Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 3. szám - Haraszti Viktor: A Nemzeti Parasztpárt 1946. november 2–3-i nagyválasztmányi ülése és előzményei / 15–36. o.

lünk zsákbamacskát és nem jöhet olyan társadalmi rendszer, olyan politikai vál­tozás, amelyben én a paraszt szabad termelési jogáról és földjéről lemondanék." Ez a kemény és nyílt kiállás megnyugtatta a választmány küldötteit, hisz a kolhoz volt az, amitől legjobban féltek. Veres Péter valóban kiállt később is a paraszti szabad termelés mellett, 1948-ban a Paraszti jövendő című könyvé­ben. Ezt a könyvet egy korszak nyitányának szánta, de egy korszak lezárása lett. 86 Veres Péter beszédében újra visszatárt pártja és a Kisgazdapárt kapcsola­tára. Hangsúlyozta, hogy az együtt dolgozás lehetőségét nem szabad elhalasz­tani, a demokratikus erőkkel szövetséget kell kötni s ez nem jelent egybeolva­dást. Erre azért kellett még egyszer kitérnie, hogy a választmány ettől félő tag­jait megnyugtassa. Ezután újra határozottan figyelmeztetett a pártszakadás ve­szélyeire. Végezetül válaszolt a felszólalók által felvetett kérdésekre, ezekben a vá­laszokban számunkra a már tárgyaltakhoz képest új elem nincs, ezért ezek is­mertetésétől eltekintek. Veres Péter nagyválasztmányi felszólalásaiban határozottan kiállt az egy­séges parasztpárt igénye mellett és a paraszti érdekek határozottabb képvisele­tét ígérte. Megígérte azt is, hogy ezután személyesen is többet foglalkozik a párt és a parasztság ügyével. ígéretet tett a tárgyalások folytatására a Kisgazdapárt­tal és a további együttműködésre a Baloldali Blokkal, de határozottabb, kriti­kusabb parasztpárti álláspontot képviselve. Ezekkel az ígéretekkel, érvekkel si­került az őt amúgy is rendkívül kedvelő, tisztelő küldötteket egységesen maga mögé felsorakoztatni, akikre kétségtelenül hatott a politikai helyzet Veres Pé­ter-i elemzése is. Azzal pedig, hogy az Erdei-szárny nem készített külön listát, Kovács Imréék helyzete ingataggá vált, hisz úgy tűnt, mintha mindenáron a párt szétzilálására törekednének. Ezért Kovács Imre újra szót kért, s ez utóbbira is utalva beszédé­ben bejelentette, hogy listáját visszavonja, főként azért, mert Veres Péter ki­látásba helyezte lemondását, ha nem kap feltétlen bizalmat. Nehéz feltételezé­sekbe bocsátkozni, de több mint valószínű, hogy szavazás esetén Veres Péter listája kapott volna többséget, s ezt a politikai vereséget akarta Kovács Imre el­kerülni. Felszólalását végül ekképp zárta: „Veres Péter bölcsessége, elhatározó politikája szerint vigye a Nemzeti Parasztpártot tovább, de úgy, ahogy most, ma délután nekünk elmondotta, a párt önállósága, függetlensége ós a dolgozó pa­rasztok egysége felé!" Miután minden akadály elgördült Veres Péter listájának útjából, a nagy­választmány elfogadta azt a Nemzeti Parasztpárt új Politikai Bizottságának. 87 Röviden szólni kell még a szervezeti szabályzat módosításának vitájáról. Itt még egyszer összecsapott a két szárny, a vita arról folyt, hogy a párt parlamenti csoportjának vezetője tagja legyen-e automatikusan a pártvezetőségnek vagy sem. Az Erdei-szárny ellenezte ezt, a Kovács-szárny pedig helyeselte. A vita tu­lajdonképpen Sz. Szabó Pál tagsága körül zajlott, hisz ő volt ekkor a parlamenti csoport vezetője. A vitát ismét Veres Péter javaslata zárta le, elfogadták, hogy a parlamenti csoport vezetője személyétől függetlenül tagja a pártvezetőség­nek is. 88 Ez a vita a nagyválasztmány végső kimenetelét már nem befolyásolta. A célt sikerült megvalósítani: a Nemzeti Parasztpárt nem bomlott fel, bár a szárnyak álláspontja nem került közelebb egymáshoz. De kérdéses: valóban győzelem volt-e? Hisz ezzel a párt elmulasztotta utolsó lehetőségét önálló arcu­latú politika vitelére, ami a Veres Péter képviselte középutas megoldáshoz áll­hatott volna közel. 31

Next

/
Thumbnails
Contents