Levéltári Szemle, 40. (1990)
Levéltári Szemle, 40. (1990) 4. szám - Föglein Gizella: A nemzetiségi oktatás jogi szabályozása Magyarországon, 1945–1956 / 13–28. o.
A fentebbiek végrehajtására kibocsátott vallás- és közoktatásügyi miniszteri 18 rendelet 1945. október 31-én lépett hatályba. 19 Eszerint a nemzetiségi oktatással kapcsolatos szavazást 1945. december 31-ig kell megtartani; a szavazás pontos idejét a tanfelügyelő állapítja meg. A szavazást bizottság előtt kell végrehajtani, melynek elnöke a tanfelügyelő, vagy annak kiküldöttje, tagjai pedig a nemzetiségi tanulók szülői (gyámjai) közül választott egy-egy tag. Ha az iskolába több nemzeti kisebbséghez tartozó tanuló jelentkezik, úgy valamennyi nemzeti kisebbséghez tartozó tanuló szülői jogosultak „nemzetiségenként a bizottságba egy-egy tagot küldeni". E jogszabályok a korábbi nemzetiségi oktatási rendszert egyszerűsítették, mindazonáltal több szempontból is kívánnivalót hagynak maguk után. A nemzetiségi népiskolai tanítás addig lényegében három típusban valósult meg Magyarországon. Az első, ún. tiszta anyanyelvi (nemzetiségi tannyelvű) oktatás volt, ahol minden tantárgyat — a magyar nyelv és irodalom kivételével — nemzetiségi nyelven tanítottak. A második, ún. egységes (kétnyelvű) rendszerben a tantárgyakat kb. fele részben magyarul, fele részben pedig nemzetiségi nyelven oktatták. A harmadik (nemzetiségi nyelvoktató) típusban a tanítás nyelve magyar volt, s a nemzetiségi nyelvet csupán tantárgyként tanították. 20 Ezzel szemben a nemzetiségi oktatásról szóló 1945. évi rendeletek a lényegében háromfokozatú rendszert a középső típus kiiktatásával kétlépcsőssé „egyszerűsítették", s ezáltal a korábbiaknál nagyobb súllyal került előtérbe a nemzetiségi tannyelvű iskolatípus. A jogszabályok megjelenése, illetve hatályba lépése idején az 1945/1946. tanév azonban már megkezdődött, így nem valószínű, hogy tanév közben, kellő előkészítés nélkül sor kerülhetett volna a nem csekély szervezési, igazgatási, pedagógiai munkával, anyagi kiadásokkal járó és felkészült pedagógusokat igénylő, lényegében új oktatási rendszer bevezetésére az adott településeken. A rendeletek hiányérzetet keltenek pl. abban a vonatkozásban is, hogy utalás sem történik bennük a Magyarországon már korábban is működő, nemzetiségi iskolákra. (Az 1937/1938. tanévben 573 elemi népiskolában folyt nemzetiségi oktatás, közülük 439-ben német, 69^ben „délszláv", 55-ben szlovák és 10-ben román nyelvű oktatás.) 21 Á~z' „elhallgatás" egyik oka mindenesetre az lehetett, hogy az új típusú demokratikus államhatalom tulajdonképpen mindenféle jogfolytonosságot megszakított a Horthy-rendszerrel. De azt sem jelölik a jogszabályok, hogy a nemzetiségi oktatás ügyében megtartandó szavazás után tulajdonképpen mikor kerülne sor annak bevezetésére. A rendeletek legnagyobb, elvi hiányosságát abban látjuk, hogy a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását nem ismerték el az őket megillető, alapvető egyéni és kollektív nemzetiségi jognak, hanem azt csak külön kérésre kívánták lehetővé tenni, illetve biztosítani. Mindezekkel együtt is, a nemzetiségi oktatás felvetése és jogi szabályozása 1945-ben szinte egyedülálló volt Magyarországon az európai népi demokráciák között. A rendeletek semmiféle megkülönböztetést nem tettek a hazai nemzeti kisebbségek között, így azok elvben mindenkire, tehát a német nemzetiségűekre is vonatkoztak. Azonban a döntően nemzetközi előírások végrehajtásaként eszközölt kitelepítés és annak következményei a hazai német nemzetiségű társadalom egészét érintették; annak intézményeit, köztük a nemzetiségi oktatást is alapjaiban megrázkódtatták. Német nemzetiségi oktatásról a második világháborút követő években tulajdonképpen nem beszélhetünk 22 < /a — annak megszervezése, illetve újjászervezése csak az 1951/1952. tanévtől kezdődött el —, míg a többi hazai nemzeti kisebbség anyanyelvi oktatása kisebb-nagyobb fáziseltolódással már a háború után megindult. 17
