Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 2. szám - HÍREK - Bencsik Zsuzsanna: A Fővárosi Levéltár második levéltári napja / 95–97. o.

pecsételődött, elsorvasztása 1948-ra befejeződött. Megszüntetése — mely az MKP centraiisztikus törekvéseit szolgálta — hibás lépés volt. Az előadó szerint feltámasztása megfontolandó lenne. A referátum részletesen ismertette azokat a — sajnos mind a mai napig égetően aktuális -- elképzeléseket, melyek megvalósításával modern, mégis emberléptékű világvárossá tehették volna Budapestet. A hallgatónak óhatatlanul eszébe jut, mennyivel könnyebb lenne ma a világkiállításra készülni, ha nem szűk pártérdek határozza meg az FKT sorsát. „Nagy Budapest létrehozásának történelmi előzményei" címmel Szekeres József levéltári főmunkatárs tartotta több kérdést felvető előadását. Miért 1950ben realizálódott Nagy Budapest több évtizedes terve; nem nagy-e a kis Magyarországnak, s nem az ötvenes évek gigantomán szörnyszülötte-e fővárosunk? A kronológiai tényeket s a Baloldali Blokk taktikázását alaposan ismertette az előadó. Végül határozottan helyes lépésként értékelte az egyesítést, azzal a kitétellel, hogy az akkori hibás politika nem tudta kiaknázni az egyesítésből származó kedvező feltételeket. Újlaki Péter előadását ismerve, melyben kifejtette, hogy egy ilyen nagyváros igazgatása és fejlesztése átgondolt koncepciót kíván (útgyűrű, gyorsvasút stb.), másképp is fogalmazhatnánk. Az egyesítés közvetlen oka a hatalompolitikai érdekek felülkerekedése volt. Számos fejlesztési koncepció hiányában inkább elsietettnek lehet tekinteni Nagy Budapest létrehozását. Szabó Klára levéltári főmunkatárs „A Tanács és a párt kapcsolata az ötvenes években" című előadásának fő kérdése: a főváros vezetői akarták-e, tudták-e érvényesíteni Budapest sajátos érdekeit az országos politikai és gazdasági redszeren belül. Ennek megválaszolásához ismertette a helyi, „önkormányzatok" kialakulását, mely — az 1919-es hagyományoknak és a szovjet mintának megfelelően — tanácsi formát öltött. Ez a forma, mivel a szigorúan centralizált pártállamban kizárólag felülről irányított testület volt, az önálló, tényleges jogkörrel és pénzeszközzel rendelkező városigazgatás teljes megszüntetését vonta maga után. Legfőbb teendője a tömegek állami és pártfeladatokra való mozgósításában állott. A hagyományos közigazgatási feladatokat — a régi szakalkalmazottak eltávolítása miatt — egyre nehezebben oldották meg. A gazdasági önállótlanság, a többszörös alárendeltség kiszolgáltatottá, önálló döntésre és kezdeményezésre képtelenné tette Budapest tanácsát. Kresalek Gábor levéltáros „A munka hősei 1949" című előadása a magyarországi sztahanovista mozgalom egyik elemének meghonosításával, a „sztálini műszakkal" foglalkozott. Károm, abban az időben híres sztahanovistát emelt ki. A hallgatóság maliciózus derűvel kísérhette nyomon azt a primitív machinációt, melynek segítségével egy-egy élmunkásból sztahanovistát kreáltak. Ezek, a nehéz munka nélkül jó keresethez, lakáshoz, esetenként Kossuth-díjhoz juttatott emberek, valójában felülről mozgatott bábok voltak. A sztahanovisták jelentős részének élete tragédiába torkollott. Ezek a mozgalmak nagyban hozzájárultak az elmúlt 40 évben a magyar ipar, a minőségi munka lezüllesztéséhez — fejezte be az előadó mondanivalóját. „Egy helyi politikai szerveződés 1956-ból: Újpest" címmel igen érdekes előadást hallhattunk Rainer M. Jánostól, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársától. Témáját intézményközpontúan közelítette meg. Az Újpesti Forradalmi Bizottság (ŰFB) létrejöttén, működésén keresztül egy spontán kifejezési formát, önként iszerveződött testületet mutatott be, nem a kronológia megszokott szabályai szerint. Előadásában három problémakör bontakozott ki. Először is az ÚFB megalakulásának és működésének körülményeit vizsgálta. Kiemelte, hogy Újpest 96