Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 3. szám - Haraszti Viktor: A Nemzeti Parasztpárt 1946. november 2–3-i nagyválasztmányi ülése és előzményei / 15–36. o.

tását". Atombombája a Szovjetuniónak is lesz, így ebben nem reménykedhet senki. A békeszerződés utánra várók pedig hiába reménykednek, mert a békeszerződés megkötésébe mi nem szólhatunk bele. „Ebből viszont az következik, hogy a mi sorsunk elintézett kérdés, mi benne maradunk a Szovjet árnyékában és a Szovjettel kapcsolatban levő államok gyűrűjében, amelyek 100%-osan szlávbarát államok. . . . Tökéletesen mindegy, hogy a jelen levő választmányi tagok szívükben, lelkük mélyén oroszbarátok-e vagy sem, de Magyarország és a magyar nép sorsa meg van határozva ezen a körön belül." Történelmi távlatból visszatekintve megdöbbentő ez a tisztánlátás 1946 őszén, s megdöbbentette az a jövőkép a nagyválasztmány jelen levő tagjait is. Hisz az országban 1945 után nagyon sokan azt hitték, végre itt a pillanat, amikor a magyarság kezébe veheti sorsának alakítását, egy független és önálló Magyarországon. A Veres Péter által felvázolt helyzetkép erre nem sok esélyt adott, s ez a nagyválasztmány hangulatára rá kellett, hogy nyomja bélyegét. Érezte ezt Veres Péter is, s ezért egy kibúvót hagyott maga és a magyarság számára: „Egyetlen parancs, belső parancs az, hogy amit tudunk, amit szabadságunkban áll, azt csináljuk meg a magunk életében, neveljük fel önmagunkat érett, öntudatos nemzetté. . . . Nem lehetetlen, hogy mi felneveljük magunkat egy ép, egészséges nemzetté, még ha árnyékban élünk is." S nehogy teljesen pesszimista legyen a hangulat, igyekezett megnyugtatni a jelenlevőket: ,,A tagállamiságtól nem kell félnünk. Sokkal okosabbak az orosz politika vivői, hiszen láthatjuk, hogy nem engedik itt Magyarországon a munkáspárt teljes uralmát, ragaszkodnak ahhoz, hogy a Kisgazdapárt demokratikus tömegei is vegyenek részt a koalícióban és együttesen csinálunk reálpolitikát." Veres Péter nem láthatta előre, hogy ez már csak rövid ideig marad így, a Kommunista Párt vezetői néhány hónappal később, az „összeesküvés" ügyének felderítésével megkezdték a magyar demokrácia felszámolását, de nem a munkásosztály, még csak nem is a munkáspárt, hanem egy szűk klikk teljes uralmának megvalósítását. Itt fontos megjegyezni, hogy nem szabad összetéveszteni, vagy tudatosan összekeverni a munkásságot és a munkáspártot, főleg azok moszkovita vezetőivel. Veres Péter ezt így fogalmazta meg: „a munkássággal, mint munkássággal kevés vitánk van, a munkásság érdekének politikai kifejezőivel adódnak vitáink". Kovács Imre sem a munkásságot vette kritika alá, hanem azt hangsúlyozta, hogy „különbséget kell tenni a munkásság és a munkáspártok között. Valóban a magyar demokráciának két olyan biztos oszlopa van, amire építeni lehet. Egyik a parasztság, másik a munkásság." A két osztály barátságát ápolni kell, de kritika alá kell venni a munkáspártok politikáját is „ugyan úgy a Kisgazdapárt politikáját is. Viszonyunk a munkássághoz csak egyféleképpen viszonyulhat: a mellérendeltség viszonyával". Látható, hogy Kovács Imre mindkét irányba fenntartja a kritika jogát pártja számára, s ugyanakkor a munkásság ás a parasztság számára ugyanolyan jogokat követel, hisz az ország két egyenrangú dolgozó osztályáról van szó. A kritika jogát a Kommunista Párt irányába rögtön gyakorolta is: „A munkásság egyik pártja a Kommunista Párt, politikájában érvényesíti a lenini— sztálini taktikát. Ennek a taktikának alapelve pedig, hogy a forradalom, a változás élcsapata a munkásság és ennek a munkásságnak adott helyzetben mindig meg kell keresnie a legjobb szövetségest, de olyanképpen, hogy ez a szövetséges elfogadja a munkásság célkitűzéseit és alávesse magát a munkásság vezetésének." Nem hiszem, hogy ez a tiszta és logikus gondolatmenet magyarázatot igényelne. Ez is Kovács Imre politikai éleslátásáról tanúskodik. A marxizmus valóban a 25