Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 3. szám - DOKUMENTUM - Szaszkó István: A budapesti angol követ titkos jelentése az 1956. évi magyar forradalom okairól és következményeiről / 66–72. o.

lévő fegyveres erejét. Ami a felkelők nyugati segítését illeti: ilyen nem volt, s nem is ígértek ilyet soha .A harmadik, kommunista szóhasználatra alapozott állítás megfelelője az angol nyelvben eleve ismeretlen; a kommunista szótárban minden antikommá nista és szovjetellenes megnyilvánulás egyben „ellenforradalmi, fasiszta-reakciós" is, s ,e szóhasználat szerint a magyar forradalom pontosan ilyen is volt. Valóban, egy röviddel a harcok megindulása után a budapesti utcákon megjelenő plakáton ez állt: „Figyelem: Magyarországon 10 millió fasiszta-reakciós és ellenforradalmár van." 3. A forradalmat kirobbantó okok nem voltak továbbá gazdaságiak sem, mint ahogy a Kádár rezsim próbál meg érvelni. Az igaz, hogy az alacsony bérek, a rossz munkakörülmények, az átgondolatlan iparosításból fakadó fogyasztásicikk-hiány, a gazdaság szovjet kívánalmaknak történő alárendelése nehézségeket okozott és elégedetlenséget váltott ki a társadalom minden rétegében. Az sem kétséges, hogy a parasztok elkeseredetten utasították el a terménybeszolgáltatást s azt a durvaságot, amellyel a közös gazdaságok rendszerébe, kényszerítették őket. De nem ezen sérelmek voltak a forradalom kirobbanásának fő indítékai, s az elégedetlenség ezek orvoslása után sem múlott volna el. A munkásságnak a rezsimmel szembeni passzív ellenállása során, az egyre növekvő s önként vállalt áldozatai meggyőzően bizonyítják, hogy indítékaik nem gazdaságiak, hanem politikaiak voltak. 4. A magyar népnek az orosz kizsákmányolás és a kommunista elnyomás elleni lázadása tisztán országon belüli fejlemény volt; okai mélyen, a visszafojtott gyűlöletben s a tízéves zsarnokság okozta elkeseredésben gyökereznek. Mindazonáltal az események genezise magában a magyar kommunista párton belüli mély átalakulásban keresendő, azon folyamatban, amely Sztálin 'marsall halálával, a Nagy Imre által vezetett nemzeti és liberális kommunizmus 1953—1955 közötti kísérletével kezdődött, és az írók Rákosi elleni, 1955. novemberi lázadásával, az SZKP XX. kongresszusát követően a sztálinizmus elítélésével, a Rákosit az elmúlt júniusban végül is eltávolító kritikai szellem és a Nagy Imre fémjelezte irányzat emelkedő megerősödésével folytatódott. 5. Ha a rákövetkezett három hónap során Magyarország — úgy mint Lengyelország — valamelyes lehetőséget kapott volna arra, hogy a szocializmushoz vezető saját utat járhassa, az 1956. októberi forradalom majdnem bizonyos, hogy sohasem következett volna be. De Magyarországon ez az út nem volt a sztálinistáktól a centru'mcsoporthoz történő (a nemzeti kommunisták hatalomba kerülésének előfeltételéül szolgáló) ideiglenes hatalomáthelyezéssel előkészítve. Valójában, Kádár, a centrumcsoport legpramlnensebb kommunistája távol állt attól, hogy Nagy Imre számára az utat egyengesse (mint, ahogyan Lengyelországban Cyrankiewicz és Ochab látszottak tenni Gomulka számára) és sorsát inkább Gerőhöz, s más, Rákosi bukása után is a hatalomban maradt egyéb sztálinistákhoz kötötte. Ám a Gerő hatalomra kerülését követő hetekben a nemzeti kommunistáknak kevés engedmény tétetett és Nagy Imrét, bár október 14-én visszavették a pártba — ellentétben Gomulkával —, nem választották be újra a politikai bizottságba. 6. Úgy vélem, hogy ez volt az a pont, amikor Nagy Imre támogatóinak türelme elfogyott, mivel úgy kellett tűnjön számukra, hogy Gerő és sztálinista társai, valamint Kádár megmaradtak teljes hatalmukban. Mi más következtetést vonhattak volna le abból, hogy Gerőt a szovjet vezetők Jaltában, s Tito Belgrádban egyaránt fogadták. Nagy Imre hívei tehát úgy tervezték, hogy amint Jugoszláviából visszatér, október 23-án nyomást gyakorolnak majd Gerőre, mégpedig diákdemonstráció formájában, amelynek egyik fő követelése Nagy Imrének a hatalomba való visszavétele lesz. 7. Bizonyosnak tűnik, hogy az oroszok előtt is ismeretes volt ez a szándék (sőt egynémely kollégám azt is gyanítja, hogy magyar ügynökeik révén, vagyis az ÁVH-n keresztül az oroszok tevőlegesen is támogatták ezt a szándékot, hogy erőik demonstrálása esetére — melyekkel Magyarországon s talán Lengyelországban is megfordíthatják az események irányát — maguknak megfelelő ürügyet szerezzenek. Osztrák bizonyság van arra, hogy október 22-én, Magyarország nyugati határától, szombathelyi rendes állomáshelyéről egy fegyveres szovjet -hadoszlop haladt a Balaton—budapesti országúton Székesfehérvár felé; október 24-én Budapesten az osztrák követ személyesen látott olyan számú katonai járműveket, amelyeket az említett katonai menetoszlopban is megfigyeltek. Francia bizonyíték van arra, hogy az október 23/24-i éjszakán egy Románia felől érkezett szovjet hadoszlop vonult be Szegedre; saját megfigyelésből tudjuk, hogy Romániából jött szovjet erők vonultak Budapesten október 25-én, vagyis olyan időpontban, amely teljesen egybevág a francia jelentésben 70