveken, hanem különböző írástípusokban is készültek. így az arab betűkkel íródott oszmán— török szövegre olyan átírási módot kellett találni, amely egyfelől a nyelvben járatlan olvasónak is érthető, ám ugyanakkor a turkológusokat is szolgálja, a forrás írásmódját pedig egyértelműen felismerhetővé teszi. A szerkesztő elkötelezte magát egy olyan átírási mód mellett, amely messzemenően megfelel a modern török latin-írásnak. Minden arab betűhöz illeszkedik egy latin s a különböző arab mássalhangzókat a hasonló értékűektől központozással különböztetik meg (s, s, s, z, z, z stb.) Egy táblázatból mind az arab írásjelek átírása, mind hangértéke kiderül. Sajnos azonban nem volt elkerülhető, hogy az egyes betűk a török, illetve nem török nyelvekben különböző hangértéket mutassanak fel. így a ,,c'' hang egy török szóban mint „dsch" ejthető ki, „j" mint a francia „Journal" szóban. Ez mindenekelőtt az idézetekre vonatkozik. A német nyelvhasználatban szilárdan rögződött fogalmaknál (mint a szultán, nagyvezér, janicsár, kádi stb.) ezt az írásmódot tartottuk meg, a „bey", a „sancakbeyi" és a „beylerbeyi" ezzel szemben a modern formában szerepel. Azokat a problémákat, amelyek elé a szerkesztő a nem azonosítható tulajdonnevekkel és helységnevekkel került, alkalmilag más iratokból, például a válaszlevelekből, még meg lehet oldani, ámde az ilyen keresőmunka meglehetősen időigényes. A regeszták készítése nem lebecsülhető nyereséget hozott a levéltári rendezőmunka számára is. Egyáltalán nem volt ritka, hogy a nem kielégítően keltezett vagy keltezetlen iratokat hibásan sorolták be. Ezeket a tartalom alapján sikerült most elhelyezni. Az összetartozó iratok — pl. az eredeti és a fordítás — olykor egészen eltérő helyeken voltak, mert egyiknél vagy éppen mindkettőnél hiányzott a dátum vagy tévesen volt megállapítva. Ilyeneket többszörösen össze lehetett hozni, miután a tartalmi azonosság megállapítható volt. A munka az alig feldolgozott eredeti forrásokkal nem mindig egyszerű, de tény, hogy más oldalról örömmel jár. Ez a magyarázata annak, hogy a most nyomdakész első kötet folytatása következik s az idők folyamán minden bizonnyal az Osztrák Állami Levéltárban lévő oszmán dokumentumok teljes jegyzéke az érdeklődő kutatók rendelkezésére áll. VÁLOGATOTT IRODALOMJEGYZÉK Ludwig Fekete, Einführung in die osmanisch—türkische Diplomatik der türkischen BotmáBigkeit in Ungarn (= VeröffenÜichungen des königlichen Ungarischen Staatsarchivs, Budapest 1926); L. Fekete, Buda and Pest under Turkish rule (= Studia Turco—Hungarica 3, Budapest 1976); Anton von Gévay, Urkunden und Actenstücke zur Geschichte der Verhá'ltnisse zwischen österreich, Ungarn und der Pforte im XVI. und XVII. Jahrhunderte, 3 Bande (Wien 1838—1842); Joseph von Hammer, Geschichte des Osmanischen Reiches Bánd 3 (Pest 1828, Neudruck Graz 1963); Katalog österreich und die Osmanen. Gemeinsame Ausstellung der österreichischen Nationalbibliothek und des österreichischen Staatsarchivs (Wien 1983); Z. R. W. M. von Martels, Augerius Gislenius Busbequius. Leven en werk van de keizerlijke gezant aan het hof van Süleyman de Grote (Proefschrift, Rijksuniversiteit Groningen 1989); Josef Matuz, Herrscherurkunden des Osmanensultans Süleyman des Práchtigen (= Islamkundliche 46