Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 4. szám - Hiller István: Határvonal, 1637: spanyol orientáció és bécsi politika a XVII. század derekán / 3–12. o.

Birodalomban annak a több évtizedes kurzusnak, amelyet leginkább Maximilián Trauttmansdorff neve fémjelezhet. Trauttmansdorff központi kérdésnek ítélte meg a külpolitika alakítását. Felismerte, hogy a spanyol hatás, mindenféle látszatelőny ellenére akadályozza a valóságos előrehaladást, ugyanakkor nyilvánvaló volt számára, hogy a harmincéves háború harmadik évtizedében értelmetlen és nem kívánatos a teljes eltávolodás Madridtól. Lehetetlen volt az orientációváltás, hiszen a két Habsburg ág alapvető katonapolitikai és diplomáciai érdekei megegyeztek. A stratégiai cél tehát nem változott; Trauttmansdorff politikája egybevágott a Zsitvatorok óta kidolgozott elképzeléssel, a kétfrontos háború mindenáron való elkerülésével. A megvalósítás korábbi módozatát, az irányítás megszervezését azonban tarthatatlannak vélte. A diplomáciában igyekezett közömbösíteni a spanyol orientáció hatását úgy, hogy ezt ne váltsa fel egy új, külső befolyás megjelenése. Ebben a tekintetben némileg kedvezőek voltak a II. Ferdinánd alatt (kialakult viszonyok, hiszen Bécsben egyelőre nem küzdött egymás ellen több orientáció. A császári udvarban a spanyol orientáció hívei voltaik jelen, s azok, akik nem tartoztak a madridi politika követői közé, de nem képviseltek semmilyen más egységes irányvonalat. A Titkos Tanács elnöke őrájuk épített, őket hozta előtérbe, de nem akart látványos ellentétbe kerülni a spanyolpárt még élő tagjaival sem.

36 A trauttmansdorffi politikának a madridi hatás visszafogásával tehát nem az volt a célja, hogy egy újabb külföldi hatalom befolyásának teret engedjen, hanem hogy céljainak érdekében megszabaduljon az Escorial hátrányos kötöttségeitől. A spanyol reagálás nem váratott sokáig magára. Az újfajta bécsi módszerek komoly ellenkezést váltottak ki Madridban. Minél világosabb lett a trauttmansdorffi elképzelés, Spanyolország annál élesebben támadta a Titkos Tanács elnökét. 1640. január 15-én a Conseyo de Estado ülésén Olivarez gróf a császáriakat már igazságtalan, hálátlan, áruló népségnek nevezte. Trauttmansdorff ról pedig — aki az Aranygyapjas rend lovagja volt — azt mondta, hogy a miniszter helyében az ördög sem tudna másképp beszélni.

37 A szidalmazásnál sokkal többre azonban nem futotta Madrid erejéből, hiszen 1635 óta minden belső és külső erejét a Franciaországgal dúló háború kötötte le. A spanyol orientáció semlegesítésével a Trauttmansdorff féle elképzelések komoly változásokat hoztak a külpolitika irányításában. A továbbra is érvényes távlati diplomáciai célok eléréséhez, azokhoz jobban igazodó módszereket dolgoztak ki, A tervek értelmében nem a már meglevő intézményeket osztották újabb és újabb részekre, hanem az irányítás jellegén változtattak. A birodalmi összérdekek megítélése szerint a Habsburg külpolitika legfontosabb területe a harmincéves háborúhoz, elsősorban a nyugati katonai és a diplomáciai hadszíntér eseményeihez kapcsolódó feladatok teljesítése maradt. Ennek kizárólagos irányítását, az egyes tárgyalások szervezését, a Nyugat-Európából származó követjelentések ellenőrzését és értékelését, a követutasítások kidolgozását egyértelműen a Titkos Tanács végezte.

38 A Birodalom keleti politikája esetében egészen más volt a helyzet. A Titkos Tanács ebben a problémakörben — már korábban is erőtlen — tevékenysége csak tovább veszített aktivitásából, s voltaképpen az általános célok hangoztatásában ki is merült. A török politika irányítása, a konstantinápolyi követjelentések feldolgozása, a törökkel folytatott tárgyalások megszervezése és lebonyolítása, s minden más idetartozó egyéb feladat megoldása a Haditanácsra várt, függetlenül attól, hogy az a döntéshozatal vagy a végrehajtás szférájába tartozott. Összességében tehát arról volt szó, hogy a Titkos Tanács ha formailag nem is, lényegét véve azonban kivonult a keleti politika irányí8