Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 3. szám - KILÁTÓ - Solymosi László: A magyarországi középkori latinság szótára. Bp., 1987–1989. / 81–88. o.

amely egyetlenegy is lehet, de a háromezret is meghaladhatja, a szó gyakoriságát, 'használatát illetően bizonyos fokú eligazítást ad, s esetenként arra ösztönözheti a kutatót, hogy az előzékenyen felkínált lehetőséggel élve, betekintsen a gyűjtött anyagba. A Szótár forrásbázisáról a forrásjegyzék ad áttekintést. A szótárkészítők „technikai okokból" a nyomtatásban már megjelent forrásokra korlátozták munkájukat. Tették ezt annak ellenére, hogy az anyaggyűjtés bizonyos fokig a kiadatlan levéltári forrásokra is kiterjedt. Aki például a bos címszó cédulaanyagát megnézi, abban a középkor utolsó száz évéből csaknem egy tucat levéltári adatot talál, amelyekből egyetlenegy sem kapott helyet a Szótárban. Csak remélni s elvárni lehet, hogy a levéltári anyag kizárásának elve mereven nem érvényesül, s abban az esetben, ha az összegyűjtött anyagban egy első vagy utolsó előfordulást vagy valamely jelentésárnyalatot kiadatlan forrás képvisel, az ilyen adat nem marad ki a szócikkből. Nem a szótárkészítők tehetnek arról, hogy a középkori forrásanyag jelentős részben publikálatlan, különösen a kései középkor gazdasági forrásai, a sajátos szókincsű számadások, urbáriumok, leltárak és végrendeletek zöme nem látott még napvilágot. Nem nehéz tehát olyan közöletlen adatot találni, amelynek helye lenne a szótárban. így az alphabetum — 1439-ből idézett utolsó előfordulását messze meghaladóan — 1507-ből, sőt 1514-ből (DL 36987, DF 208125), az archívum pedig az említettnél néhány évvel későbbről, 1476-ból (DF 201443) is adatolható. A byzantius pénznem utolsó okleveles előfordulása sem 1171-ből, hanem 1237-ből (DF 200634) való. De térjünk vissza a forráskiadványokhoz! A Szótár munkálatainak elhúzódása kétségkívül hátránnyal járt. A gyűjtés szempontjai időközben módosultak, a kutatási tapasztalatok kellően nem hasznosultak. Ugyanakkor előny is származott abból, hogy ilyen sokáig tartott az előkészület. A munkálat során egyre több és jobb forráskiadvány jelent meg, s ezzel — szerencsére — a jövőben is számolni lehet. Ez ugyan többletmunkát ad, de a gyűjtött anyag kiegészítését és ellenőrzését is lehetővé teszi. Hiszen nemcsak megnövekedett a közölt források száma, hanem ezúttal kritikai kiadásban, gyakran glosszáriummal kísérve, számos oklevél újrakiadása is megtörtént. Sajnos, a szótárkészítők maradéktalanul nem éltek a felkínált bővítési és ellenőrzési lehetőséggel. Ez abban mutatkozik meg, hogy bizonyos források legújabb kiadásait (pl. dömösi összeírás, Aranybulla, 1267. évi dekrétum) nem használják, más forrás (1397. évi törvény) régi és új publikációját egyaránt idézik, s akadnak új forráskiadványok, amelyeket egyszerűen mellőznek. így az erdélyi szászok okmánytárának 5. és 6. kötetét, amely 1975-ben, illetve 1981-ben jelent meg, továbbá az 1955-ben megindított és 1985-ben a 4. köteténél tartó, összesen mintegy 2200 oklevelet feldolgozó Burgenlandi Okmánytárat hiába keressük a forrásjegyzékben. Az utóbbi szómutatója révén különösen alkalmas a Szótár anyagának ellenőrzésére. Például az agger, allodium címszavakra, illetve az amplexus mértékegység jelentésére a Burgenlandi Okmánytár korábbi adatot hoz, mint a Szótár. Teszi ezt annak ellenére, hogy egyik esetben sem új forrásról, hanem olyan források újraközléséről van szó, amelyek a Szótár által gyakran használt forráskiadványokban már napvilágot láttak. De nemcsak a régi, hanem az új forráspublikációk esetében is akad hasonló hiányosság. A forrásjegyzékben idézett Dózsa Okmánytár például a burggravius szó későbbi előfordulását ismeri, mint a Szótár. Ezek a szúrópróbával felfedett típushibák könnyen elkerülhetők lettek volna, ha a forráskiadványok szómutatóit — legkésőbb az első korrektúra alkalmával — egybevetették volna a Szótár adataival. Erre azért is sort kellett volna keríteni, mert az anyaggyűjtés érthető és magyarázható esetlegessége a 84